Blogosz

MESE NINCS.

Téglafal

2008. február 04. 16:19 - BlogoszEditor

Most aztán tényleg eltette a befőtt a nagymamát.
Hogy egy szekus kiüsse a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanácsot (CNSAS), az már annyira tragikomikus, hogy röhögnöm kell.

Ugye a lényeg: a CNSAS már régebben hivatalosan kimondta, hogy a Dan Voiculescu nevű ügyeletes pojáca és ravasz botránypolitkus nyakig szekus volt annak idején. Erre a nevezett tégla az Alkotmánybírósághoz fordult, s ez a testület mostanra úgy döntött: a CNSAS működésének alapjául szolgáló törvény számos alapvető passzusa alkotmányellenes - így az átvilágító testületre vonatkozó törvényt vagy 45 napon belül megváltoztatják, vagy megszűnik a CNSAS úgy, ahogy van.

Hát, sok ganajtúró álma teljesült most. Nem mondom, hogy a CNSAS tényleg csak a tisztánlátásért dolgozott és nem volt politikai eszköz egyesek kezében - ám kollaterálisan még így is fejtett ki érdemi tevékenységet. Még akkor is, ha mondjuk olyan "teljesítmények" is fűződnek az átvilágító testülethez, mint például Corneliu Vadium Tudor tisztára mosása a 2004-es választások előtt, amely fürdetésben a testület egyetlen magyar tagjának is sikamlós szerepe volt.
És a mostani atomtámadással mindenképpen célt értek azok a szekusok, akik idén, a választási évben kicsit talán izgultak, hogy nehogy sorra kerüljenek az átvilágításkor. Bárhogyan is módosítja ugyanis a parlament és/vagy a kormány a CNSAS-törvényt, csak ronthat rajta, csak korlátozni fogja a testület hatáskörét. És azt se felejtsük el, hogy a törvényhozás - az elegáns tolvajok mellett - eleve szekusok tiszti kaszinója.

Hallom is már, hogy a kormány "meg akarja menteni" a CNSAS-t, úgyhogy javasolni fogja: ezentúl ne a testület hozzon döntést arról (a vonatkozó akták áttanulmányozása után), hogy ki volt kollaboráns vagy alappillér, hanem a grémium csak ajánlást fogalmazzon meg, s a döntést hagyja az igazságszolgáltatásra. Nesze neked "megmentés", "rendezés"! Úgy megmentik, hogy belepusztul.
Sőt, a miniszterelnök határozottan bejelenette: kormányhatározatot bocsátanak ki, melyben a CNSAS korlátozott hatáskörű működését biztosítja. A kormányhatározat értelmében az átvilágító testület a jogi rendellenességek tisztázása előtt nem vizsgálhatja ki további személyek együttműködési dossziéit, illetve nem is tehet közzé semmilyen együttműködésre vonatkozó döntést. Hát kell ennél világosabb beszéd? Megmentés címszó alatt megfojtják.

Amúgy annak idején próbából én is kértem az átvilágításomat a CNSAS-től. Sőt, azt is, hogy betekinthessek a rólam nyitott dossziékba. Ki akartam próbálni, hogyan alkalmazzák az akkoriban frissen hozott vonatkozó törvényt, milyen sebességgel őrölnek a CNSAS malmai és mennyire tartják be a kötelező válaszadási határidőket. Semennyire, persze.
Számtalanszor kellett felhívnom a testület egyik tagját, hogy mozogjanak már - így tehát eleve nem sima polgárként vártam az eredményt, hanem még gyorsítottam is a folyamatot, de így is őrületesen sokáig tartott, amíg - ha jól emlékszem, fél év múltán - válaszoltak. Persze azt, hogy nincs rólam adat. Dehát ez várható is volt, márcsak kvázi zsenge korom okán is.

De legalább bebizonyították, hogy "letelefonálgatások" nélkül náluk is szinte lehetetlen ügyeket intézni. A mostani fejlemény további bája, hogy egyből övön alul kezdte Voiculescu. A CNSAS egyik képviselőjétől tudom, hogy évente kábé hétszázan perelik be őket azért, mert elmarasztaló döntéseket hoznak. Az öreg róka azonban nem a bíróságra ment. Hanem egyből az Alkotmánybíróságra. Ő nem a határozatot támadta meg. Hanem a határozatot meghozó testületet. Ördögien zseniális.
Feltételezem, hogy sok sötét arc áll még mögötte és nem egyedül teszi amit tesz, hanem jó kis gépezet dolgozik a keze alá. Ahogy ugye az dukál a Föld árnyékos oldalán. Az ilyenek nemcsak mindig simán megússzák, hanem még pillangóznak, sőt, vizibaletteznek is közben.
Nemcsak, hogy nem húznak el, hanem elhúzzák a nótáját másoknak.

Közelebbi példa is van. Épp a minap jutott eszembe, hogy vajon ki lehetett a cenzor annak a lapnak az elődjénél, ahol dolgozom. Mondom: cenzor, azaz egyáltalán nem titkos, hanem nyílt kollaboráns. Mert azt tudjuk, kik voltak a besúgók az átkosban, sőt, azt követően is nálunk. De ez a cenzor dolog a fenének sem akar kiderülni. Senki nem emlékszik. Vagy "nem emlékszik"? Ördög tudja. (Ki más?)

Ennél jóval nagyobb kaliberű furcsaság, s igen meg is lepett anno, amikor megtudtam, hogy a magyarországi titkosszolgálat és erőszakszervezet, az Államvédelmi Osztály, majd Államvédelmi Hatóság (ÁVO, ÁVH) egykori vezetője lazán és nagy nyugalomban élt még a rendszerváltás után is. Péter Gáborról van szó, aki szabóként kezdte, és Magyarország egyik legbefolyásosabb emberévé, élet és halál urává, hóhérfőnökké emelkedett a sztálinista-rákosista érában. 1993-ban halt meg, s az utolsó éveiben könyvtárosként dolgozott. Olyan ez, mint amikor a háborús bűnös új hazájában a szeretetszolgálat önkéntesének áll. Sőt: Péter Gábornak még csak hazát sem kellett váltania ehhez.
Igazán érdekelt, hogy lehet ez, mi lehet annak hátterében, hogy még Antall József, a hardcore miniszterelnök sem nyúlt hozzá, amikor rendteremtésbe kezdett 1989 után. Ám beadványaimra, érdeklődő leveleimre minden budapesti hivataltól, szervtől, fórumtól, szakértőtől, párttól rövid kis válaszokat kaptam. Kábé ilyeneket: "nem tudjuk", "nem vagyunk illetékesek", "nem kutattuk", "nem értjük", "nem adható ki adat", "nem áll rendelkezésre információ".
Pedig már 2005-ben voltunk annak idején. És mégis. Vagyis mégsem.

Nem mondom, hogy az ilyenektől megkérdőjeleződik minden, ami körülöttünk zaljik. Mert az nem kifejezés.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr822637780

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alfer 2008.02.04. 20:49:25

Amit a '90-es évek nagy "forradalmi" lázában főztünk, azt esszük most, bár már kissé romlottnak sőt büdösnek tűnik, de nincs más, mert mig mi lelkesedtünk, a puccsot forrardalomnak beállitó szekusok, kommunisták hajdani politikai tőkéjüket gazdasági tőkére konvertálták, vagy megszálltak minden kulcspoziciót és ma ők oktatják nekünk a demokráciát. Ha akkor tovább látunk ay orrunknál és elfogadjuk a Temesvári Kiálltványt, miszerint a régi rendszer kiszolgálói 10-15 évig ne foiglalhassanak el vezető beosztásokat és politikai funkciókat, ma már sokkal előrébb tartanánk, de hagytuk magunkat megvezetni, igy mostmár ne siránkozzunk.
süti beállítások módosítása