Van az a kicsit elcsépelt mondás, amely szerint csoda, hogy egy ilyen országban egyáltalán menetrend szerint járnak még a buszok és kinyitnak az üzletek.
A balkáni tempókat, a fejetlenséget és rendetlenséget kifogásoló mondat fölött búsongóknak van egy jó hírem, egy újabb jó példám is: a posta is működik.

Történt, hogy egy levelet adtam fel egy alapítvány címére, amelyik alapítvány postafiókot tart fent a beérkező küldemények számára a város főpostáján. Na most: magam is épp a főpostára mentem feladni a borítékot - azaz a küldemény épp oda érkezett volna végül, ahonnan útjára indítom.

Eszembe is juttott a régi biztatás - "Soha ne add fel!" -, így gondoltam, nem is adom. Hanem egyszerűen odamegyek a postafiókokhoz és bedobom abba, amelyik a címzetté. Ezzel időt, energiát és egy minimális összeget is megspórolok.
Ám a posta nem enged spórolni: az ügyeletes kisasszony arra kért, bélyegezzem fel a borítékot, majd dobjam be a postaládába, a többi megy majd a maga útján. Azaz jön majd a postás, kinyitja a postaládát, kiveszi a küldeményeket, amelyek átmennek az osztályozóba, majd a bélyegzőbe, aztán a postás kihordja a leveleket. Közte az enyémet is, amelyet oda visz majd, ahonnan hozta.
Kétségtelenül fölösleges ez a hosszú út, de azért jó, hogy nem hagytak a rövidítésen menni.
Mert egy rendes, civilizált államban nem mindenre, de a legtöbb aspektusra igaz, hogy ha van egy rendszer, akkor nem az igazi rövidítgetni, jobb élni a szerveződésben rejlő lehetőségekkel. Persze ez ilyen üresjáratokat is generálhat időnként, de ezzel együtt nem jók a kerülőutak, mert káoszhoz vezetnek előbb-utóbb. Ahhoz, hogy csoda legyen, hogy egy ilyen országban egyáltalán menetrend szerint járnak még a buszok és kinyitnak az üzletek. Szóval jobb ha a küldeményeket feladjuk és nem egyből mi visszük a címzettnek. Hiszen a posta például azért van, hogy az adott díjszabásért cserébe kihordja a leveleket.

Mondom a leveleket. Azt is kipróbáltam ugyanis, hogy mennyire precíz ez az intézmény a levélkihordásban. Így egész egyszerűen feladtam egy levelet. Egy haldokló könnyező pálmáról szakítottam le.
Felírtam rá a címemet, ráenyveztem egy bélyeget (mert az magától nem ragadt az erezett, zöld felületre), s bedobtam egy postaládába.
Két nap múlva megérkezett: a postás egyszerűen bedobta hozzánk. Sőt, annyira tapintatosak voltak, hogy nem ütöttek rá bélyegzőt, mert attól beszakadt volna az enyhén még fotoszintetizáló levél, hanem egy golyóstollal húzták át rajta a bélyeget.

Tehát a kettős teszt is igazolta: a posta is működik nálunk.
Igaz, hogy időközben a vezérigazgatója ellen éppen büntetőeljárás folyik, korrupciós ügyek miatt. Amelyeket a levéltetű éppen a posta nevével élve (visszaélve?) követett el. Úgyhogy mennek nálunk a dolgok. Így mennek.

Én is megyek, mert még lekésem a buszt. Néha ugyanis nem jár menetrendszerűen. És van, amikor az üzletek is korábban zárnak, mint ahogyan az a nyitva tartási rendjükben áll.
Nem is csoda.