Blogosz

MESE NINCS.

Legatyásodás Vegasban

2008. április 18. 22:10 - BlogoszEditor

Sajnálom, hogy nem tudok képeket feltölteni (elképesztő, milyen renyhe itt a net, ha hazamegyek, majd pótolom). Megmutatnám ugyanis, milyen az, amikor a giccs megbámulandó, pontosabban annyira monumentális, hogy az már lefegyverző.

Mert van ilyen: az elmúlt három napot Las Vegasban töltöttem, onnan tudom.

Jönnek a jogos kérdések, hogy miért nem írok többet arról, amit látok, amerre járok. Hiszen tényleg ez a lényeg. Ám lehetetlen vállakozás elmesélni itt, hogy mennyire színes, ezerarcú San Francisco, Lake Tahoe, Virginia City, Reno, San Diego meg a többi. Meg őszintén szólva - ha empatikusan gondolkodom - unalmas is. Legalábbis én nem igazán szeretem mások extenzív szövegeit olvasni arról, hogy merre jártak. Ez valahogy olyan, mintha órákig nézné az ember mások házi videóit, amelyekhez semmi köze. Jenőke az úszómedencében ("Jaj, hát nem cuki?"), meg kirándulás a hegyekbe ("Ugye milyen vagány volt?"). (Mondok: "Ja, persze, szuper". De igazából: "Hát tudom én?")

Viszont vannak kivételek. Olyan helyek, amelyek csak simán a "wow" szintagmával illethetők. És ilyen Las Vegas.

Bárhol máshol lenne ilyen az összkép, sugárban hányna a jóérzésű ember. Ám Vegasnak nagyon jól áll, hogy az Eiffel torony óriási másolatától nem messze a Szabadság-szobor másolata magaslik. A Sóhajok hídjának másolatától nem messze pedig Luxor piramisa feketéllik. Odébb színes, mesebeli paloták tornyai törnek az ég felé, s az egészet az MGM filmgyár gigantikus, aranyozott oroszlánja bámulja a másik sarokról. Caesar palotája szinte arra a hatalmas, kólásüveg formájú épületre néz, amely a Coca-Cola Worldnek ad otthont. És ez csak pár példa. Lubickol itt a dekadencia.
És nem csak a (magas)építészetben. Hanem, ha leszállunk a földre, az utcákon, s az épületekben is. Mexikóiak állják el az utadat, szórólapokon hirdetik, hogy akár már 35 dolláért is rendelhetsz nőt a hotelszobádba, s maximum 20 percen belül be is kopogtat majd. Koldusok küldenek el a picsába, ha nem adsz nekik semmit, aztán estefelé betérnek a kaszinókba, hogy eljátsszák az aprót, amit napközben gyűjtögettek.
Mert igen: Vegas főleg a kaszinóiról híres, de nagy tévedés az, hogy csak a gazdagok kiváltsága a kaszinózás. Leírhatatlan mennyiségű játékterem várja a vendégeket, s vendégből aztán van bőven. Ezt mutatja az is, hogy kaszinó után hotelből van a legtöbb. Vegyük példának egyedül az MGM szállodáját, amelynek több ezer szobája van. Ha mindegyikben egy-egy éjszakát töltenék, a számítások szerint tizenöt évbe telne minden egyes szobában álomra hajtani a fejet.

És közben épül is Las Vegas. Újjá. Mindig. A csillogó-villogó főúton (éjjel egészen más az arca, mint nappal), a hatalmas épületek közvetlen közelében óriási építkezések folynak. Nem tudom, hogy lehet, de valahogy ez sem rontja a városképet. Inkább arra látszik utalni, hogy a Bűn Városának becézett minivilág virágzik, a prosperitás még beláthatatlan ideig jellemzi majd. Az egyik legújabb épület például Donald Trump aranyozott felhőkarcolója, amelyben egyből lakást is vehet az, aki itt (is) akar élni és eléggé vastag ehhez.
Állítólag 15-20 évente változik lényegesen a városkép. Én számos olyan látogatóval találkoztam, aki 2-3 évente jár Vegasba, de mindig újdonságokkal találkozik.

Túlzás egyébként az a kép, amely él bennünk, nevezetesen, hogy itt csak kaszinózni lehet. Távolról sem. Olyan az egséz, mint egy nonstop fesztivál. Innen oda, onnan amoda vonulnak tömegek az utcákon, kismilló program várja őket, a vezető orosz jégbalett-produkciótól a párizsi táncosokon át az amerikai sztárokig. Egy kicsit rosszul esett, hogy Mary J. Blige és Jay-Z közös fellépése éppen aznap volt, amikor visszaértem onnan. (Érdeklődők kedvéért: 75-200 dollár között lehetett volna jegyet venni). De csak ezen a héten van még Van Halen, Bon Jovi, Toni Braxton, meg a nem zenés műfajban Seinfeld, Roseanne Barr, Billy Crystal, meg az ördög tudja, még legalább ötször ennyi, akit nem jegyeztem meg.

Járkálni és nézegetni is legalább egy hetet lehetne csak azon a kábé négy mérföldet kitevő szakaszon, amelyet a filmekből ismerünk, s amelynek a neve The Strip. De az én három napomba kaszinózást is kell ám sűríteni, mindenképp.

Mint mondom, ez is mindenki számára elérhető. Vannak penny machine-nak nevezett, olcsó gépek is, de aki beljebb merészkedik a labirintusszerű jáétékbarlangokba, megláthatja, hogyan játszanak el akár tíz- vagy százezreket is a sors kegyeltjei. Estefelé a kaszinók kijáratához közelebb eső részeken játszanak a koldusok, jóval beljebb a milliomosok.

Én is játszottam. És nyertem. Kétszer is.
Mégis nullszaldósra hoztam csak ki a látogatásomat. Nehéz ugyanis megállni.
Stratégiám szerint a nyereményemet felvittem a hotelszobámba, hogy ne tudjak hozzányúlni. Tizenöt perccel később felmentem, hogy hozzányúljak. Csak egyszer kellett. Semmi sem maradt belőle. :)
Előtte még egy másik városban, Renoban is játszottam egy keveset, de ott eredménytelenül. Nem is baj. Hiszen az igazi nagy érzés az, amikor Las Vegasban nyer az ember.

És - mint oly sokan mások ebben a körülbelül száz éve fejlődő neonpoliszban a nevadai semmi közepén - én is szó szerint ott hagytam végül a gatyámat is Vegasban.
(Azért, mert elszakadt. De enélkül az infó nélkül jobban hangzik, úgyhogy a zárójeles részre nem kell figyelni.)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr502637804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.