Blogosz

MESE NINCS.

Joggyakorlás

2009. február 12. 01:49 - BlogoszEditor

Majdnem egy évvel ezelőtt jeleztem már, hogy egy fecske nem fog tavaszt csinálni ezúttal sem, Nagyváradon sem - és még akkor sem, ha Bolojannak hívják és polgármesterré választja ez a város. ( http://blogosz.romblog.ro/2008/03/14/fecskeman/ )
Azzá választotta. Nem csinált.

Szóval túl sok nem változott Váradon azóta. Ám némi javulás mindenütt tapasztalható. Még akkor is, ha Bolojan egyik fő elfoglaltságának tekinti, hogy a várost eddig több mandátumon át megerőszakoló és kirabló előző rezsim emebereit leváltsa az önkormányzati posztokról, s helyükbe az övéit tegye.
Ez van: itt változást csak úgy lehet elérni - helyi és országos szinten is -, ha valakikkel kipofoztatjuk az irodáikból azokat, akiket már nagyon utálunk.

Igaz, hogy a helyükbe mindig új opportunistákat hoz az új hatalom - de nekünk, a választóknak legalább annyi hasznunk van ebből, hogy mintegy kollaterális módon legalább úgy csinálnak helyet maguknak az újak, hogy a már nagyra hízott és erősen rühellt régieket kirugdossák mindenünnen.
Na, ez zajlik Váradon is. De emellett még valami jó is: Bolojan - a politikai és gazdasági érdekeik követése mellett - azért némileg legalább megpróbál rendet tenni az adminisztrációban és kicsit a városban magában is. Eddig erre nem volt példa. Mint ahogy arra sem, hogy Nagyvárad első választási körből, azaz egyből megválasszon magának valakit polgármesterré. De a mostani így járt.
És a dolog fílingje sem rossz: néha már - amikor nem figyelek oda - kezdem a város polgárának érezni magam ebben a tönkrevágott Párizskában.
Szóval tűrhető a tag. Az eddigi legtűrhetőbb.

Erre jön ma valaki, s bejelenti, hogy szeretné leváltatni.

p1110357.jpg Ő nem báb, ő Trif

Bizonyos Petru Trif ügyvédről van szó, aki azt kürtölte szét, hogy népszavazást szeretne kierőszakolni a polgármester menesztéséről. Nem mondom, jól szórakoztunk az erről szóló sajtótájékoztatóján ( http://www.erdon.ro/hirek/news-erdely/cikk/levaltana-bolojant-egy-nagyvaradi/cn/news-20090211-04340105 ), de azért kicsit olyan retró is volt nézni és hallgatni Trif átlátszó dumáit, amelyekkel a kezdeményezése igazi hátterét próbálta elkendőzni. A sötét kilencvenes éveket idézte. Meg még az azelőttieket is.

Na, szóval hősünk hatvanhatszor visszatért a tájékoztatón arra, hogy ő nem báb.
Kérdésre válaszolva, de kérdés nélkül is azt ismételgette, hogy a polgármester ellen irányuló akciója mögött nem állnak sem üzleti érdekcsoportok, sem politikaiak.
Pedig jobb lenne, ha kiderülne, hogy állnak.

Mert akkor legalább azt mondhatnánk, hogy ez az ember bérenc.
De nem mondhatjuk egyelőre, mert tagadja.
Helyette azt állítja, hogy az egész csakis az ő kezdeményezése.
Hát sajnálom akkor.
Mert így csak az marad, hogy korlátolt (vö. hülye).

Természetesen továbbra is fontos a jogállamiság tiszteletben tartása. Ilyenformán hozzáteszem, hogy nyilván minden állampolgárnak joga, hogy - például ilyen - civil kezdeményezésekkel éljen.
Ám attól még lehet korlátolt (vö. hülye).
Kvázi ehhez is joga van.

Sőt (úgyis ügyvéd) ahhoz is, hogy akár egyből be is pereljen. Mert kimondom: hiszek neki, legyen úgy, ahogy mondja - azaz valóban nem sötét körök embere. Hanem korlátolt (vö. hülye).

Úgysem lesz az egész kezdeményezéséből semmi (s érzékeltette, hogy ezt ő maga is tudja). A lényeg, hogy amint valami egy árnyalatnyit is jobban megy, azonnal kell valaki, aki megpróbál belerondítani. Joga van hozzá, ja.
Sőt, a tájékoztatón még azt is megkérdezte tőlünk, hogy újságírókként mi a véleményünk az egész népszavazási felvetéséről. Némi röhögcséléssel vegyes mormogás után abban maradtunk, hogy jobb, ha ezt nem feszegeti.

p11103751.jpg Láncait csörgeti

Semmi köze a témához annak sem, hogy a kezdeményező már két pártban is megfordult (a kimúlt PNŢCD-ben és a Gigi Becali-féle PNG-ben), mint ahogy ahhoz sem, hogy a polgármestert épp mostanában próbálja kicsinálni valami taxisvállalkozó ugyanúgy, mint a két kormánypárt, a PD-L és a PSD. Meg ki tudja még, ki mindenki, akinek valamelyik szervére lépett.
Szóval ez mind mellékes, Trif pedig nem végrehajtó, hanem egyszerű polgárként kezdeményező.
Jogaival él.
Aha. Én meg a gyanúperrel.
És azt is elismerem: attól, hogy az igazságügyben dolgozik, még nem kötelező, hogy legyen igazságérzete.

Végülis - bármi is legyen ennek a referendum-paródiának a hátterében - az egész dolog valami szánalmas erölködés, amatőr machináció csupán ismét.
Minek is vesztegetem rá a szót - nem értem. Lehet, hogy korlátolt vagyok (vö. hülye).
Jogos...

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr442637860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

ffox 2009.02.13. 09:03:09

Eszembe jutott egy vicc (vagy inkább népi megfigyelés): Mi a hasonlóság az ondó és ügyvéd között? - Minden egymilliomodikból lesz ember. Ez a fickó is egy mellélövés.