Blogosz

MESE NINCS.

Tavaszi zsongás

2009. március 11. 01:36 - BlogoszEditor

Itt a tavasz, ilyenkor nyílnak ki az első bicskák az emberek zsebeiben.
S minthogy a bicska tipikusan székely viselet, épp most készül kongresszusra - és ott belső pengeváltásra - a székelyekre alapozó második romániai magyar párt, az MPP.

Szombaton lesz Gyergyószentmiklóson a legelső kongresszusuk. Amelyiken eldőlhet, hogy az MPP tovább szívatja-e önmagát és a székelyeket, meg általában a rommagyar alternatívakeresőket, vagy megpróbál végre elindulni valamilyen úton.

Szász Jenő, a jelenlegi elnök mindent elkövet, hogy maradjon. S most úgy tűnik, van is erre esélye, mert komoly puhítómunkát végzett az utóbbi hetekben a területi pártszervezetknél. Ebben az esetben az MPP is marad az, ami most: egy szinte mindenütt persona non gratává vált expolitikus szintén non grata magánpártocskája. Akin és amin csak sajnálkozni lehet amiatt, amivé lett.
Az esetleges kihívója Csinta Samu, az MPP egyik jelenlegi terültei vezetője lehet - akinek viszont egyelőre kétséges a támogatottsága a terültei küldöttek körében, úgyhogy nem biztos, hogy nekifut végül szombaton. Meg az sem biztos, hogy lesz erre alkalma, ugyanis Szász azon is ügyködik, hogy tisztújítás ne is legyen napirenden a maga valójában, hanem az egészet redukálják egyfajta olyan voksolásra, amely megerősítheté őt a mostani posztján. (Update: a kihívó végül nem Csinta lesz, hanem Gergely Balázs, az MPP kolozsvári fiatal arca, aki amúgy Tőkés László unokaöccse.)

Egy biztos: ha Szász marad, akkor folytatódni fog az MPP helybenjárása. Ha más jönne, akkor viszont lenne lehetőség a továbblépésre. Persze felmerülne, hogy merre is vezetnének ezek a lépések - de a pártnak jelenleg már az is jó lenne, ha végre elindulna valamerre, kimászva Szász alól.

Mert bizony abban az egyben igaza van Szásznak, hogy az MPP körül - meg benne is - több olyan klikk is tevékenykedik, amelyik szeretné visszavinni az RMDSZ-be az egész kis pártocskát. Ami nem jó.
Ám az sem jó, hogy "a romániai magyar alternatíva pártja" olyan legyen, mint most: irányvesztett, szedett-vedett társaság, RMDSZ-dezertőrökkel, pancserekkel, árulókkal, régi elvtársakkal és megélhetési magyarokkal terhes gyülevészhad - amelyben képtelen rendet tenni az a néhány értelmiségi, valamint bajuszos hardcore székely, aki komolyan gondolja és még hivatott is lenne rá. S mindennek a tetejében ott trónol Szász, akinek ez az utolsó esélye. Az összes igazi nagy szövetségese és háttérembere elhagyta már, Orbántól Tőkésig, s tudja: ha az MPP vezetése is kikerül a kezéből, akkor neki politikailag vége.

Ám az MPP-vel nemcsak a csúcsán vannak tehát gondok, hanem alacsonyabb szinteken is. Érdekes (és szerintem szociológiailag, pszichológiailag meg is indokolható), hogy az MPP rendes része a derékhada marad, azaz a székelyföldi és kolozsvári pártszervezetek. Ez alkotja a nagyobb részét a pártnak, s ezzel talán még lenne is mit kezdenie egy új csúcsvezetésnek.
A legelkorcsosultabb, legrothadóbb MPP-perifáriák viszont itt épp vannak nálunk: a Partiumban, Biharban.

Itt ugye pár olyan ember vezeti a helyi pártszervezetet, akikről joggal gyanítható, hogy fő feladatuk épp az MPP lejáratása és itteni ellehetetlenítése.
Az MPP Bihar megyei elnöke az RMDSZ-ből átszédelgett Lengyel György, munkatársa pedig a szintén a másik oldalról kiugrott Orbán Mihály, aki az MPP egyik országos alelnöki posztját is megkaparintotta. Eme duó vezetése alatt az úgymond alternatívát kínáló erő kétszer is csúfosan, sőt, egyenesen röhejesen leszerepelt a választásokon Biharban.
És azóta is úgy "dolgoznak", mintha a céljuk az lenne, hogy vásári majmot csináljanak az egész MPP-ből, a bihariak számára újra és újra megerősítsék, hogy ez az a párt, amelyre sosem lehet számítani és semmikor nem szabad szavazni.
És ezt a megyei vezetést épp most, pár nappal ezelőtt még újra meg is erősítette posztján az itteni küldöttgyűlés. Állati, nem?

Eddig is lehetett hallani olyan hangokat, hogy ezek az emberek nemcsak maguktól és nem kizárólag spontánul kétbalkezesek, hanem helyi szinten az RMDSZ patronálja az elvtársakat, hogy maradjanak az itteni MPP-ben és csináljanak minél több gyanús dolgot és hülyeséget.
Nem tudom... Az mindenképpen tény, hogy akik fiatal, de nem tejfelesszájú és feltörekvő politikusok voltak, akik értékesebbek - ilyenformán pedig potenciális vetélytársak lehettek volna a nagyobbik pártnak -, azokat már rég átcsábította az RMDSZ a megyei MPP-ből, megkínálva őket bizonyos földi javakkal.
Logikusnak hangzik, s nem kizárt tehát, hogy ugyanezen csábítók tartják ott az MPP-ben a rosszabb minőségű kádereket, hogy azok a maguk rendjén tartsák ellenőrzésük alatt a megyei MPP-tagságot és biztosítsanak olyan vonalvezetést a kisebbik párt itteni szervezetének, amely miatt épelméjű ember nemcsak nem szavaz rájuk, hanem sajnálkozva-röhögcsélve még odébb is áll.

No, de ezt a lehetőséget csak megvillantottam.
Hiszen nem feltétlenül kell ennyire nagy ravaszságot feltételezni a dolgok mögött (bár a feleket ismerve jogos): nem szabad megvonnunk a főszereplőktől azt a lehetőséget sem, hogy ők maguktól, autonóm és szuverén módon csinálnak állandóan hülyeségeket, bonyolítanak sötét ügyleteket.
És a Lengyel-Orbán duóban valóban nagy potenciál van ilyen szempontból. Mesterei a kavarásnak, az opportunizmusnak, a hiteltelenségnek, a kisstílűségnek. Mondom: elegendő megnézni, hogy az ő vezetésük révén mire jutott a Bihar megyei MPP. Ebek harmincadjára.
Belterjes kis belső helyezkedés és a nyilvánosságtól való óvakodás - ez minden amiben a párt itteni tevékenysége kimerül. Azaz mutyizás és imázsleépítés.

Az elmúlt napokban volt alkalmam ismét beszélni Szásszal és Lengyellel és Orbánnal is. Ezek a figurák akaratlanul is megerősítették, hogy teljes a fejetlenség az MPP-ben most, a kongresszus előtt. Is. Ők a legjobb illusztrációi ennek.
Orbán Mihály helyi és országos szinten is tovább kavar, ráadásul a sajtóra is megsértődött, mivel hazugságon értük régebben. S persze ilyenkor épp annak kell berágnia, aki a hunyó.
Lengyel Gyögy szintén tipikus apparatcsikként próbálkozik minél észrevétlenebbül, a kulisszák mögött átmenteni saját kis minihatalmát arra az esetre, ha a mostani központi pártvezetés elbukna.
Szász Jenő pedig ideges és gyanakvó és frusztrált. És még tőlem tudakolná, hogy "a sajtó információi szerint" őt, a pártelnököt milyen területi szervezetek támogatják majd. Hehe. Hát én tudjam? Bár megértem, hogy ő sem tudja pontosan. Jelenleg pont ezek az állapotok a pártban...

Szóval jön a kongresszus. És ez újabb vicces kis fejleményt is hozott.
Az MPP-ben minden területi szervezet szintjén nyilatkozatháború zajlik most Szász és Csinta támogatói között. A két oldal hívei közleményeket tesznek közzé, annyi helyi pártreprezentáns aláírásával, amennyit maguk mögé tudnak állítani. Az egyikben az áll, hogy Szász támogatói Szász támogatására szólítanak fel, a másikban az, hogy Csinta támogatói Csintát kérik, hogy szálljon versenybe Szásszal. Aztán meg olyan nyílt leveleket fogalmazgatnak, amelyekben arra kérik egymást, hogy ne fogalmazzanak nyílt leveleket és ne üzengessenek egymásnak így.
Ez önmagában is szimptomatikus. De még tragikomikusabb, hogy a Bihar megyei MPP-elnök, Lengyel György most a Csinta támogatói kiáltványának aláírói sorában található meg.

Azaz másokhoz odacsapódva változásért sóhajtozik az, akinek egyetlen esélye megyei szinten épp az, hogy ne legyen változás... Lengyel (és Orbán) ugyanis politikailag nem élné túl, ha igazán új vezetés kerülne az MPP csúcsára, s a párt - lerázva magáról a helyezkedőket és a piócákat és a visszahúzókat - valóban elindulna valamerre.
Ám ez az említett duó ezt is felmérve valószínűleg másként gondolkodik: arra játszanak, hogy jobb odadörgölőzni már most a feljövőben lévő új gárdához, hátha ezért cserébe nem dobják le majd őket a szekérről.
Amúgyis nagyon profik ők már abban, hogy innen oda átugrálva hogyan lehet elvegetálni.

Mindez csak néhány kis epizód az MPP rendkívül összetett nyűglődéséből és sötét belső udvarából.

Az mindenképpen elmodható már egy ideje, hogy ez a párt nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A választókét sem, de azokét sem, akik életre hívták ezt a pártot, s saját érdekeiket akarták benne leképezni. Épp ezért kihátrált már mögüle Orbán és Tőkés is.
A fiaskó okai sokrétűek, de két nagy csoportra azért feloszthatóak: egyrészt sokféle módon akadályozta a felnövekvését az RMDSZ is, külső ellenfélként, másrészt viszont már kezdetben belső gondjai is lettek, amikor porszívóként magába szippantott mindenféle olyan maszatot, aki az RMDSZ-ből hullott ki, vagy éppen olyan hulladékot, aki csakis egyéni bizniszt látott benne.
A kisebbik pártot most nagyon sokféle érdek és rétegződés szabdalja, osztja meg.

Mindennek dacára az MPP még most sem írható le teljesen.
Új vezetéssel ugyanis újrakezdheti - igaz, szinte nulláról - azt az építkezést, amibe egyszer már belefáradt, és amelynek lassúsága, reménytelensége, akadozása miatt elvesztette szavazóinak, támogatóinak egy részét is.
Az eddigi elnökség megtartásával viszont ugyanolyan dermedtségben, elszigeteltségben, stand by-ban fog maradni, mint eddig. Növekedni, erősödni nem fog, de helyi kis üzletelésekre azért még jó lesz, akárcsak eddig.

Akárhogy is legyen, az MPP igazi sasfészkében, Székelyföldön könnyebb lesz nekik.
Nálunk, Biharban azonban még sokáig nem lesz majd jogos azt mondani, hogy nem csak röhögcsélni vagy legyinteni lehet, ha azt halljuk, MPP.

(Downdate:
azóta az történt, hogy az RMDSZ számára kedvező eredmény született, azaz Szász Jenő újabb négy évre mandátumot kapott. Vagyis intézett magának. A társainak egy része háborog és nem fogadja ezt el.
Érthető, de mégis az van, hogy a tények és a Szász Jenők makacs dolgok...
)

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr52637867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Havasi 2009.03.16. 19:29:28

Nagyon jó, most legalább kicsit belelátok ebbe az MPP-s hajcihőbe :)! Másrészt: Számomra elkeserítő, sőt, inkább tragikus, hogy a romániai magyarok köréből nem kerülnek ki igazán hiteles, a magyarságot -legalábbis nagyrészt-önzetlenül képviselő, karizmatikus személyek! Akiknek ne a - kisebb, vagy nagyobb mértékű –sajátgesztenyekapirgálás legyen a fő foglalkozásuk, a hatalom meg a fő céljuk, akik lehetőleg ne manipulálják a népeket, hanem tettekkel bizonyítsák hozzáértésüket, jószándékukat! Az RMDSZ annyi politikai év alatt kitanulta a fortélyokat, az alternativa meg gyengus, nem hiteles, káoszos, egység meg totál távol áll tőlük! Legalábbis így látja innen, kintről egy mezei szavazó :)!