Blogosz

MESE NINCS.

Koccintsunk a vereségemre!

2009. június 07. 23:38 - BlogoszEditor

Jobbnál jobb teljesítményt ér el az EP-választásokon az RMDSZ és Tőkés. Két éve az volt az abszolút premier és siker, hogy egymás ellenében indulva mindkettő bekerült az Európai Parlamentbe. Most meg az, hogy egy listán indulva az általuk vártnál is jobb eredményt értek el: az előbb ismertetett exit pollok szerint valahol 10 százalék fölött állnak (szerintem ez azért le fog még menni 8-9-re, de akkor is nagy), s három befutójuk biztosan van, sőt, jelenleg még a negyedik sincs kizárva.

Szóval saját rekordjait ostromolja az RDMSZ és Tőkés, nagy arányokat produkálva az EP-választásokon.
De a produkálásnak, a produkciónak itt vége. Ugyanis az EP-ben aztán lényegében semmit sem produkáltak. Úgyhogy kábé az a történet, hogy a magyar választók szép fegyelmezetten, jobbnál jobb arányokkal elküldik őket Brüsszelbe, aztán pá: többé nem zavarják egymást, a következő választásokig lényegében nem avatkoznak egymás ügyeibe.
Azaz semmi hasznuk a választóknak abból, hogy választottak.

Most ez is megtört. Egyszerűen immár a saját életemben is tapasztalom, hogy hasznot hozott ez a voksolás, van eredménye a süketelésen és a sok látszattevékenységen túl. Kézzelfogható.
Nyertem ugyanis három sört egy fogadáson azzal, hogy ilyen szépen domborított megint a párt.

Ez az egyetlen és első konkrétum, ami az EP-be delegáltjaink kapcsán a mindennapi életem szinjén is megnyilvánul. És ezt nemcsak úgy mondom, hanem tényleg figyeltem: eddig semmi nem volt. Csak szöveg. Sok. Most azonban immár a polgár a bőrén (torkán) érezheti a siker ízét.

Hiába no: a kis lépések politikája mégis eredményt hoz. Kinek mekkorát.
Csak kár, hogy a következő konkrét eredményt öt év múlva, azaz a most kezdődő mandátum végén érezheti majd az ember. Ugyanis akkor lehet majd legközelebb fogadni az EP-választások eredményére. Nagy a gyanúm, hogy addig megint semmi konkrétum nem lesz majd érezhető. Pedig ugye három sörnél kicsit többet ígértek. Na, majd meglátjuk.
De tudják mit? Fogadjunk!

Jó lenne, ha veszítenék, mert akkor sokkal többet nyernék. Sokakkal egyetemben. De – legalábbis az eddigi évek történései, illetve nemtörténései alapján - azt hiszem, nyerni fogok.
Kár lenne.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr42637888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.