Blogosz

MESE NINCS.

Az ördögbe!

2009. július 05. 12:45 - BlogoszEditor

Ma sátánista zenéket vadászok a neten és ezeket hallgatom. Egy keresztény ámokfutásának betudhatóan.
Nem jók ezek a zenék, nem tetszenek. És a mögöttük álló koncepciót sem zsírozom. De a képmutató, középkori, álszent, önjelölt inkvizítori, powerkeresztény manírokat sem. Szerintem ezek legalább annyira sértőek egy kereszténynek, mint a sátánista blaszfémia.

Az van, hogy betiltották a hollandiai God Dethroned váradi koncertjét. Ami olyannyira újdonság, hogy koncertbetiltásra állítólag 1989 óta sehol sem került sor az országban.

gdth1.jpg God Dethroned

A fanyar ízű hab a tortán az, hogy az egész egy olyan városi tanácsoshoz kapcsolódik, aki Nemzeti Liberális Párt tagja. Dan Octavianról van szó (bár nem egyértelmű még, hogy igazából volt-e szerepük a cenzúrázásban az önkormányzati testület egyéb tagjainak és a szintén lierális párti Ilie Bolojan polgármesternek vagy csak egyetlen zavarodott elme műve-e – jelen pillanatban úgy tudni, hogy ez utóbbi változat a valószínűbb).

dan1.jpg Dan Octavian, God's black angel

Vizsgáljuk tehát meg a pácienst.
Dan Octavian, látszólag fiatal, látszólag ép.

És a névleg liberális párt tagja, de úgy cselekszik, mintha konzervatív lenne. Sőt, mintha a konzervativizmus stupido-idiotisztikus vonulatát képviselné.
Egy liberális ugyanis sosem kezdeményezett volna ilyesmit (tiltást, cenzúrázást, önkorlátozó parázást és demagóg népparáztatást), vagy ha igen, akkor azóta is a tükör előtt állva sercintgetne magára. Ez a tag olyasmikre hivatkozik, amire egy szabadelvű nem szokott: polgári mivoltára, keresztény ortodox minőségére. Márpedig ezek a konzervativizmus értékvilágába illő minőségek.

No, de mi ettől is tekintsünk el. Hiszen manapság már alig van olyan, hogy vegytiszta konzervatív vagy liberális, vagy akármilyen. És alapvetően az emberi természettel sem egyeztethető össze az, hogy egy-egy ideológiát minden ízében kövessen. Hanem általában egyrészt keverednek ezek az elemek (bizonyos kérdésekben lehet libi az ember, másokban konzerv – s amelyikből több van benne, az a domináns, a meghatározó), másrészt meg a korral változik ugye az irányultság is, (az archetipikus esetekben libből konzivá).
Csakhogy – mint azt hősünk esete is mutatja – van, amikor liberálisból egyből az elhülyülésbe csap át a változás.

Úgyhogy azt tisztáztuk, hogy ez az ember is csak a pártkönyve okán liberális. Csakhogy konzervatívnak sem jó. Ugyanis tetteiben nem követte a törvénytisztelő, mértéktartó utat, hanem obskúrus módon érte el a koncert betiltását: ugye van, aki a helyszín tulajának a megfenyegetését említi, azt meg maga Octavian hangsúlyozza, hogy egyedül járt el a betiltásért. Igen? És mégis hogyan? Mert rendes, egyenes, teljesen törvényes módja nincs annak, hogy ha valamelyik tanácsosnak elsötétül az agya, akkor egyedül akciózva összevissza betiltogathasson bármit. Úgy tudom, egyszerűen elment a Blue Mondayba és ott fenyegetőzni kezdett a tulajnak. Tehát „kevéssé ortodox” módszerekhez folyamodott ez az ember - aki épp arra hivatkozott ugyebár a sajtónak, hogy „Nagyvárad municípium keresztény ortodox polgáraként tett így”.
És tessék, máris megállapítottuk, hogy otrodoxnak sem jó.

De mindenekfelett tanácsosnak sem. Mert a nagyfokú hülyeség mellett még sokkal nagyobb mérvű pitiánerséget látok én az egészben. Márpedig a tanácsosokat nem azért választottuk meg, hogy ilyen huszadrangú baromságokkal foglalkozzanak (ráadásul még ilyen témákban is kárt okozva, a cenzúrájuk, a hagulatrontóságuk, kedvszegősködésük révén) – s még kevésbé azért, hogy ők próbáljanak itt ízlést formálni nekünk, ráadásul ilyen ósdi, piszok módszerekkel.

Ja, még egy dolog: amúgy egyáltalán nem ismerem a God Dethroned-ot. Sosem hallotam róluk. S most, hogy megnéztem őket a Youtube-on rájöttem, hogy nem is szeretem őket. Nem az én világom. És igen, a nevük még bennem is egy kicsi visszatetszést keltett. A többi meg mosolyt.
Hogy sátánisták-e, azt nem tudom megállapítani, mert a szövegeiket nem tudom kivenni a hörgésből. De jó, tegyük fel, hogy azok.
Ebben az esetben is békén kell hagyni őket és a közönségüket és a szervezőiket és a fogadóikat, hiszen ez az ő bajuk és az ő kárhozatuk lesz, nemdebár? Nekem - Nagyvárad megyei jogú város keresztény református polgáraként - nyolc. Sőt, hatszázhatvanhat.

És lehet, hogy felebarátainkat védelmezni kell a tévelygéstől, a sátántól – de a hülyeségtől és az életükbe beavatkozni kívánó farzieusok és műmájerek és sarlatánok partizánakcióitól is.

Szóval nem jön be a God Dethroned.
Na és akkor mi van? Semmi.
Nekem sem tetszik – s ennyi. Nem is mentem volna el a koncertjükre. De ezzel együtt tessék békén hagyni azokat, akiket érdekel ez, vagy bármi más. Dan Octavian is szépen elkerülhette volna a Sas-palotát a fellépés idején, vagy – ha netán tényleg annyira álszenteskedő, amennyire annak látszik –, egy bunkerben rettegve várhatta volna a világvégét, sűrű imák között.

És mivel túlélte, hiszen megakadályozta a borzalmat, most – “Nagyvárad municípium keresztény ortodox polgáraként” - mehet gyónni. Hiszen bűnös.
Ennyire korlátoltnak lenni ugyanis már bűn. Főleg “liberálisként” így hozzáállni, viselkedni. De váradiként, keresztényként, ortodoxként és polgárként is.
Az meg súlyosbító körülmény, ha közösségi képviselőként buggyan meg valaki.
Úgyhogy monnyon le!

És még valami: az önkormányzat egy ideje állóháborúban van a központbeli szórakozóhelyekkel (amelyek egyike adott volna otthont a God Dethroned fellépésének is).
A hivatalos – és amúgy valamelyest védhető – ok az, hogy e helyek túl zajosak éjjel, így zavarják a környék lakóit. Ám nyilvánvaló, hogy emögött az a – még helyesebb – elképzelés is meghúzódik, hogy mivel ezen szórakozóhelyek bérleti díjának nagyrésze a volt polgármester, a PD-L-s Petru Filip zsebébe vándorol, e forrásokat el kell vágni tőle.
Csak sajnos ennek kollaterális áldozatai az adott helyek bérlői, azaz a klubok. Amelyekre például most óránként 300 lejnyi külön illetéket akarnak kivetni arra az esetre, ha 22 óra után is nyitva óhajtanak tartani. Az érintett vállalkozók már hónapok óta harcban állnak Bolojan polgármesterrel, s a küzdelem újabb fejezete lesz ez az illeték.
Nos, nem csodálkoznék, ha mindez is hozzájárult volna ahhoz, hogy a szóban forgó helyek egyikén készülő koncertet betiltották. Egyfajta figyelmeztetésként, idomításként.

És ennek aztán már végképp vajmi kevés köze van a vallási értékek védelméhez, meg a keresztény túlkapásokhoz. Ez politika. Amit istennel álcáznak.
És ez az igazi sátánizmus.
Hiába no, Dan Octavian úr: “nihil sine Deo”. Ugye?!
És ez nem azt jelenti, hogy “nihilizmus Isten nélkül”.
És még csak azt sem, hogy “ne tégy semmit bedezodorozatlanul”.
Hanem valami olyasmit, hogy ne istentelenkedjen már!

Mert – ha jól emlékszem – önkormányzati képviselőnek választottuk meg. Nem ayatollah-nak.

**

Update: a váradi koncert tervének hallatán a Bunyitai ligetben fűre ült pár baptista, református és CE-s.
Mint mondják, ez "ökumenikus együttlét és közös ima volt a gonosz ellen". Pedig lefogadom, hogy nekik annyi fogalmunk van a God Dethroned-ról, mint nekem volt még mielőtt az események kapcsán meghallgattam. Ők inkább híresztelések alapján ültek oda a fűre tiltakozni, mert ha valakire rámondják, hogy sátánista, akkor számukra holtbiztosan az is.
Ahogy Hofi mondta annak idején: "fiam, kurva az, akire mondjuk."

Egyébként ilyen ücsörgős, felszínes jámborkodást legutóbb a Beavis and Butt-Headben láttam, amikor a hippi tanáruk nyálas gitárszólamok közepette puffogtatta a saját közhelyeit és szólamait. De az legalább vicces volt. Ez meg inkább nevetséges.

Nem kellene a fiatalokat felszínes gondolkodásra nevelni. A kereszténységre szerintem is szükség van. Jó, hogy. De a szemellenzőre semmiképp.

na.JPG

11-koncert.jpg

untitled.JPG

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr742637893

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mex 2009.07.05. 14:48:37

Kedves Örs Az egyszerű ember egyszerűen gondolkodik. Azzal, hogy elitéled (és nem alaptalanul) a liberális tanácsos tettét, csak azért, mert személyes cenzúrát gyakorolt, egyszerre azt is elérted, hogy mindenkit kikezdessz, aki saját cenzúrt gyakorolt Gyurcsány, Kuncze, Demszki, meg akárki idelátogatásakor. Vagy nem?

Blogosz 2009.07.05. 15:54:26

Kedves Mex! Nem. (Egészen más a mostani eset, és teljesen más az a másik, amelyik most eszedbe jutott. Itt cenzúra van, ott meg minitüntetés volt. Itt egy választott közszereplő akar nekünk programot csinálni, illetve rontani, ott meg magángyerekek tiltakoztak. És Demszkyt nem tiltották be. Csak egyeseknek nem tetszett a fellépése. :) Amúgy ha érdekel a véleményem az általad felhozott esetről, megtalálod ugyanitt, mert már annak idején megírtam: http://blog.roon.ro/blogosz?s=K%C3%B6p%C3%B6k+r%C3%A1 . Szóval szerintem a kettőnek vajmi kevés köze van egymáshoz.) Üdv, Örs

Mex 2009.07.06. 21:07:39

Mégsem értek egyet veled... Itt cenzúra, akkor minitüntetés volt... Ugyan már! Csak azért mert az szimpi, ez meg nem? Nem akarok barom módon sarktani, de akkor is, most is, valaki(k) a saját akaratukat akarták másokra kényszeríteni. Ha már racionálisak akarunk lenni, akkor mi a akdályoz meg benne? Akkor most ha Váradra jön Gigi Becali vagy Elena Basescu, akkor tüntethetek mini csapattal, de azt mégsem kérhetem a Dan Octaviantól, hogy tiltsa ki a leszállni készülődő Airbust? Mitől más?

Örshalmi 2009.07.06. 22:50:50

Szia Mex! Őszintén szólva egyre kevésbé tudom követni a gondolatmenetedet, a példákat amelyeket felsorolsz. És nem is értem, miért akarsz rábeszélni arra, hogy párhuzamot lássak Demszky váradi látogatása és a God Dethroned fellépésének betiltása között, továbbá honnan veszed, hogy a kettő közül valamelyik "szimpi" lenne nekem. Amiről én írtam a mostani bejegyzésemben az az, hogy az ilyen betiltogatások nem "szimpik". Ezért nem is tudom, mire válaszoljak - pedig úgy gondolom, a jó vitákat eredményező megjegyzésekre jó válaszolni. És ez valahol ilyen lenne... De nem zavar, ha nem értesz egyet. Sőt, szerintem ez amúgyis sokféle megközelítést szülő téma. Még akkor is, ha nem mindig értjük egymást (vagy jelen esetben én vesztettem el a fonaladat). Üdv, Örs

Tolvaj 2009.07.07. 21:44:02

Szia Örs! Nem szoksásom így véleményt nyílvánítgatni vagy vitázni a neten, de ez az eset megéri, hogy megeröltessem magam... Tetszeik ahogyan írsz, s amiképp megvilágítod általában a dolgokat! Nem kivétel ez alól a fenti eszmefutatásod sem. Bár fáj a lelkem, hogy neked az a 30 imádkozó ember: "ücsörgő, felszínes jámborkodó; pár baptista, református és CE-s" (idézet tőlled) Református vagy, akit megkereszteltek, s aztán hitéről bizonyságot is tettél a konfirmációban. Ebből következően biztosan tudod, hogy ahol ketten vagy hárman összegyülnek Jézus nevében, akkor ott van ő is. Ebben megegyezhetünk remélem, mert reformátusnak vallod magad... S ha elhiszed Jézus ígéretét, akkor tudod szerintem levonni a végső következtetést (ha akarod)... Mert nem a fiatal vallásos (vagy akár hitbuzgó) és lokálpatrióta polgár és meggyőződéses politikus, sőtt, nem is a feletteseitől befolyásolt "pccc kapd el csibész", de még csak nem is PÉNZ vagy a hatalmi harc taktikáinak és érdekeinek a szem előtt tartása döntött arról, hogy az a koncert betiltassék Váradon. Annak a 30 egynéhány embernek a hite szerint az Úr felhasználta azt az embert, hogy betiltassa, s íme sikerült is... Én szentül megvagyok győződve, hogy imáik (ezeknek a "szemellenzősöknek") meghallgattatak, ahogyan a te imáid is mind mind! Ebben pedig az a szép hogy ők a ("szemellenzősök") nem a sátán ellen és nem a betiltásért könyörögtek, hanem az Úrhoz... S még az is jó, hogy nem a 30 imáért és nem az összegyűlésért tette ezt Isten, hanem azért mert neki így tetszett... Egyesek megbotránkoznak és felháborodnak ezen, míg mások megerősödnek és boldogok lesznek... Csak így tovább Örs, csak tudd az irányt :) Üdv Tolvaj

Blogosz 2009.07.07. 23:03:29

Szia Tolvaj! Köszönöm szavaiat, bár nem mindenben értek egyet velük. És én azt hiszem, tudom az irányt, s te is azt hiszed, hogy te tudod - ez pedig így van rendjén. :) Egyébként egy esszémben egyszer már megírtam (s ide is feltettem régebben), hogy véleményem szerint az Úr nem foglalkozik piti, földi dolgok igazgatásával. Ő nem ezen a szinten lézetik és cselekszik. Tehát azzal sem molyozik, hogy "valakit felhasználva" betiltasson egy koncerttet Váradon. Apropó: ha mégis, akkor meg Bukarestben és a világ sok más városában miért is nem tiltatta be valakikkel ugyanígy? Azért netán, mert az Ő útjai kifürkészhetetlenek (ilyenkor ez szokott lenni a szabványos válasz)? Akkor meg hogy sikerült pont azt kifürkészni, hogy a váradi cenzúrát Ő rendezte el? Szóval ezt így tárgyalni egy durva vicc. Sőt, szerintem nem érdemes Istent a mi földi szintünkre lerángatni és a mi földi kis ügyeinkbe belerángatni. Mert úgysem hagyja magát - ellenben már maga a kísérlet is blaszfemikus. Szerintem az is istenkáromló, aki azt képzeli, hogy az isten mindenféle kis emberi dolgokba tettleg beavatkozik. Tehát az elvakult hívők, akik azt hiszik, hogy Isten koncertszervező, cenzor, kulturális felelős, továbbá, hogy de facto állandóan csinál valamit hétköznapi szinten (azaz a konyhában mosogat velünk, a szobában prszívózik, az utcán vezeti a verdát, a kórházban adja be a gyógyszert a betegnek stb., stb) - nos mindezek kifejezetten az istenkáromlással rokon dolgok, illetve ugyanúgy az Isten nevének hiába szájra való vételei, mint mondjuk káromkodáskor. Tehát csak óvatosan a buzgósággal, mert túlzásba vitel esetén nemcsak ostobaságok jöhetnek ki belőle, hanem egyenesen a visszájára is fordulhat - vagyis istentelenkedés lehet a túl sok istenezésből. És igen, ez reformátusként is mondom - ha már a felekezeti hovatartozásomat említetted. Mint ahogy azt is ilyen minőségemben is állítom, hogy a fellépést nem isten tiltatta be és nem bölcsességből, hanem Dan Octavian tanácsos és minimum butaságból. Ez az én véleményem. Amit örömmel osztottam meg veled. Mert szerintem nem kell félni a vitáktól. Azt írod, "nem szokásom így véleményt nyílvánítgatni vagy vitázni a neten". Csak nyugodtan csinálj szokást belőle, szólj hozzá máskor is, máshoz is, máshol is, ha épp úgy jön. :) Én magam is szívesen veszem néha az eszmecseréket. Üdvözlettel, Örs
süti beállítások módosítása