Blogosz

MESE NINCS.

Copy. Right?

2009. október 02. 11:31 - BlogoszEditor

Nagy a nyüzsi ezekben a napokban a pártok élősködői között. Ezúttal a PSD szolgálatában állók rajzanak és várják a sorsukat. Miután ugyanis a PSD kilépett a kormányból, felmerült az is, hogy mi lesz a rengeteg apparatcsikjával, akiket - a PD-L-hez hasonlóan botrányos körülmények között, ehhez külön alpári jogszabályt alkotva - nyomkodott be minden megyében a számára elérhető közintézményekbe igazgatóknak. Ezrével vannak ilyenek: akik távolról sem hozzáértésük vagy akár szakmai képesítésük miatt kerültek valamely intézmény élére, hanem azért, mert egyszerűen pártszolgák.
És ezek most arra hivatkoznak, azzal érvelnek, hogy nem nyúlhat senki hozzájuk, mert ők - kérem - komoly, kemény és becsületes versenyvizsgákon nyerték el a posztokat.
Nyáháháhá! Ugyan!

Már annak idején is, amikor ezek a "versenyvizsgák" zajlottak, szinte naponta írtunk mi is arról, mennyire átlátszó az egész. És valóban: minden esetben, mindig az nyerte meg a versenyvizsgát, akit a kormánypártok speciel amúgyis preferáltak.
Van rá példa Biharban is, hogy az új szolgahad érkezése miatt kirúgott addigi vezetők felvették a kesztyűt és megpróbáltak harcolni. Itt van például a területi munakügyi felügyelőségénél Liviu Lupea esete, aki még pert is nyert, végzése is volt arról, hogy vissza kell őt helyezni az igazgatói tisztségbe ahelyett a Mircea Matei helyett, akit erőszakkal nyomott be a posztra az egyik kormánypárt. Hiába azonban a bírósági végzés is: amikor Lupea megpróbált visszatéri igazgatói irodájába, az ott terpeszkedő új fiú rendőröket hívott rá, s végül úgy oldották meg az egészet, hogy Lupeát nyugdíjba vonultatták.

Szóval ennyit a versenyvizsgákról, ennyit arról, milyen hivatkozási alapot jelethetnek, mennyire komoly egy-egy ilyen "megmérettetés". Formaság, színjáték volt az egész. Ha valaki venné a fáradságot, hogy bizonyítsa, s tudná is bizonyítani, akkor az összes ilyen új vezető ellen büntető eljárás indulhatna a vizsga elcsalása miatt. A PSD és a PD-L is előre lezsírozta az egészet, a kis kegyeltjeik pedig úgy mentek ezekre a vizsgákra, mint Jézus az Úr színe elé: egyesélyes helyzet volt. Csak valamit körmölni kellett, hogy meglegyen a látszat.

Eddig csak tudtuk a lényeget, most azonban valós képet is alkothatunk arról, hogyan is zajlik egy előre lejátszott vizsga. Rajtacsípték ugyanis a Bihar megyei prefektust. Ő nem közintézményvezető, hanem annál is magasabb beosztású: a kormány területi képviselője itt nálunk, ugyebár. Ennyivel is súlyosabb az ügy. És most kellett vizsgát tennie ahhoz, hogy immár hivatalosan is meglegyen a véglegesítése a poszton.
Ma azonban nyilvánosságra került egy videó arról, hogyan csalt. Tessék itt lehet megnézni, hogyan "vizsgázott" Bukarestben két nappal ezelőtt a Bihar megyei prefektus, hogyan másol épp. És a többiek is ugyanezt teszik mellette...

A videó miatti botrány épp most, ezekben az órákban van kirobbanóban. Jelenleg még csak egyre többen nézegetik a felvételt. Amely egy olyan tettet mutat, ami miatt ugyebár azonnal le kellene váltani.
Csakhogy van egy kis gond: Ghileának van copyrightja. Azaz joga a másoláshoz. Mivel ő a PD-L embere, s épp ez az a párt, amelyik egyedüliként kormányon maradt jelenleg. S az ilyesmi mindig megfelelő hátteret ad ahhoz, hogy valaki ott maradjon, ahova a párt letette. Úgyhogy most jön majd a magyarázkodás és a vacakolás.

Az egyetlen remény, hogy most épp választások előtti időszakban vagyunk. S emiatt esetleg úgy is dönthet a PD-L, hogy imázsvjavítási céllal mégis meneszti a perefektust.
Az ügy amúgy annyira friss, hogy maga Ghilea még nem is reagált rá. De rövidesen elkezdi majd a magyarázkodást.

Mondhatja például, hogy ő csak vázlatot készített, s épp azt másolta át. Vagy jöhetne azzal, hogy csak az bírálja őt, aki annak idején sosem puskázott. Dehogynem. Néha puskáztunk. Éppen ezért tudjuk, milyen gesztusai vannak annak, aki ilyet tesz, hogyan jár el, s hogyan próbál metakommunikációs paravánt emelni maga köré. Épp úgy, ahogy az a videón látszik.
Meg aztán oké, másolt időnként mindenki az iskolában, legyen. Kaptuk is a büntetést, ha pechünkre pont rajtacsíptek. Úgyhogy ez az érv máris megfordult, jöhet a szankció.
Nem beszélve ugye arról, hogy a mérce sem ugyanaz, hiszen ez nem egy rögtönzés volt a suliban, hanem egy megye elsőszámú kormányzati képviselőjének alkalmassági tesztje.
Meg aztán azt is el kell majd magyaráznia adott esetben, hogy lehet, hogy ugyanarról a vizsgáról kijőve egy másik résztvevő, a Gorj megyei Victor Banta azt nyilatkozta: "Igen, másoltak. Rosszabb volt, mint az iskolában. Alig hittem el. Mindenki másolt, gond nélkül".

De ugye a ghileákat mindig védi a copyriht, amit az általuk kiszolgált hatalmi csoport garantál számukra.
Ennek ellenére, vagy ezzel együtt már nagyon kíváncsi voltam, mit fog mondani, s milyen szöveget talált ki az eset "elmagyarázására". Úgyhogy fel is hívtam az előbb. Vagy hatszor. Kicseng, de nem veszi fel.
Ghilea ugyanis jelenleg az USA-ban, Cincinattiban van. Hivatalos látogatáson, hivatalos személyként. Milyen minőségében? Nos, mint a hivatalában - ugyebár sikeres és formailag makulátlan vizsgával - frissen megerősített prefektus.

Pártja, a PD-L pedig épp most jelentette be Bukarestben: mivel az eddig visszahúzó PSD immár kilépett a kormányból, már semmi sem állja útját, hogy felkészült embereikkel előre masírozzanak az államigazgatás megreformálásának útján - s azonnal hozzá is látnak a szükséges intézkedések tanulmányozásához.

**

Update:

az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Bihar megyei sajtó összes képviselője, aki meg próbálta szólaltatni Ghileát - engem is beleértve - valamit elfelejtett. Az időeltolódást az USA és Románia között. Egész nap nyomtuk a hívásokat, s végül minden sajtótermékben az jött le, hogy nem válaszolt.

Szóval az a helyzet, hogy sok órányi különbség van a két földrész között - de ez vagy jól jön neki és kihasználja, vagy igaza van egyszerűen. A lényeg, hogy napközben (itteni napközben) senkinek sem vette fel a telefont, sőt, ki is kapcsolta egy adott pillanatban.

Minden esetre tény, hogy késő este én már épp a városban lazultam, amikor beugrott ez az időeltolódás dolog. S akkor már nem is kellett felhívnom Ghileát. Elég volt megcsengetnem, s visszahívott. Persze azért, hogy elmondja: ő csak piszkozatról másolt, nem puskázott, s épp aludt, amikor hívtuk, de már felébredt.

Ez persze nem igazol, s nem is cáfol semmit. De hozzá kellett tennem. Mint ahogy azt is, hogy az időeltolódás 7 órányi.
Tehát amikor itt 15 óra körül legelőször kerestem, akkor ott reggel 8 lehetett. S ez idő tájt hívták, csengettyűzték agyon még sokan mások is, itteni sajtósok - de senkinek nem válaszolt. Mert szerinte akkor még túl korán volt.
Persze nem mese ez sem, hanem nyilván csak sokáig és mélyen alszik...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr792637927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.