Blogosz

MESE NINCS.

Monográfia és sztereotípia

2009. október 28. 18:49 - BlogoszEditor

Kezembe került egy igazán veretes monográfia (most tekintsünk el attól az amúgy releváns ténytől, hogy a monográfia műfajilag nem is feltétlenül az, amilyen jelentésben mostanság használják, mert újabban az életrajzokat illetik ezzel a kifejezéssel). Lavotta Jánosról szól.
Már hallom is a kérdést: "he?" Ismétlem tehát: Lavotta Jánosról.

dsc00095.jpg

Oké, nem állítom, hogy eddig tudtam volna, ki volt ő. Inkább úgy fogalmaznék, hogy fogalmam sem volt. De mostanság a monográfiák jelentős része ugyebár eleve olyanokról szól, akikről gőzünk sincs.

Monográfia-infláció viszont van.
Amely jelenségnek az okai többrétűek, és részben érthetőek is. Ugyanis minden kis település szeret manapság ilyeneket íratni azokról, akik ott születtek. Egyrészt jó, hogy több évtizednyi cenzúra után legalább megtehetik. Meg az is okés, hogy aki, ami nekik fontos, azt feltérképezik, szülötteiket nyilvántartják. Másrészt meg ugye a falunapoknak is szerves része a Lapátfülű Kis Jenő bácsiról szóló monográfia bemutatása, amit az Edda egy tagjának félórás playback fellépése követ, utána lacikonyházás, majd a Szandi-koncert után szabadtéri diszkáu.
Szóval kell az a monográfia. És osztogatni is lehet. Az önkormányzat ajándéka bárkinek, aki oda téved, vagy amikor ők mennek el a testvértelepüléseikre egyet ejtőzni. Legalább nem kell azon agyalni, hogy mit vegyenek kis figyelmességként. Legyártatnak vagy 500 példányt, amiből a kötetbemutatókor elkel 9, a 200 protokollpéldány szétosztása után meg a maradékot be lehet suvasztani valahova, várva, hogy majd megdobják vele a megajándékozandókat.

Visszatérve a jelen példára: utánanéztem, s mint kiderült, hegedűművészt, zeneszerzőt, a verbunkos egyik úttörőjét tisztelhetjük Lavotta Jánosban. Na persze én vagyok a bunkó, hogy ezt most hallom először, legyen.

Ám ami igazán megragadó, az a kötet címe. Ami így hangzik: Pusztafedémestől Tállyáig. Már hallom is a kérdést: "mi?" Ismétlem tehát: a címe az, hogy Pusztafedémestől Tállyáig.
Azta! Na így már igen! Hogy Pusztafedémes. Ahaa. És Tállya. Hát persze!
Szóval Pusztafedémestől Tállyáig. Így már összeáll a kép, nem?
Naná, hogy nem.

Viszont mindig is érdeklődéssel figyeltem az olyan szerzőket, akiket ekkora önbizalom fűt. Annyira nem látnak már ki az általuk kutatott témából, hogy azt hiszik, mindenki számára nyilvánvaló minden helyi erő életének összes állomása, akik után ők kutakodnak épp.
Így születnek az ilyen címek. Hiszen - mint kiderült - Lavotta János speciel Pusztafedémesen született és Tállyán hunyt el.
De akkor is! Mit mond ez a gyanútlan olvasónak? Semmit. Sőt, szerintem irtó vicces. Én már napok óta szórakozom rajta, amikor csak eszembe jut. Hiszen a legjobb indulattal sem lehet azt mondani, hogy Pusztafedémes és Tállya ismerete az általános műveltséghez tartozna.

De maga a címkonstrukció is annyira szórakoztató, hogy ehhez képest a LOL a gyász jele. :)
Két kis település. És hogy az egyiktől a másikig.
Az ilyen címadás sztereotípia, persze. De van amikor ezzel együtt is működik. Például ilyen esetekben: Vérgáz Alsótól Washingtonig. Vagy: Az udvar végi szemétdombtól a Himalájáig. Vagy: Az akadémiától az elmegyógyintézetig.
De hogy az egyik ismeretlen kis falucskától a másikig... hm. Ilyen cím szinte már a monográfia központi alakjára nézve is ciki. Mert röhögtet.
Például én is lemondtam a könyvecske elolvasásáról. Ehelyett időnként megnézem a borítóját, ha akarok egy újabb vidám percet. Nem kell félreérteni: a kis falvak nagyon fincsik, én is szeretem őket. Nem erről van szó, ez világos. Hanem arról, amiről.

Így aztán csodás utakra indul a fantázia.
Megrendelem például jóelőre a rólam szóló moncsit. (Mindegy, hogy érdemes vagyok, leszek-e monográfiára, ha megrendelem és kifizetem, megírják, az hóttzicher.)
A címe majd valami ilyesmi lesz: Nagyváradról ide meg oda. Vagy: A nappaliból a 11-es busszal a végállomásig. Mondjuk: Püspökiből Los Angelesen át Püspökibe. Eselteg: A redakcióból ki és egy kicsit jobbra, majd egyenesen. Netán: Hova, hova?

Továbbá érdemes megvizsgálni, hogy mit szülhet, ha a monográfiáknak továbbra is ilyen címeket adunk, adnak. Nézzük, kitalálható-e, hogy kikről szólhatnának például - szabadon válogatva a példákat - a következő életrajzok. (Pár ismertebb nevet választottam, hogy könnyebb legyen mégis utánagondolni. De hogy még így se nagyon kelljen macerálódni, megadom a megfejtéseket is zárójelben, mert különben - a kiinduló példánkhoz hasonlatos módon - nehezebben jönnénk rá, hogy hogy hol van a logosz.)

Sehonnan mindenhova (Bajnai Gordon feat. Gyurcsány Ferenc); Helyzetből lesre (Orbán Viktor); A mélyből a szakadékba (Ion Iliescu); A hátunk mögül a bögyünkbe (Markó Béla); Cseberből vederbe (Tőkés László); Az akolból a húsüzembe (Gigi Becali); Körbe-körbe (Szász Jenő); A francba! (mi).

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr332637939

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Havasi Gyopár 2009.11.03. 20:27:12

Naaatttyon jó!:),:),:),:)... Vajon a szerző kicsoda? Hírtelen a tévésre gondoltam, de az mintha Gábor lenne :)!