Blogosz

MESE NINCS.

Kézimunka a függöny mögött

2009. december 07. 16:57 - BlogoszEditor

A végeredmény megvan, mégpedig ugyanolyan - ha nem nagyobb - meglepetéssel szolgált, mint öt évvel ezelőtt. Nem kommentálom ezúttal itt, mert mire a végére érek, elfárad a kezem, az olvasónak pedig a szeme. Minimum.

Szóval ez a Ki nyer ma? a maga módján fejeződött be: a műsorvezető lett a nyertes.
Ezúttal azonban minden eddiginél többen voltak, akik nem vettek részt a játékban és muzsikában. Összesen 138.476 érvénytelen szavazatot adtak le tegnap.
És azért ennyi emberről mégsem feltételezhetjük, hogy egyszerűen képtelen betalálni egy pecsétnyomóval egy lapon lévő két téglalap közül valamelyikbe. Sokkal valószínűbb, hogy a többségük nem volt hajlandó.
Hanem ezek a voksolók elszórakozgattak a szavazófülkében. Alkottak odabent, ragasztva, rajzolva, írva. Érvénytelen szavazatot adva le, üzengetni próbálva a politikusoknak.

Az egy dolog, hogy ez természetesen fölösleges, hiszen abszolúte senki nem figyel az ilyen üzenetekre, sőt, célba sem érnek (aki érvénytelenül akar szavazni, az megteheti két-három pecsételéssel is - magam is így jártam el az első fordulóban -, ennél többet úgysem tud elérni ilyen eszközökkel). Viszont eléggé szórakoztató megnézegetni néhány pályamunkát.
A Bihar Megyei Választási Iroda munkatársai a szavazatok vasárnap éjjeli összesítésekor örökítettek meg pár ilyen demokrácia-viccet, s az előbb küldték el a fotókat. Az alkotások kizárólag megyebeli művészektől származnak.

Személyes kedvencemmé két voks vált a lentebbiek közül.
Az egyik az, amelyiken - éppen december 6-án - a két vörös közül a harmadikra, azaz a Mikulásra ("Moş Nicolae") szavazott egy finom belső bútorozású, álmodó, lelki csizmácskáját vikszolgató polgár.
A másik az, amelyiknek a tanulsága szerint az elkövetője nem tudott kimászni az RMDSZ csapdájából, pedig igazából benne sem volt rendesen. Ő ugyanis még mindig halványan emlékezett valamire az első fordulóból, de arra sem jól. Valami Hunor Pétert írt a szavazólapra, s arra pecsételt. Továbbá egy kis strucclábnyomot, vagy fonnyadt, levelét hullató őszi kannabiszt, esetleg egy kinyitott, kétpengéjű bökőt rajzolt mellé.

De mondjuk nem megvetendő az sem, amelyik esetében a páciens Istenre ("Dumnezeu") szavazott az elnökválasztáson. S még indoklást is írt mellé: "Mert ő majd megment bennünket", vagy (értelmezéstől függően): "Mert őt már elfelejtettük". ("Că el ne scapă.")

Jó szórakozást! :)

06122009548.jpg 07122009550.jpg 06122009543.jpg

06122009538.jpg

07122009562.jpg

07122009561.jpg 07122009558.jpg 07122009552.jpg 07122009551.jpg

06122009549.jpg

06122009547.jpg 06122009546.jpg

06122009544.jpg

06122009542.jpg 06122009541.jpg 06122009540.jpg 06122009539.jpg

06122009545.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr372637954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.