Blogosz

MESE NINCS.

Shopánkodás

2010. január 15. 01:11 - BlogoszEditor

Van egy olyan hír, hogy a bukaresti parlamenti épületét (az egész világon a második legnagyobb kormányzati épület a Pentagon után, meg minden) egyszerűen hátrahagynák a honatyák. Elköltözne onnan a törvényhozás, s a monstrumot átadnák valami befektetőknek, akik plázát üzemeltetnének benne. Ez lenne Európa legnagyobb plázája.

cp.jpg Minimál-változat, maketten

Érdekes téma az is, hogy mi volt előbb: a költözés ötlete, vagy a befektetők által tett ajánlat. Most úgy prezentálják ugyanis, hogy a parlament úgyis kisebb létszámú lesz, meg úgyis sokat költ a megalomán méretű székházának fenntartására, úgyhogy lesz egy törvényjavaslat arról, hogy húzzanak onnan - a helyet meg adják át valami pénzembereknek.
Simán el tudom azonban képzelni, hogy épp fordítva is lehetett: a kormányzó PD-L szépen kapott egy legalább akkora, gigantikus ajánlatot, amekkora maga az épület, s e motivációtól hajtva azonnal dolgozni is kezdett a plázásoknak való helycsináláson. Igazán nem lenne idegen a romániai parlamenttől, ha pénzért még a saját székházából is hajlandó lenne dalolva kitakarodni.

jaj.jpg Amerikai tudósok egy csoportjának kutatásai szerint UFO-leszállópálya
is van a tetején

Van azonban egy másik vonzata is a dolgonak, amelytől már egy kicsit tetszeni kezd nekem - bármennyire is alpári és röhejes úgy amúgy. Hiszen gondoljunk arra, hogy az egész nagy kérót a szemét, mocskos komenisták építtették, most meg a szemét, mocskos kapitalisták virágoznának benne. Meg azért gondoljunk arra is, hogy mennyi kényszermunkás dolgozott a kommiknak a Nép Házának felhúzásán, most meg mennyi húzza fel magát a kapiknak dolgozva.
Szóval olyan jellemző és nett kis fordulat lenne.

Minden esetre nagyon hálás téma ez a költözés ezekben a napokban. Sokféle fórumon látom, hogy megy az ötletbörze, rengetegen adnak malíciózus kis ötleteket, hogy hova is költözzön a parlament - már ha lesz valami az egészből.
Nagyon sok javaslat rendkívül adekvált - ám olyan helyeket jelölt meg, ahol valójában nem férne el a többszáz honatya. Hiszen - hogy csak pár példára reflektáljak - sem az embernek, sem a lónak nincs olyan szerve, amelybe betuszkolhatóak lennének, illetve a Bv. intézeteknek sincs akkora termük, ahova teljes létszámban be lehetne zsúfolni őket, a szintén a népszerű felvetések között szereplő gyehenna léte - következésképpen a megfelelő befogadóképessége - pedig egyelőre nem százszázalékosan alátámasztott. (Bár az is igaz, hogy az utóbbit csak tévesen azonosították a bibliafordítók a pokollal, valójában az ókori Jeruzsálem füstölgő szeméttelepe volt. Ilyen tekintetben viszont már megfelelőbb lehet a vonatkozó előterjesztés.)

De persze ha van bennük egy szemernyi becsület (jó, jó, nem mondtam komolyan), akkor nem költöznek végül sehova. Ehelyett egyszerűen csak bevállalják, nyíltabbá teszik azt, ami van, s ami most is meglehetősen nyilvánvaló.
A parlament ugyanis már most is egy pláza. Akik benne kujtorognak, azoknak nagyrésze lényegében üresfejű percember, tele lével, s ami ott történik az amúgyis csak adásvétel, biznisz. Sőt, megvan a mozi is, hiszen sokszor az ülésteremben is filmeket nézegetnek a laptopjaikon, megvan a food court is, ahol nagyszerű kajákat kóstoltam látogatóként még én is, szinte semmi pénzért, adott a személyzet, a parkoló, a mélygarázs, továbbá még uszoda is kiegészíti az egészet (ez sem vicc, pár éve kezdték el kiépíteni az alagsorban, óriási összegért), legutóbb meg az egész óriási létesítmény légkondi rendszerét tervezték modernizálni, szintén nem két lejért.

Viszont amekkora az az épület, egy része valóban egyszerűen kihasználatlan. (Bár ha jobban megnézzük, mit művelnek benne a választottak, akkor rájövünk, hogy ez egész totál kihasználatlan.)
Ott lehetne esetleg igazából törvényeket hozni. Csak úgy, szintén for fun. Bár arra sem kereslet, sem kínálat, sem hajandóság nem nagyon van. Ezért nem erőltették eddig sem a plázacicák és mall-kandúrok.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr212637970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.