Blogosz

MESE NINCS.

Panel

2010. március 15. 11:40 - BlogoszEditor

Egy kis összefoglaló a ma rengeteg helyen elhangzó beszédekből - egyben szamárvezető is azoknak, akiknek megint beszélniük kell, de nem készültek.

*

Magyar testvéreim, tisztelt egybegyűltek!

Március 15-e van. Emlékezzünk tehát a hősökre, akik nem hiába haltak meg. Hiszen ha nem haltak volna meg, akkor most nem tudnék rájuk hivatkozni.

Ne feledjük: a márciusi ifjak hittek egy célban és mi, a kései leszármazottaik azért gyűltünk ma itt össze, mert ma is szükség van a hitre. Kérem tehát, higyjenek nekem. Szükségem van rá, szükségem van Önökre. Ebből is láthatják, hogy szükségünk van egymásra.

Az ősök áldozathozatala ismét mutatja: jó úton haladunk. Amiért ők küzdöttek, az még ma is aktuális: témát ad az ilyen beszédekhez.
Merjünk nagyot álmodni! De azért közben persze a kis lépések politikáját kövessük.
Így lehetünk alvajárók. De ne aggódjanak, majd mi vigyázzuk és irányítjuk az önök lépteit.

Tehát álmodjunk nagyot, s lépjünk aprókat. S azt is úgy, ahogy mi diktáljuk. Sokszor hátra, vagy oldalvást. Ellentmondás ez? Szerintem nem az, és kész. Aki pedig ellentmond, annak nincs helye köztünk, az a magyar összefogás ellensége. Márpedig sosem volt annyira szükség az összefogásra, mint ma.
Igaz, már a múltkor is azt mondtam, hogy pont a múltkor volt a legnagyobb szükség az összefogásra. Ez is mutatja, hogy amit mondok, az időtálló, aktuális.

Ahogy annak idején a költő is fogalmazott: "talpra magyar, hí a haza!" Mi is lenne ennél jobb idézet most? Fogalmam sincs, mivel ilyenkor mindig csak ez jut az eszembe.

Tehát hí a haza, ezt sose feledjék. Hogy miért hí, s mit akar a haza, azt majd én mindig meg fogom mondani, ahogy eddig is. Bízzák csak ide. Folyamatos kapcsolatban állok a hazával, tegnap is beszéltünk. Nagyon fontos, hogy a haza és Önök között megfelelő legyen a kommunikáció. Ezért is vagyok én itt. Hiszen mindig megfelelő vezető kell a széles néptömegeknek ahhoz, hogy egy célt el lehessen érni. S én azért is a megfelelő vezető vagyok, mert mint látják, most is én állok itt, önök meg ott.
De kérem, ha valaki esetleg elégedetlen, az most fáradjon ide ki és folytassa helyettem. Én a demokratikus képviselet híve vagyok, úgyhogy tessék, jöjjön ide ki, aki úgy érzi! Na, senki? Rendben, köszönöm a mai, ünnepi alkalommal is megerősített bizalmukat, s akkor folytatnám is.

Mind a mai napig érvényes üzenetet hordoz a 12 pont is. Számomra például azt üzeni, mindig össze kell foglalni néhány fontos gondolatot, hogy azt lobogtatva tömegeket gyűjthessek magunk mögé.
A magyarság mai, aktuális követelése például az autonómia. Láthatják: ki merem mondani, nem félek hangoztatni, hogy autonómiát akarunk. Sőt, megígérem, hogy az Önök irányába mindig is hangoztatni fogom ezt.
Politikai partnereink felé persze nem. Dehát miért is tenném, hiszen ők úgysem fogékonyak az ilyesmire, meg amúgyis románok. Legjobb nekünk, ha az ilyen autonómia-dolgokat egymás között beszéljük meg, a magyarságon belül. Ezért is nem szoktuk másfelé emlegetni.

Fontosnak tartom továbbá hangsúlyozni, hogy amíg a magyarságnak gondjai lesznek, mi mindig itt leszünk. Vagy amíg mi itt leszünk, addig a magyarságnak mindig gondjai lesznek. Nem is tudom, melyik lenne a megfelelőbb megfogalmazás. Azt hiszem, a második, de amit mondani akartam, az viszont az első.
Tény azonban, hogy a gondokra mindig határozottan rá kell mutatnunk. Megoldani persze nem sietünk őket, mert ha minden nagyobb törekvés rendeződne, akkor nem lenne többé önigazolásunk. S különben is, miről beszélnék én is ilyen alkalmakkor? Azt azonban mindig vállalni tudjuk, hogy rámutatunk valamire, amit amúgyis tudnak önök is. Így teremtődik meg az egyetértés közöttünk, ugye.

A márciusi ifjak igazi forradalmat indítottak el. S a forradalmaknak - attól függetlenül, hogy győztesek, vagy elbuknak - mindig van pozitív hozadéka. Gondoljunk csak egy másik forradalomra, a húsz évvel ezelőttire. Mondják meg, hol lennék én, ha nincs az a forradalom? Tudnék itt önökhöz beszélni, mint vezető? Hát íme, hogyan kell értelmezniük a mai generációknak a régmúlt dicső idők üzenetét.

És gondolhatunk arra is: a kommunista elnyomás éviztedeiben, a titkosszolgálati terror idején mindannyian arra vágytunk, hogy nyíltan ünnepelhessünk, emlékezhessünk, mint itt, most. Tessék, megadatott. A szabadság elhozott önöknek minket, a rendszerváltással megérkeztem én. Kérem tehát, ünnepeljenek. Szabadon.
A ’48-asok példájára gondolva közös erővel védjük meg azt, amit elértünk. Hiszen nem volt könnyű az elmúlt húsz évben sem odáig eljutnunk, ahol most vagyok. Ne engedjék, hogy elvegyék tőlünk, amit megszereztem. Az asszony agyonverne...

Mindannyiunk közös munkájával és támogatásával kell tehát fellépni, hiszen csak így lehetnek sikeresek a projektjeink. És nekem, valamint a társaimnak nagyon sok projektünk van még. Nem is részletezem, hadd legyen meglepetés. Ám ehhez kérjük, elvárjuk az önök támogatását is, véreim. Tovább kell haladnunk, mert amit eddig elértünk az csak a kezdet.
Mi sosem mondtuk azt, hogy elég, itt megállunk. És ezután sem fogjuk. Minket nem ez jellemez, mi sosem hagyjuk abba magunktól. Együtt kell tehát haladnunk, hiszen belátom, önök nélkül semmik lennénk.
Épp ezért vannak önök: hogy mi valamik legyünk. Ez a mi dolgunk, s nem is kevés.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr192638003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.