Blogosz

MESE NINCS.

Téli hadjárat

2010. március 16. 23:14 - BlogoszEditor

A hideg is kirázott ma, amikor Nagyváradon felavatták a NATO egyetlen hírszerzőket továbbképző intézetét. Nagy volt a nemzetközi VIP-felhozatal, meg a katonáskodás, operatívan zajlott minden az elején a most átadott székházban.
A hibát ott követtük el, hogy néhány kollégámmal együtt a legnagyobb hóhullásban és szélfúvásban egyszercsak kimentünk a konferenciateremből a belső udvarra. Mert hát rövidesen érkezik Băsescu elnök is, a díszszázad meg már javában gyakorolja a fogadását odakint. Pár perc lesz csak az egész...
Amint elfoglaltuk stratégiai helyünket a placcon, szépen és gyorsan alakzatba fejlődött mellettünk egy hegyivadász-osztag, odébb egy nemtommilyen másik katonai különítmény állt össze, a parancsokra rángatózó díszszázad meg elzárta az udvarról kivezető utat. Túszul ejtett a NATO.

dsc_5590kicsi.jpg

dsc_5575kicsi.jpg

Egy eresz, vagy valami tető sehol, úgyhogy csak ömlött a szél kavarta hó ránk. Láttam, ahogy jópár tiszt is arra gondol, miért nem öltözött fel rendesen, s közben halk átkokat morzsol el. Az elnök meg vagy másfél óra múlva jött csak...
Összesen végül több mint két órát álltunk a jégmezőn. Időközben aranyhajamat belepte a hó. Majd rá is fagyott, ügyes jégsapkát képezve. Egy idő múlva meg olvadni kezdett, s a jéglé nagyrésze befolyt a nyakamba, miközben a sötét fellegekből egyre érkezett az erősítés. Még sosem vártam ennyire vágyakozóan az elnököt. Szó szerint reszkettem érte. Még most is remegek, ha rá gondolok, s egyre jobban fűt valami belső tűz is.

Amikor végül megérkezett az elnöki konvoj, s behajtott az udvarra, a sűrű havazásban befékezett az első terepjáró, a mögötte haladó második meg nyomban beleszaladt. Stílusos belépő volt.

dsc_5595kicsi.jpg

Némi derűt az jelentett, hogy - amikor előkerült a prezident, s szintén a hóviharvert udvaron elkezdődött a ceremónia, akkor - láthattam, ahogy a díszőrség több tagja is leveti a kötelező pléhpofát és mozdulatlanságot, s összehúzza magát, toporog, grimaszol, reszket. Sürgetné az egészet, hogy vágják már át azt a nyamvadt avatószalagot egyszer, s gyerünk befelé.
Ám ehelyett még hat beszédet hallgattunk így végig, valamint hat ország lobogójának ünnepélyes átvételét és felvonását és hat himnuszt böjtöltünk ki. Meg az államfői szpícset.
Figyeltem közben, hogy valami furcsa oknál fogva ezúttal az sem igazán lobbantotta fel bennem a hév lángjait, amikor a román katonazenekar épp a magyar himnuszt játszotta el. És az sem tüzelt fel, amikor a román államfő a beszédében egyszercsak "szép román városnak" nevezte Nagyváradot. Most mindez - hogy úgy mondjam - hidegen hagyott.

Már azt hittük, vége. Ekkor látom ám, hogy még a Megyei Tanács elnöke is ott várakozik az emelvényen, kezében papírlap. Mondom a mellettem álló tisztnek: képes lesz és még ő is fel fog olvasni valamit. Na ekkor hallottam román katona szájából először olyat, hogy milyen túlvilági kínok között vesztődjék el az az ország, amelyet amúgy ő is szolgál...
Kicsit odébb két vadiúj lapát várakozott. Ugyanis a kültéri programban még elő volt irányozva, hogy a két fő meghívott - egy vezető amerikai NATO-tiszt és a román államfő - jelképesen fát is ültet. Egy egyenruhás is méregeti a munkaeszközöket, majd odasúgja a másiknak: " ha még ezek után valamelyik ráteszi a kezét az egyik lapátra, akkor én a másikkal verem ki a fogait".

Megvártam. Rátette. De közben a katonákat elvonultatták az udvarról - úgyhogy Băsescu és a NATO-s is annyi foggal távozott, amennyivel érkezett.

Szóval vérfagyasztó élmény volt az objektum avatása, s még hűvösebb volt a vendégek fogadtatása.

Az átadott váradi NATO-kémiskola egyébiránt a maga nemében az egyetlen ilyen. A szervezet 25 tagországából 14-ben vannak különféle más jellegű, szakosított tanodái a katonai tömbnek.
Mint megtudtam, a sarkköri körülmények közötti bevetések kiképzőközpontja például Norvégiában kapott helyet. Szerintem valamit összekeverhettek...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr472638004

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.