Blogosz

MESE NINCS.

Kultúrörténeti mérföldkő

2010. április 04. 01:31 - BlogoszEditor

Világszenzáció! Sőt, lényegében a világon is túlmutató.
Az audiovizuális sajtó történetében az egész Földkerekségen páratlan teljesítménnyel írta be nevét a Nagy Könyvbe ma a román közszolgálati televízió, a TVR1.
És ez még semmi. Hiszen a mai közvetítésük nyomán az egész kereszténységet is elkezdhetjük újraértelmezni. Tehát lényegében minden meg fog változni hamarosan körülöttünk.

A TVR ugyanis a húsvét éjjeli ortodox szentmisét közvetítette - s amikor odakapcsoltam, a képernyőn előtűnő digitális programfüzetben a következő címmel jelent meg az épp aktuális adás: A Megváltó feltámadása - LIVE.

Hamarjában szavakat sem találok erre. Most vagy ennyire erős a feltámadásba vetett hitük, vagy ellenkezőleg, ennyire fogalmuk sincs az egészről.
Mindig is mondtam, hogy az ortodoxia önelletmondásokkal teli vallássá lett már, egyszerre van jelen benne a túlmiszticizálás, a félpogány túlbuzgóság és a profán, blaszfemikus elemek sokasága... De ezt még sosem vállalták be ennyire nyíltan és közszolgálatian.

Az igazság az, hogy nem is mertem végignézni a közvetítést. Az életem jelen szakaszában nem vagyok még ilysemire felkészülve.

Sőt, azt hiszem, mi, emberek az egész életünk során soha nem is leszünk készen olyan látványra, amit a program menübeli címe ígér. Teljesen össze is zavarodtam volna, ha megvárom az élő adás végkifejletét.

Minden esetre ez azért semmihez sem fogható médiaszakemberi teljesítmény.
Az sem lett volna kis dolog, ha a feltámadást felvételről közvetítik, azaz kiderül, hogy vannak eredeti felvételeik. Ám ez még annál is utolérhetetlenebb: egyenesen élőben megy az örök élet elnyerése.

Azt hiszem, mostantól minden egészen más lesz. És nem tudok rájönni, hogy tudták összehozni ezt a zsurnalisztikai csodát, s miként érték el ráadásul az exkluzivitást. Szívesen elbeszélgetnék a stábbal, hátha megosztanának egy-két trükköt.
Ha ráadásul netán karácsonykor is élő közvetítés megy majd a jászol környékéről, akkor itt lesz a legfőbb ideje, hogy ismét tegyek egy látogatást Bukarestben a tévé székházában. Lehet ott valami nem evilági...
Amikor legutóbb ott jártam, akkor még csak az országot próbálták onnan irányítani (a "forradalomról" megejtett soknapos, diverziókkal teletűzdelt élő adásuk csak a főpróba volt). Ám a jelek szerint azóta továbbléptek, s már az egész keresztény világot onnan akarják kormányozni, a lényeges dolgokat csak ők hozzák.
Régóta sejtettük, hogy a román közszolgálati tévé folyamatosan magasabb körökkel áll kapcsolatban. De én azért nem ilyen jellegűekre tippeltem.
Brr! Immár igazán félelmetessé nőtt a média hatalma.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr522638021

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.