Blogosz

MESE NINCS.

Határ-idő

2010. június 02. 00:33 - BlogoszEditor

Érdekes iratokat találtam ma egy véletlen folytán, érdekes helyen, érdekes időpontban.

Közeleg ugyanis egy szomorú emlékű évforduló. Most pénteken, június 4-én lesz pontosan 90 éve, hogy aláírták a trianoni békediktátumot. Ráadásul ez az évforduló egyben premier is lesz. Hiszen pár napja Budapesten elfogadta az Országgyűlés azt a jogszabályt, amellyel június 4-ét Trianon-emléknappá nyilvánította, úgy fogalmazva, hogy ez a magyar összetartozás napja.
És mint épp most kiderült, itt, Nagyváradon is vannak írásos kordokumentumai a majdnem száz évvel ezelőtti lealázásnak. S alig tud róla valaki.

img_418777.jpg

Nem állítom, hogy egy Trianon-junkie lennék, aki állandóan a revíziótól várná a boldogságot. Sőt, egyrészt ugyan meggyőződésem, hogy ami Magyarországgal történt akkor, az katasztrófa volt, s megindító, másrészt viszont sosem szabad szem elől téveszteni, hogy így zajlik a történelem, s az elmúlt évezredekben számos olyan állam járt hasonlóképpen, amelyik a vesztes oldalon fejezett be háborút. Mindent elmond ezzel kapcsolatban az, hogy Vae victis. Unnám hosszabban magyarázni. És sokaknak fölösleges is lenne.
Ez így volt, így is van, mindig is így lesz. Akkor is, ha még mi magunk - azaz a sokadik generáció - is emiatt szívunk.
Mint ahogy persze az is örökérvényű, hogy aki elszenvedi, annak fáj. Így érthető, hogy alig van magyar, akit azért egy picit ne érintene meg a dolog.

Minden esetre úgy alakult, hogy ma tudomásomra jutott: itt, a mi városunkban épp a román határrendészet székhelyén is találhatóak a trianoni Magyarország-csonkolással kapcsolatos akkori dokumentumok. Erről alig tud valaki - nemhogy a lakosság, de még a történészek, kutatók zöme sem.
Úgyhogy hamar el is mentem megnézni.

Jól fogadtak a határrendészek, bár egy kicsit maguk is csodálkoztak, hogy valaki érdeklődik a dokumentumok iránt, mert senki nem szokott.
A trianoni döntés végrehajtási utasításainak egy példányáról van szó. Vagyis arról a korabeli dokumentációról, hogy miként kell megrajzolni a román-magyar határt, s pontosan hol húzódik ez a vonal. Vaskos kötegnyi irat, sok nagy füzetre osztva.

Románia azonban ma már lazán kezeli Trianont is. Legalábbis ezen a szinten.
A kiállítóteremért felelős határrendész csak egy idő után került elő, kicsit becsiccsentve. Ez is olyan szép: épp nyílt nap volt náluk, azaz fogadták a látogatókat, de a szolgálatban lévő tagból töményszag áradt. Nem mondom, amúgy készséges volt.
De még szebb az, amit mesélt. Amikor 2002-ben a mostani székhelyükre költöztek, akkor a takarítás során be akarták zúzatni e muzeális értékű dokumentumokat is. Végül nem tették meg. Pedig ez lett volna a legszebb: ahogy a román határrendészet megsemmisítteti azokat a papírokat, amelyek a trianoni román-magyar határ fekvésére vonatkoznak...

No, a lényeg, hogy átlapozgattam az 1925-ben kiadott dokumentációt. Ugyanis egyszerűen át lehet lapozni. Sem üveg alatt nincs, sem másféle védettséget nem élvez. Ki van rakva egy asztalra, mindenki úgy teszi-veszi, ahogy akarja.
Kérdeztem is, ha már ennyire mindegy, akkor nem adnak-e egyet nekem ezekből a füzetekből. De végül azt azért nem.
Viszont a másik kérdésem alapján hamarjában megtárgyalták, s úgy döntöttek, bárki megnézheti azokat, ha meghirdetjük a lapunkban, s az érdeklődők majd bejelentkeznek a határrendészet portáján (Aradi út 2-4. szám).

Érdekes érzés ezeket a papírokat lapozgatni. Pedig nem sokat mondanak. A három nyelven (magyar, francia, román) írt végrehajtási utasítások öt évvel a trianoni diktátum aláírása után születtek (a közbeeső időben lépésről lépésre haladva kijelölték magát a határt), s az összes illetékesnek küldtek belőle példányokat. Technikai jellegű szövegekből, kartográfiai jelekből áll össze az egész.
Ám borzongató belegondolni, hogy ezek a ma már sárguló papírok milyen rengeteg ember életét tették tönkre, mi mindent befolyásoltak, az egyének szintjéig lemenően. S milyen összetett, sokrétű, máig is tartó hatásuk volt, van. Még a mi életünkre, helyzetünkre, körülményeinkre is vonatkozik az, ami ezekben a füzetekben áll.

1920. június 4-én, a trianoni döntés aláírásának percében Magyarországon megkondultak a harangok, tíz percre leállt a közlekedés, bezártak az üzletek. S aztán nagyon sokminden bezárult még, a következő évtizedekben. A közös énünk (ha van ilyen) pedig beleőszülhetett abba, hogy milyen tragikus játékok következtek még.
Egyes területek ugyanis már 1923-ban visszatértek, mások 1938-ban és 1939-ben, továbbiak pedig 1940-ben. Aztán a Második Világháború vége is a vesztes oldalon érte Magyarországot, amikoris lényegében a trianoni határt állították vissza.
Ez is az egyik érvem egyébként az állandó revíziók ellen. A területszerzés szinte mindig ideiglenes, vagyis annál ideiglenesebb, minél kiterjedtebb területekről van szó. Még akkor is, ha a népesség etnikai eloszlása szerint jogos. (Sőt, ugye ez az eloszlás is változtatható mesterségesen, a mai napig látjuk ezt is.) A történelem többek között a fennhatóságok időszakos változásáról szól. Ez van. Ha tragikus, akkor is. Szerintem kell annyi ép eszünk legyen, hogy belássuk: ez valahol természetes is.

Erről jut eszembe egy másik dolog, amit pár héttel ezelőtt nézegettem. Arról a térképről van szó, amelyet Teleki Pál készített még az egész elcsatolgatás előtt, 1910-ben. Ez volt a világon az egyik első komplex etnikai térkép. Érdemes megnézni itt: már 1910-ben világosan kirajzolódik rajta az a Magyarország, amely most is ismert, de akkor még ismeretlen volt...

Szóval a mai felfedezésemet, ezt az egész dokumentum-dolgot megírom majd az újságba és a netre - éppen a frissen emléknappá nyilvánított június 4-re időzítve. Én ezzel tisztelgek az emléknap előtt.
Hiszen nem vagyunk fából. De azért nem árt, ha összeszedjük magunkat.
Mert nemcsak arról szól a Trianon-évforduló, hogy már kilencven éve a megalázó döntésnek, hanem azt is látni kell benne, hogy bizony kilencven év eltelt azóta. És ma már ez van, nem az, ami akkor. Ez van.

Megmutatom tehát, mit lehet látni a román határrendészet váradi székhelyén.
Emlékezzünk. Sőt, aki szereti, az álmodozhat is. Akkor is itt vagyunk.
Kilencven év telt el, kilencven év eltelt. Az idő sokmindent begyógyít, de nem gyógyítja az igazságtalanságot - ahogy a téveszméket sem.
Időközben változtak a kulcsszavak is: most a revízió helyett olyasmi a trend, hogy Schengen és autonómia. És ez nemcsak trend, hanem ez a maximum, ami ebben a korszakban (esetleg) elérhető. Megemlékezni fontos, de kár azzal tölteni az időt, hogy ábrándokat kergetünk.

Az, hogy kilencven év alatt olyanná szelidült körülöttünk az idő, hogy idén először törvénybe iktatott módon lehet emlékezniük a magyaroknak a trianoni határmódosításokról, valóban határkő.
Az pedig, hogy ez úgymond az összetartozás napja, vagy esetleg csöndes revíziópárti összekacsintás is, nem más, mint határeset.
Hogy a határkiigazítás egyébként fel sem tevődik, az viszont határozottan állítható.
Mert - hogy a Trianon-tematikához illeszkedően zárjuk - sajnos vagy sem, de még mindig mindennek van határa.

img_4184.jpg

img_4191.jpg

img_4199.jpg

img_4197.jpg

img_4205.jpg

img_4190.jpg

img_4186.jpg

img_4188.jpg

img_4185.jpg

img_4187.jpg

img_4196.jpg

img_4204.jpg

img_4194.jpg

img_4202.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr802638053

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.