Blogosz

MESE NINCS.

Állam/érdek

2010. június 24. 01:18 - BlogoszEditor

Eldőlt: Orbán Viktor kormányfő lesz Magyarország államfője is a következő öt évben. Magyar hangja: Schmitt Pál.
Utóbbit jelöli ugyanis a Fidesz államelnöknek, s kedden már szavaz is róla az Országgyűlés. Nem kétséges, hogy Schmitt Pál el is foglalhatja majd a posztot. Ahol kitalálóját, Orbán Viktort jeleníti majd meg.

Ezzel - lagalábbis a következő öt évre - vége annak az időszaknak, amikor volt államfője Magyarországnak. Sőt, a határokon is túlmutatóan: volt államfőnk. Mégpedig Sólyom László személyében. Mostantól - a leköszönése után - legfejlebb egy elnök lesz a helyén, azaz egy illető valamilyen poszton.

Sólyom persze annak idején maga is párttámogatással került a magyar állam élére - hiszen az Országgyűlés csak így választhat valakit államfővé, ez a módja. Ám Sólyom függetleníteni tudta magát a Fidesztől, még ennek az alakulatnak a mindenféle politikai ambícióinak sem lett a feltétlen kiszolgálója. Ezért nem kaphat most újabb mandátumot.
Viszont épp így válhatott igazi államfővé: pártok fölött álló volt, jogi szakértő, ugyanakkor kitűnően és elegánsan reprezentálta az országot, következetes vonalvezetéséről, a magyar ügyek képviseletéről, ugyanakkor a szabad jogállam védelméről, a pártok politikai túlkapásai elleni fellépéseiről híresült el. És most az egyszer ezek nem csak szavak és nem általánosságok. Ő volt a rendszerváltás utáni Magyarország (a váltás előttiről meg beszélni sem érdemes) egyetlen olyan közjogi főméltósága, aki valóban tartalommal tudta megtölteni mindezt.

És nem mellesleg Sólyom volt talán az egyetlen olyan politikai szereplő, akire velem együtt tudtommal még sokan tekintenek tisztelettel, bizalommal és büszkén az anyaországban és azon kívül is.
Ami igazán nagy dolog. Hiszen egyetlen olyan más magyar politikai figurát sem tudnék még mondani, akire heherészés és kacsintgatás nélkül, komolyan olyanokat lehetne mondani, hogy mértéktartó, mértékadó, hiteles, minket reprezentáló, meg ilyenek.

Na tőle sikerült most megszabadítani Magyarországot. S a helyébe egy politikai giccset ültetnek majd keddtől, Schmitt Pál személyében.
Nagyon rég sejteni lehetett, hogy meglesznek a hátrányai is annak, ha a Fidesz megszerzi a kétharmadot, s elszalad vele a ló. Ez is egy komoly jele annak, hogy a ló már messze jár.

Nem állítom azért, hogy Schmitt Pál kártékony lesz majd. Inkább semmilyen.
Amellett, hogy lényegében jelentéktelen töltelékfigura, arctalan és a karizmát is legfeljebb a sporttevékenysége idején fejlesztette magában, az sem mellékes, hogy honnan jött. Míg Sólyom a magyar rendszerváltás emblémája is volt, hiszen már az átkosban is a váltáson dolgozott, az ellenzéki erők aktív tagjaként, Schmitt kifejezetten része volt az előző rendszer nomenklatúrájának is: államtitkárként, sportdiplomataként, majd diplomataként tevékenykedett a kommunista vezetés regnálásának idején. Ez sem jó jel.
A Fidesz már az elmúlt hetekben is - számunkra bosszantó és lelombozó módon - többször mellényúlt a káderek kinevezése során, de az egyenesen visszafelé tett lépésnek mondható, hogy már a magyar állam élére is egy egyszerű, gyárilag programozott, szürke pártkádert ültet.

Most jól megadták Sólyomnak, amit érdemelt. Kiérdemelte, hogy egyetlen párt se akarja ismét államfőnek, hiszen nem nekik dolgozott. Úgyhogy egy újabb kis csínytevéssel a Fidesz úgy ejti, ahogy annak idején megválasztatta. Csakhogy ez a csíny az egész államot érintő dolog. Hogy úgy mondjam, "államcsíny".
Most, amikor a Fidesz az égvilágon mindent igyekszik zsebrevágni, a sajtótól az Alkotmánybíróságig, igazán az utolsó és egyben a legfontosabb őr, felvigyázó lett volna az államfő, aki még útját állhatja, kipakoltathatja a zsebeit, s odaszólhat neki: "na tedd csak oda vissza szépen, az nem a tied". Hát persze, hogy ez nem hiányzik Orbánéknak. Schmitt Pál épp arra lesz jó államelnökként, hogy "az alkotmányosság őreként" a hátsó ajtónál őrködjön, nyitva tartva azt.

Lassan ki kellene már adni a narancsszínű riasztást Magyarország területére. De nincs aki kiadja. És ez kezd riasztó lenni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr212638069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.