Blogosz

MESE NINCS.

Mozaik

2010. augusztus 15. 16:17 - BlogoszEditor

Multikulti ide vagy oda, még mindig vannak érdekes villanásai a monokulturalitásnak is. Pár hangulatkép az agyak sötétebbik oldaláról.

Kipróbáltam a Szigeten a Costest. Magyarország egyetlen és Közép-Európa második olyan étterméről van szó, amely megkapta a Michelin-csillagot. Nem véletlenül: kitűnő kiszolgálás, különleges ételek, profi, külföldről szerződtetett szakácsmesterek.
És most kitelepültek ide, a sajtónak fenntartott VIP-részleg egy szegletébe. Ez sem véletlen persze, hiszen a fesztivál főszervezőjének, Gerendai Károlynak a bizniszéről van szó.

cosger.jpg Gerendai a Costesben

Első próbálkozásunkkor a Costes legelső vendégei voltunk ráadásul, mivel akkor még építették a helyszínen az éttermet, épphogy végeztek. Mondom, kérek egy étlapot. A pincér közli, hogy azok még nem érkeztek meg, viszont nagyon örül nekünk. "Tisztelettel üdvözöljük az első vendégeinket! Ha szabad kérdeznem, honnan érkeztek?" Kicsit nehezen mondom, de nem hazudok: "Romániából". Nem látszik rajta semmi, de kifogástalan testtartással, mimikával, udvariasan közli azért: "Nézze, elnézést kértek, de az étlapok csak később jönnek. De nem vagyunk olcsók. Nem. Drágák vagyunk, hogy úgy mondjam..."

A másik gasztronómiainak is mondható érdekesség itt a magasban való italozás. Ezt sem szabad kihagyni.
Egy daru 50 méter magasba emel egy kis bárt, felszolgálókkal, nagy asztallal és székekkel, na meg persze a vendégekkel együtt. És jó magasan, a fesztivál fölött lebegve - persze számos biztonsági övvel bekötve - lehet egyet sörözni és élvezni a panorámát.
A dolog egyetlen szépséghibája, hogy kábé két órát kell sorban állni amíg feljut az ember. Úgyhogy kérdem is a személyzetet, mi lenne, ha a díjszabás kétszeresét fizetném ki, csak ne kelljen ennyit gyúródni előtte. A válasz: "Sajnos ez nem lehetséges. Viszont érdekes - és ezt megosztom önnel -, hogy a külföldieknek sosem jut eszükbe ez. Aki eddig csúszópénzt ajánlott, az mind magyar vendég volt"... (Ja, persze olyanok is voltak, akik azt hitték, hogy felmenni nem fakultatív, hanem kötelező, ahogy hülyeségeket beszélni is az, ha az ember maga szerint celeb.)

picture-057.jpg Két óra után végül feljutottunk...

picture-070.jpg

picture-049.jpg

picture-093.jpg

picture-106.jpg

picture-115.jpg

picture-119.jpg

picture-124.jpg

Jön a HÉV, megáll a fesztivál bejáratánál. Ezrekkel együtt kászálódunk le róla és kezdődik a vonulás befelé. Tömeg mindenütt. A BKV-alkalmazott folyamatosan mondja a hangszóróba, magyar nyelven: "Kérem a biztonsági sávot szabadon hagyni, hogy a vonat tovább indulhasson. Kérem, saját biztonságuk érdekében távolodjanak el a szerelvénytől". Sokan persze nem vágják, mi zajlik, hiszen a vendégek többsége (a hetijegyesek 75%-a) külföldi. Épp a BKV-s mellé érek, amikor kikapcsolja a mikrofonját, s dühödten mormolja maga elé: "Ni már a sok hülye köcsög. Ahelyett, hogy elhúzódna, még ráfekszik itt nekem a vonatra. Idejönnek nekem, oszt nem értenek magyarul. Ilyen hülye is csak egy külföldi lehet"...

Nagy divat a különböző jelképekkel és zászlókkal való vonulás. Az ukrán lobogót fedezem fel az egyik társaság zászlóvivőjénél. S mivel itt a nyugati vendégek dominálnak, a Kelet alig van jelen, oda is köszönök a kisebbségnek: "Na helló, egyenesen Ukrajnából jöttetek, csak a fesztivál kedvéért?" Rémült arcokkal, fagyott pillantásokkal fordulnak felém: "Igen. De legálisan tartózkodunk itt, nem csináltunk semmit..."

Aztán - az ilyen különállások után - mégis megteremtődik a nemzetek egysége. Maga a természet teremti meg. Ahogy leszáll az este, pillanatok - körülbelül négy perc - alatt érkezik meg a hatalmas vihar. Orkánerejű szél kavar porhivart, villámok csapkodnak az előbb még hőségben tikkadókra, s amikor villámgyorsan leszakad az ég is, s elszabadul a pokol, tízezrek őrülnek meg: mindenki fut, amerre tud.
Nekünk sikerül egy kis civil szervezet sátrába besírülni, ahonnan - bár megtehetnék - senkit nem raknak ki most az ítéletidőbe. Sőt, forró teával kínálják a klímamenekülteket, s rögtönzött dj-partyt is kerekítenek katasztrófasújtottaknak. Itt aztán teljes az egyég: minten nemzet fiai és lányai nagy közösségben mozgolódnak. Sőt, más kisebbségek is feltűnnek: mi épp két tizenötévesforma fiú mellé ülünk le. Akik nagyon kedvesek. Egymással is. Ja, és fogják egymás kezét. Na meg simogatják. És turbékolnak. Ilyen fiatal meleg párt még nem láttam. De aztán eltereli más a figyelmemet: különféle nemzetiségű fiatalok a dílert várják. Aki a helyszínek között turnézik épp az árujával. Igaz, alkalmi vendéglátónk érkezésünkkor nekem is azt mondta: maradjunk abban, hogy itt bent cigizni nem lehet, de szívni igen.
Szóval megvan végre a kommuna: a vendéglátós, a darus, a BKV-s és az ukránok hiányoznak csak.

Másnap aztán azt veszem észre, hogy - miután idén bevezették a Szigeten a kártyával való fizetést - az egyik árushelyen suttyomban leürítették a kártyámat, amikor fizettem. Igaz, csak párezer forint volt rajta, de akkor is...
Ismét itthon érzem hát magam.
A fílinget pedig az teszi teljessé, hogy nem sokkal a lopás után azt látom, amint Szanyi Tibor sétálgat velem szembe a tömegben. Ha erre megyek, szembe jön, ha később arra megyek, akkor is. Itt van hát a vége a multikulturális elfogadásnak. :)
Ez utóbbi traumán pedig két dolog segíthet az utolsó estén: a teljesen elmebeteg Die fokken Antwoord, illetve a semmiről csodaszépen daloló Muse.

picture-167.jpg Gyenge képek az erős Muse-koncertről

picture-171.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr322638095

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.