Blogosz

MESE NINCS.

Önmagu(n)k cikizői

2010. augusztus 30. 23:29 - BlogoszEditor

Megint egy tipikus romániai magyar perverzió - mégpedig ezúttal olyan, kedvező végkifejlettel, amely a román állam irányából jön.

Úgy döntött ugyanis a román ügyészség, hogy nem indítanak bűnvádi eljárást azon önkormányzati képviselők ellen, akik az erdélyi Makfalva polgármesteri hivatalának homlokzatára kitűzték a székely zászlót. Az ügyészségi határozat ráadásul megállapítja, hogy a lobogó "egy történelmi közösség" jelképe.
Na, ez igen! Örömmel és meglepetten vehetjük tudomásul ezt a szokatlan fejleményt.
Ám azonnal el is röppenhet az öröm, ha felidézzük, hogy egyáltalán ki tett annak idején feljelentést a székely zászló kitűzése miatt.

Hát maga az RMDSZ-es polgármester.

Az MPP makfalvi önkormányzati frakciója ugyanis tavaly decemberben tűzte ki a Maros megyei település polgármesteri hivatára a lobogót. Az önkormányzati képviselők ellen feljelentést tett a rendőrségen a polgármester, Zsigmond Vencel. Aki a csalóka módon Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) nevezett szervezetet képviseli. Hogy ez az elnevezés mennyire csalóka, azt számos más fejlemény mellett ez az ügy is mutatja, ugye.
Mi több, aztán a prefektúra is felszólította a makfalvi önkormányzatot a zászló eltávolítására. A szintén RMDSZ-es alprefektus, Bárczi Győző pedig egyenesen olyan kis szolgai, egyben kommunista ízű nyilatkozatban igyekezett becsókolni a román államnak, s egyúttal betenni a zászlóbontóknak, hogy azt mondja "nem feltétlenül engedélyezi a törvény azt, amit nem tilt".

copy-of-zsigvenc.jpg Zsigmond Vencel.
"Együtt az autonómiáért", mi?

Az RMDSZ feljelentése alapján aztán hat magyar önkormányzati képviselő ellen vizsgálatot indítottak.
Végül - a feljelentők számára igazán ciki módon, rendes emberek számára pedig csak meglepő módon - pont a román ügyészség tett rendet ezúttal. A segesvári bíróság keretében működő ügyészség elutasította a bűnvádi eljárás megindítását.
Külön csavar még a dologban, hogy a döntéshez a román kulturális minisztérium tájékoztatása is kellett - amely tárcát most épp egy RMDSZ-es vezeti. Ez a tájékoztatás arról szólt, hogy a székely zászló egy történelmi közöség jelképe, s nem tartozik ama szimbólumok sorába, amelyek használata kirekesztő voltuk miatt tiltott.

Hát ennyi ez a történet. Amelynek számos tanulsága van, s amelyből több végkövetkeztetést is le lehet vonni.
Többek között azt, hogy az RMDSZ még mindig úgy viselkedik, mint élet és halál ura. Jól bekavar, magyarokat hurcoltat meg, aztán segít abban, hogy ne legyen még nagyobb baj (s ezzel ne járassa le önmagát méginkább). Gyomrozza a másként gondolkodókat, a nem vele masírozókat, aztán kilógatja őket az erkélyről - ám végül nagy kegyesen nem dobja le őket. Mint egy igazi érdekvédő: csak addig próbál eltemeti, ameddig az érdekei megkívánják.

Szerencsétlen zászló meg ott lobog tehát, de maga sem hitte volna, hogy ilyen megalázó körülmények között fog ott maradni. Még szerencse, ha a polgármester és a főnökei nem fújják bele az orrukat. Nem lenne meglepő a részükről, hiszen ők csak azzal tudnak valamit kezdeni, amit használni tudnak.

*

Frissítés

Van közben újabb fejlemény is, szintén olyan, amikor magyar macerál magyart, magyar jelkép miatt.
Ezúttal a román kormány egy másik magyar nemzetiségű képviselője a főszereplő. György Ervin Kovászna megye RMDSZ-es prefektusa tudatta, hogy elszámoltatja a nagyajtai és a megyei önkormányzatot, mert nem távolították el a község határában felállított Székelyföld-táblát. Előzőleg román bíróság érvénytelenítette a Nagyajta határában felállított Székelyföld-tábla építési engedélyét, György Ervin most ennek a döntésnek szeretne érvényt szerezni...

ervingyrmdsz.jpg György Ervin.
"Együtt, tovább", ugye?

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr862638109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pavtsi · http://blog.roon.ro/pavtsi 2010.09.10. 14:13:54

A magyar nép újra nagy lett, méltó régi nagy híréhez...
süti beállítások módosítása