Blogosz

MESE NINCS.

Helyzetkép-foszlányok

2010. október 06. 21:48 - BlogoszEditor

Hallhatóan is nagy baj van Devecseren és Kolontáron. Felhívtam az előbb a két, vörösiszap-katasztrófa sújtotta magyarországi település vezetőit (több településre is betört az ár, de csak e kettőt sikerült most elérnem). A kis életképekből is kitűnik, hogy igazi tragédia zajlik, napok óta, folyamatosan. S még nagyon sokáig.

gatatszakad.jpg Az átszakadt gát: egymillió köbméter vörösiszap szabadult rá a lakott
területekre

Mindkét település esetben azt akartam megtudni, milyen módon segíthetnek a romániai magyarok, léteznek-e innen is hívható telefonvonalak, SMS-számok, valamint melyek a vonatkozó bankszámlaszámok, továbbá van-e más lehetőség. Mindezeket ugyanis közölni akarom a sajtóban.

Itt nálunk már elég késő van, fél tíz körül járt, amikor az előbb Devecserrel kezdtem.

A polgármesteri hivatalban eleve egy tűzoltó válaszolgat a hívásokra. Akárhányszor beszéltünk végül ma este, mindig Rozsi Gábor tűzoltó főhadnagy veszi fel, s próbál adatokat szerezni. Ugyanő nézegeti a hivatalba befutó maileket is, senki más nem ér rá még arra a pár pillanatra sem. Mint kiderül, polgármesterük épp nincs is (hiszen most voltak csak az önkormányzati választások, s az új még nem lépett hivatalba), s ez is tovább nehezíti a helyzetet.
Dacára ennek, az önkormányzat székhelyén folyamatos a hangzavar. Hallom, ahogy a háttérben eligazításokat tartanak, szerveznek, egyeztetnek, utasításokat adnak, rohangálnak mindegyre. Még most, késő este is...
Az ifjú főhadnagy katonás, ámde megtört hangon köszöni a megkeresést, a felajánlást. Azt mondja, arra is alig tud valakit keríteni, hogy majd válaszoljon a mailre, hogy megadja a szükséges adatokat. A Magyarországon közzétett segélyvonalak ugyanis Romániából nem hívhatóak.
(Kitérőként megérdeklődtem a román távközlési illetékeseknél: nemhogy nem hívhatóak, de azt sem tudják megmondani, hogy Magyarországon tartózkodva, roaminggal lehet-e legalább ilyen hívást indítani romániai telefon-előfizetőknek. A szám egyébként: 1752.)
Végül a devecseri önkormányzat egyik munkatársa ennyit válaszol mailen: "Rozsi Gábor tű. fhdgy. úrral történt megbeszélése alapján tájékoztatom, hogy felajánlásaikat Devecser település részére az alábbi bankszámlaszámra tehetik meg - 11748090-15427085-10070004 Tisztelettel köszönjük a felajánlást!" Sietségükben még az átutaláshoz szükséges további banki adatokat is elfelejtik tehát megadni. Talán majd pótolják. Ha tudnak ilyesmivel foglalkozni.
Nem gyerekjáték, ami ott zajlik most...

A még súlyosabban érintett Kolontáron viszont van polgármester. Még este fél 10 után is a hivatalban tartózkodik, s ő maga veszi fel a telefont. Tili Károly (független) elöljáró hangján tisztán hallani, hogy napok óta nem aludhatott. Amúgy fogalma sincs, hogyan lehetne a határon túlról támogatással élni, s mint mondja, mailt épp nem tud fogadni, sőt, nem is tud keríteni senkit, aki most segíteni tudna neki ebben. Legfeljebb holnapra szerez valakit, aki információt adhat majd. Ha egyáltalán sikerül. Kicsit meglepődve, de főleg elcsigázottan köszöni meg, s mint mondja, abban sem biztos, hogy lakossági pénzadomány segít itt egyáltalán.
Mert a település lényegében halott. Épp ma hallom, hogy sokan azt tervezik, vissza sem költöznek oda, hiszen ha hónapok múlva (!) sikerülne is újjáépíteni, kitisztítani házaikat, a környező mezőkön és erdőkben ott marad a vörösiszap, amely kiszáradva, szállóporként még sokkal mérgezőbbé válik.

Igen, teljesen ismerős. Itt, alig egy-két kilométerre tőlünk, Nagyvárad szélén szintén sok-sok éve van egy vörösiszap-tároló. Amely kiszáradt, s ahonnan nyaranta, szeles időben vörös por borítja be a horizontot. És száll, viszi a szél, amerre épp akarja...
Itt lassabban halnak, halunk, de van, ahol gyorsabban ölt, s mindent elpusztított az iszap.

**

Frissítés

Itteni idő szerint nem sokkal éjfél előtt végül jött egy újabb mail a devecseri önkormányzattól.
A lényegét beidézem: "a nemzetközi bankszámla megnyitására a holnapi nap folyamán kerül sor".

**

Frissítés 2.

Azóta meg is van. Devecser önkormányzata tehát az alábbiakat válaszolta.
"Külföldről történő utalás az OTP Bankba lehetséges, az alábbi azonosítók szükségesek
SWIFT azonosító: OTPVHUHB
IBAN elektronikus: HU43117480901542708510070004
IBAN nyomtatott forma: HU43 1174 8090 1542 7085 1007 0004
"

A többi érintett település vezetősége továbbra sem tudja, mi módon lehet a településeik károsultjait segíteni külföldről.

**

Frissítés 3.

Ma, azaz szombaton újabb fejlemények adódtak.
Magyar kármentő alap létrehozását jelentette be ugyanis a magyar kormány. Azzal harangozták be, hogy "mindenki, aki a bajba jutott embereken, családokon segíteni akar, a világ minden részéről ide elküldheti az adományait". A Magyar Kármentő Alap számlaszáma belföldi utalásnál: 11794022 22222222; külföldi utalásnál: HU 28117940 2222222222 00000000
SWIFT (BIC) kód: OTPVHUHB
.

**

Egy másik lehetőség külföldi támogatóknak is a Magyar Vöröskereszthez való utalás (honlap: http://www.voroskereszt.hu).
Az ehhez szükséges adatok alább.
Számlaszám: K&H Bank 10405004-00026547-00000000
Közlemény helyére beirandó: "ISZAP"
IBAN szám: HU37 1040 5004 0002 6547 0000 0000
SWIFT: OKHBHUHB

Figyelem!
A következő honlapok viszont kamuk, a Vöröskereszt nevével visszaélve hamis gyűjtéseket szerveznek, kerülendők!
http://www.voroskereszt.com, http://www.hungarianredcross.com, http://www.magyarvoskereszt.cm, http://hungarianradio.com.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr172638125

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ritka Rozi 2010.10.08. 12:59:23

Nemes gondolat/ötlet. Jó lenne, ha az erdélyi magyarok (is), ha nem is erejükün felül, de picikét (már csak a gesztus miatt is), segítenének ezeken az embereken. Hátha ez a link is plusz információt adhat a támogatás mikéntjéről: http://www.nsv.hu/
süti beállítások módosítása