Blogosz

MESE NINCS.

Cs. Gyimesi Éva halálára

2011. május 24. 16:59 - BlogoszEditor

Öngyilkos lett Cs. Gyimesi Éva. Sokat szenvedett, mint a legtöbb gondolkodó. Nem volt könnyű élete, de a halála így is megdöbbentő.

Nekem speciel az jut most eszembe legelőször, hogy ki rúgta bele is az utolsót. Nyilván az ügyeletes rúgdosódó, Tőkés László és sminkesei. Legfőbb ideje lenne megtanulni, hogy nem érdemes mindenkit megtaposni és leköpdösni, aki más véleményen van. Még akkor is jó lenne kicsit szelidülni, ha az ember erkölcstelen, istentelen vizet prédiáktorrá vált papból és püspökből, s épp hamis alternatívának próbálja beküzdeni magát a nagy korrupt semmi helyére, minden eszközzel. S akkor is, ha a nála sokkal többre hivatott PR-osai kegyetlen szalagmunkát végeznek sokszor, szemellenzőben dolgozva.

Sejtem, hiszem, remélem, bízom benne, érzem, hogy Cs. Gyimesi Éva halálának szerencsére semmi köze ahhoz, hogy ki kívánta pokolba utoljára, s ki hagyta benne az utolsó közéleti kést. Mégis elviselhetetlen már az, hogy aki a saját papjai sorában is családokat, életeket tett tönkre, s majdnem halálba hajszolt lelkészeket, folyamatosan továbbra is a hatalmas alapigazságok felkent papjaként tomboljon és a mások gyomrában taposó terminátor szerepében dúljon.

Cs. Gyimesi Évával én sem mindig értettem egyet. Na és? Attól még az egyik élő lelkiismeretünk volt. Erre jön egy lelkiismeretlen renegát, hogy őt is kioktassa a "helyes" gondolkodásról, attitűdről, véleményről, mindenről. Mindenről. Mindig. Mindenkit. Az utolsót február legvégén kapta az ügyeletes atyaúristentől, épp csak le nem büdöskurvázták.

Gondolatban én azzal búcsúzom tőle, hogy nem tudok mit mondani. Nem állíhatom, hogy érdemes volt. Lázadni, harcolni, próbálkozni. Ahogy azt sem, hogy fölösleges lenne. Valamilyen, egyszerűen. Hogy milyen, az az adott korban úgysem dől el soha. Nyugodjon békében. Mert amiben ő is élni kényszerült sokszor, az messze van a békétől, az felháborító.

Ilyen pillanatokban szorul a torok. És az ököl. A hurok nem.

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr512929231

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Dr. Schwanzkopf Rudolf 2011.05.24. 19:34:42

Ekkora faszságot rég olvastam. Barom.

BartosCsilla 2011.05.24. 21:39:09

@Dr. Schwanzkopf Rudolf: szép szókincs. Nem barom, merész és nem f@sz , hanem igazság!

csutkajutka 2011.05.24. 22:55:28

Herr Schwanzkopf: Nomen est omen!!!!

H.Christian 2011.05.25. 12:07:51

Elolvastam több írást is a hír kapcsán, de amikor ide kattintottam, egy hajszálon múlt, hogy el nem üvöltöttem magam...
Gyerekek, ez egyszerűen undorító! :(

Az ügy kapcsán számítottam arra, hogy egyesek újabb meg újabb "konspirációs elméleteket" fognak gyártani. Számítottam rá, hogy politikai ügyet is kreálnak belőle. De a lelkem legmélyén reménykedtem, hogy képesek lesznek ezek a "gondolkodók (?)" (sic!) egy egészséges, emberi határt betartani. Ezen írás esetében ezt a határvonalat azonban nem sikerült meghúznia az ominózus blogbejegyzés szerzőjének.

Sikerült feleleveníteni bennem egy rossz emléket: amikor a barátomat, Magyarosi Árpádod (Fiúkát) álmában lelőtték Bolíviában a szállodaszobájában, volt egy hasonló átélésem. Egy szomorú vasárnapi napon, amikor hazahozták Fiúka holttestét, én pedig útban voltam a barátnőjével a reptér felé, véletlenül rátévedtem a KlubRádióra, ahol éppen Tamás Gáspár Miklóst szólaltatték meg egy interjúban. A szóban forgó "úriember" olyan baromságok tömkelege mellett, mint például amikor a "Morales emberarcú szocilalizmusát dícsérte", elmondta azt is, hogy - idézem, de nem szó szerint - "Magyarországon olyannyira elfajult a szélsőjobb, hogy már a terroristáit is külföldre exportálja".

Mára kiderült az igazság: a bolíviai úgy nem volt több egy műbalhénál, és Magyarosi Árpádnak meg Tóásó Elődnek az egyetlen "bűne" talán annyi volt, hogy rossz helyen voltak, rossz időben, rossz társaságban. De TGM azóta se kért bocsánatot, amiért ideológiai elfogultsága által vezérelve olyannyira elborult az agya, hogy terroristázott még egy kört, csak hogy rúgjon még egyet az általa olyannyira gyűlölt (és általam sem kedvelt) magyar "szélsőjobba". Miközben családja, barátai, szerettei gyászolták ezt az emberkét. TGM nem fogta fel, hogy itt egy ember halt meg, aki sokak számára fontos volt...

Ugyanezt tette itt is a szerző. Mert kihasználni Cs. Gyimesi Éva halálhírét arra, hogy rúgjunk akkor egy jó nagyot Tőkés Lászlóba is, nemcsak ízléstelen, hanem kegyeletsértő és embertelen. Cs. Gyimesi Évának nem volt egy könnyű élete. Csak a Jóisten tudja már, mi minden gyűlhetett fel és kerülhetett elfojtásra az elmúlt évtizedek során. És bár az öngyilkosság nem egy megoldás a problémára, ne ítélkezzen senki. Hagyjuk meg Cs. Gyimesi Éva halálának az intimitását végső soron neki, mert ő hozta meg ezt a végső és egyben nagyon szomorú döntést. Hagyjuk meg Cs. Gyimesi Évának az emberi méltósághoz való jogát. És hagyjuk meg az ítékezés jogát a Fennvalónak... Bármi is volt a kiváltó ok, legyetek tisztelettel és kegyelettel iránta. És ne használjátok fel az eseményt arra, hogy politikai ideológiai elvakultságotokban belerúgjatok másokba. Aki figyelemmel kísérte Cs. Gyimesi Éva életét, az tudja, hogy ezzel ő sem értene egyet...
Úgyhogy tőlem most jár egy nagyon nagy feketepont a szerzőnek. Ne vegyetek tőle példát... :(
így ne...!

BlogoszEditor · http://mesenincs.blog.hu/ 2011.05.25. 15:11:26

@H.Christian: Kedves H.Christian!
Jó hosszú kommentet írtál, hosszabb, mint maga a poszt. Köszönet érte.
Ám talán nem ártott volna magát a bejegyzést is rendesen elolvasni előtte. Akkor értenéd. És nem az ellen hadakoznál, ami nincs is benne, sőt. Minden jót!

H.Christian 2011.05.25. 15:42:41

Nem az ellen hadakozom, ami nincs benne. Hanem ami BENNE VAN.
Idézem: "Nekem speciel az jut most eszembe legelőször, hogy ki rúgta bele is az utolsót. Nyilván az ügyeletes rúgdosódó, Tőkés László és sminkesei".

Örülök, hogy sikerült felhízlalnom az egódat a hozzászólásommal, bár kétségkívül nem ez volt a cél. Tessék a sorok között is olvasni...

H.Christian 2011.05.25. 15:51:39

Aki taposással és köpködéssel vádol meg valaki(ke)t egy, ebben a kontextusban ő maga válik másokat taposóvá és hivatásos köpködővé. Szerintem.
Csak hogy felhívjam a figyelmet a kettős mércére, mint igencsak elterjedt jelenségre.
Szóltam volt...

Géza.bácsi 2011.05.25. 18:29:53

Félreérteni könnyű (volt). Cs. Gyimesi Éva nem a magyarság ellensége volt, talán még a magyarkodást is elviselte valamelyest. De a hőbörgő, zsidózó, mindenki MÁST szidó-gyűlölő nacionalizmusra ő is allergiás volt. A kuruc.info-sok ujjonganak, pedig az ő puszta létezésük sokkal nagyobb fenyegetés a magyarság számára, mint egy hadosztálynyi Cs. Gyimesi Éva.

popescu 2011.05.25. 18:30:52

Nem valószínű az öngyilkosság. Nem talál az elkövetés módja az illető személyiségével, a helyszín pedig nem igazán alkalmas erre

BlogoszEditor · http://mesenincs.blog.hu/ 2011.05.25. 19:15:10

@H.Christian: "Ebben a kontextusban?" Nem nagyon vágtad akkor a kontextust sem. Ahogy magát a szöveget sem. Most is beidézel egyetlen mondatot. Pedig mindegyiket el kellene olvasni, értően - összefüggenek, ezúttal szorosan. Talán ezért sem könnyű.

De végülis semmi értelme itt tovább vitáznom veled. Dühös vagy és ez elvakít, azért nem látod a szöveget - nemhogy azt, ami a sorok között van. Semmi baj, komolyan nem zavar, sőt, köszi, hogy elmondod, amit gondolsz, akkor is, ha nem értek egyet, s akkor is ha te meg nem értesz engem.

Részemről itt és erről ennyi, minden jót.

BlogoszEditor · http://mesenincs.blog.hu/ 2011.05.25. 19:16:27

@Géza.bácsi: Igen. Ön még rövidebben megírta a lényeget, mint én. Köszönöm.

H.Christian 2011.05.25. 19:32:17

Nem vagyok dühös. Csak felháborító és ízléstelen amit leírtál.
A magadfajták maholnap azt írják le, hogy "Tőkés László hajszolta a halálba. A megfogalmazásod módja nagyon is ezt sugallja egyébként.

A másik: tessék már nem összemosni minket a Kurucinfóval meg a sok elvetemült "vadmagyarral" (az a ló másik oldala). Az elsők között emeltem hangot a HVIM erdélyi terjeszkedése ellen. Toroczkai László ellen személyiségi jogi pert nyertem 2003-ban, amiért ő soha nem fizette ki a félmillió forintos nem vagyoni kártárítést (eladományoztam volna). És személy szerint engem is leírt a kurucinfo "román belügyesnek" (sic!) és még mi mindennek. Tessék elolvasni, hogyan árulózza a kurucinfo Tőkést, Bayer Zsoltot zsidóbérencnek írják le, és még tételesen sorolhatnám azon polgári értékrendet képviselő személyiségeket, akikbe a kurucosok beletörölték a lábukat.

Úgyhogy tessék már végre abbahagyni ezt a folyamatos Jobbik irányába tologatást, és nem összekeverni a gulyást a tortával. Legyen már elég ebből a kettős mércéből...