Blogosz

MESE NINCS.

Moccantak

2011. június 10. 19:37 - BlogoszEditor

Jól van, jól, igen: egy picit már én is kezdem unni a témát. Talán azért, mert megoldódott, s már alig téma. :)

De azért van még egy jó kis fejlemény, azt még felteszem ide. Elég későn, de csak rászánták magukat, legalább ennyire... Ma megjelent a nagyváradi magyar sajtóban is. És kész.

 

Alapítványi nyilatkozat

 

Tudomást szerezvén a sajtóból a plágium gyanújáról, amely az idei Festum Varadinum rendezvénysorozat keretében május 21-én bemutatott Bihar vármegye zsidósága a letelepedéstől napjainkig című könyv szerzője, Halmos Sándor ellen felmerült, és amely gyanú a nagyváradi értelmiségiek egy csoportja által jegyzett nyílt levélben felsorakoztatott tények és bizonyítékok alapján megalapozottnak tekinthető, a Varadinum Kulturális Alapítvány jelen nyilatkozatban kijelenti, hogy teljesen elhatárolódik Halmos Sándor méltatlan eljárásától.

Az Alapítvány kuratóriuma felkarolta és támogatta Halmos Sándor könyvének kiadását, mert úgy vélte, hogy a Bihar megyei és a nagyváradi zsidó közösség történelméről szóló monográfia hiánypótló kiadvány az utóbbi másfél-két évtized folyamán megjelent helytörténeti munkáinak sorában. A könyv szerzője azonban jóhiszeműségünket kihasználva visszaélt a bizalmunkkal.

Annak ellenére, hogy az Alapítványt semminemű felelősség nem terheli, mégis ezennel megköveti Kupán Árpád nagyváradi helytörténészt az őt ért sérelem miatt.

A hasonló esetek megelőzése érdekében az Alapítvány kuratóriuma a jövőben sokkal körültekintőbben fog eljárni.

 

                                                                                    Biró Rozália,

    a Varadinum Kulturális Alapítvány kuratóriumának elnöke

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr932973836

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.