Blogosz

MESE NINCS.

Beteg

2011. július 16. 13:25 - BlogoszEditor

 

Akartam az előző bejegyzéshez egy második részt írni. A folytatás ilyen képekből állt volna össze -, mert ilyesmi is bőven van, s gyűjtöttem pár hasonló fotót a városban tegnapelőtt:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez is annyira jellemző, ugye... Már rég készültem egy sorozatot összehozni belőle, annyi van ebből, s annyira mutat mindent. És ez is egyfajta országimázs. Sőt, metaforája az egésznek. Járdát minek? Ha van is, akkor is mellette fognak menni. Mert richtig le kell taposni a füvet. Ez alap. És mert azt az utolsó kanyart, pont azt már semmiképp nem lehet bevenni, épp azt mindenképp le kell vágni. Óriási rövidítés ez, nagy nyereség. És amúgyis olyan eviens, hogy ha út vezet valahova, azon a legtöbben nem mennek. Idegen dolog az, szokatlan, fura.  

Szóval szép összegzése ez is az országnak: itt nem nagyon szokás az igazi úton járni. Hanem lehetőleg mellette, összevissza, kitaposva, letaposva mindent. És ha már igazi utak is készülnek néha, azt sem lehet nemhogy megszokni, de még követni sem.

Szóval egy ilyen képekből készült sorozattal akartam még megfejelni az előzőt, a hülyén paroklósat. De rögtön, még aznap találtam jobbat, s méginkább témába vágót: szintén parkolósat. A Megyei Kórházba mentem fel, valami rendezvényre. S a bejáratánál fogadott ez a szépség. :)

Annál is érdekesebb, hogy előző nap egy váradi srác már lefotózta ugyanezt az autót, ugyanitt, s felrakta Fácséra. Én másnap egészen véletlenül keveredtem oda a helyszínre, s akkor is itt parkolt ez a jármű (mégpedig leengedett ablakkal, hogy ne hevüljön fel az utastér). Szóval így már egyértelmű, hogy a kórház egyik alkalmaztottjáé, sőt, jó eséllyel valamelyik orvosé.

Ínyencek külön figyeljék meg, hogy nem is csak felelőtlenül, óvatlanul beparkolt a doki a kórházba. Dehogyis. Ő pofi és komoly. Egy kis felvezető rámpát is elhelyezett tehát a lépcső előtt, hogy azon tudjon felugratni a tilosba, nehogy véletlenül megségüljön a jármű. Sőt, maga a segédeszköz sem akármilyen: nem valami tákolmány, hanem jól kidolgozott, tetszetős kis fémkonstrukció. Szóval igen: stílusosan bunkó a dolog, precízen paraszt.

Ha egy kicsit feljebb ment volna még a lépcsőn, akkor már a műtőben is parkolhatna. Jó beteg dolog ez is. De valahogy ezúttal mégsem átütően szórakoztató.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr633072105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.