Blogosz

MESE NINCS.

Most számolunk...

2011. október 17. 16:18 - BlogoszEditor

 

No, immár az egész romániai magyar sajtóban és politikai szférában téma, hogy a Statisztikai Hivatal egyes megyei kirendeltségeinek bizonyos képviselői hogyan próbálták meg jóelőre manipulálni a három nap múlva kezdődő népszámlálás adatait. Olymódon, hogy az a nemzeti kisebbségekre nézve legyen hátrányos.

Részletek az előbbi két bejegyzésemben. Lusták kedvéért a lényeg, újra, röviden: a számlálóbiztosoknak tartott felkészítőkön azt a teljesen hamis információt közölték, hogy nem regisztrálható azok nemzetisége, anyanyelve és vallása, akik az összeíráskor épp nincsenek otthon – azaz családtagjuk nem diktálhatja be helyettük ezeket az adatokat. Ami egyszerűen hazugság. Nemhogy bediktálhatja, hanem regisztrálni kell ezeket az adatokat is, a családtag által elmondottak alapján töltve ki a kérdőívet. És nem tévedésől van szó a felkészítőkön elhangzott félrevezetés kapcsán: ugyanis ugyanez a „tévedés” történt meg Nagyváradon, Marosvásárhelyen és Kolozsváron is. Eddig legalábbis ennyiről tudni, de megeshetett máshol is. Többezer kérdezőbiztost tájékoztattak félre ilymódon.


És azzal folytatom ezúttal a témát, hogy elmesélem, milyen képmutató és cinikus módon áll hozzá az egyik felelős ehhez. Akinek egyébként ilyen kapitális hibáért azonnal mennie kellene hivatalából – de persze nem: ehelyett a legnagyobb természetességgel játssza a színházát tovább. Dana Pașcról van szó, aki az Országos Statisztikai Hivatal Bihar megyei részlegének vezetője.

 

A sajtóban én jeleztem először, hogy félretájékoztatás történt a számlálóbiztosok felkészítésekor. Akkor még úgy tudtuk, csak Nagyváradon. Másnapra megbolydult minden, a cikk nyomán sokan hívtak fel, további információkat osztottak meg. Én pedig felhívtam az Országos Statisztikai Hivatal Bihar megyei részlegét. Ahol - némi hivatalnoki packázási kísérlet, valamint az emiatt épp emelkedőben lévő hangom hatására végül - méltóztatott a telefonhoz járulni Dana Pașc, a mindenféle hatalomváltásokat csodálatos módon átvészelt igazgató.

A hangja kicsit, de csak árnyalatnyilag arrogáns volt, épp annyira, amennyire fontosnak képzelheti magát unalmas hivatali napjain. Ám rendkívül készségesen mondta, hogy nem úgy van az, hanem lehet regisztrálni azok nemzetiségét is, akik épp nincsenek otthon, és persze, meg minden. Mintha ez evidens lett volna előtte is. Sőt, végül még ő kért arra, hogy „a korrekt tájékoztatás érdekében jelentessük meg, hogy igenis regisztrálhatóak az illetők, természetesen, nyilván”.

Heh! Én csak ezután a telefonbeszélgetés után tudtam meg, hogy előzőleg épp Dana Pașc – aki tehát ugye az Országos Statisztikai Hivatal Bihar megyei részlegének vezetője – volt az, aki a nagyváradi felkészítőn félremagyarázta a vonatkozó jogszabályt, s azt „tanította” a leendő számlálóbiztosoknak: egyenesen TILOS a családtag elmondása alapján felvenni a nemzetiségre, anyanyelvre és vallásra vontakozó adatait minden olyan személynek, aki épp nincs otthon. Megerősítette ezt számomra a tanfolyam egyik résztvevője is.

Csakhogy aztán megírtam erről az előbb említett cikket - ami további hullámokat indított el. S ettől váltott nagyon nagyot Pașc is – olyannyira, hogy mire felvette a telefont, már eleve közölte: „tudom, milyen ügyről van szó, már hallottam róla”, s úgy tett, mintha ő tudná a legjobban, s mintha mások „tévedtek" volna. Ugyanis közismert evidenciaként mormogta bele a fülembe azt, aminek kapcsán pár nappal előbb még futószalagon tájékoztatta félre az összeírást végzőket.

 


És ha mát itt tartunk, kaptam még pár háttérinfót az összeírással kapcsolatban.

Bár ez más vonzatú, megosztom ezt is. Hiszen végül is hasonlóképpen jól mutatja, hogy 2011-ben sem sikerült rendesen megszervezni egy népszámlálást sem. Igaz, egyes fejlemények arra utalnak, hogy nem is mindenkinek érdeke a zökkenőmentesség...


Szóval Nagyváradon kb. 1200 népszámlálóbiztosra van szükség, de mivel az illetékesek fel voltak rá készülve, hogy lesz olyan aki visszamondja ezt a hatalmas bulit - nagyjából 6-ból 1 visszalépő személyre számítottak (kis optimisták :D) - ezért eleve 1400 embert hívtak be felkészítőre (szinte mindenki meg is jelent). Ezután érkezett az első kiseprési hullám: a munkanélküliek (akik emiatt a munka miatt elveszíthetik a munkanélküli segély, mivel hivatalos munkaszerződést kell kötni az állammal 15 napra) és a betegnyugdíjasok, akik orvosi javaslatra dolgozhatnak csak napi 4 órát - ha mégis képesek többet, akkor már nem is lehetnek többé (félig) betegek. Most pedig az újabb hullám: a képzés végeztével egyre többen jöttek rá, hogy az álommeló mégsem olyan, mint amilyennek elképzelték, s gyorsan szaladtak is felmondani. Jelen pillanatban - ha minden igaz - ott tarunk, hogy már nem fogadnak el felmondást sem, mert nincs kivel pótolni. Elméletileg - állítólag - az erőszakosabbaktól, akik valamennyire ismerik a törvényeket mégis átvették még az utóbbi napokig a felmondást, viszont a válaszadás határideje - szintén törvény szerint - 30 nap.


Úgyhogy az is jó, hogy egyeseknek végül a saját akaratuk ellenére is kötelező lesz az összeírásban részt venni. Biztosan nagy figyelemmel és precizitással teszik majd, hiszen motiváltak.


Úgyis láthatjuk: többféle motiváció áll a romániai népszámlálás hétterében. Ami eleve mutatja, milyen ez. Is.

Nevetséges. Siralmas. Jellemző.

Románia még önmagával sem hajlandó szembesülni. Pedig mi szinte minden nap szembesülhetünk vele. A kétarcúságával, az arctalanságával, az arcátlanságával.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr353309555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

kaqukk 2011.10.19. 07:57:45

Mindeközben a frissen kiugrasztott Nyuszi az Erdőszél körzetben vár,és számol.Vissza.Addigis.