Blogosz

MESE NINCS.

Nem teszi ki az ablakba

2012. április 03. 16:52 - BlogoszEditor

 

Lehet, hogy máris megvan ennek a választási kampánynak az egyik aranyérmes baromsága.

Pedig hivatalosan még nincs is kampányidőszak. Jó, tudom, ez nem számít, hiszen állandóan kampány van. (Persze ismerve, hogy mi mindenre képesek, nem biztos, hogy csak egyetlen első helyezett lesz végül - ám a dobogón máris ott veri a mellét a szervilizmus első díjnyertes torzszülöttje.)

Nagyváradon ma volt a legesélyesebb polgármesterjelölt, Ilie Bolojan versenybe szállásának ünnepélyes bejelentése. És mivel ezt a színházban tartották, egyesek nagyon komolyan vették, hogy itt nagyot kell akakítani. Mégpedig karikírozva. Na, szóval történt, hogy Bolojan ezúttal az USL alkalmi zsiványszövetség közös jelöltje. Ezt a szövetséget a PSD, a PNL és a PC alkotja. Úgyhogy mindhárom formáció figurái eljöttek a show-ra, domborítani.

Az csak simán undorító volt, amit a PSD-s Claudiu Pop az esemény moderátoraként rendezett. Atyuskáját, Ioan Mang honatyát, a PSD Bihar megyei elnökét az egekig magasztalta, bölcsnek, hősnek, harcosnak, jótevőnek, meg más ilyesminek aposztrofálva. Annyira belelendült, hogy őt hallgatva kezdetben csak a vigyorgást nem tudtam megállni. Aztán már magam is kezdtem elpirulni ennyi égéstől. (Ez az epizód amúgy még azért figyelemre méltó, mert Popból ezúttal alpolgármester lehet - a PSD legalábbis annak szeretné megtenni majd, Bolojan mellé.)

No, de a nyertes végülis a PC nevű kis pártocska kis megyei elnököcskéje, bizonyos Traian Bodea.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Traian Bodea, aki esténként Bolojan ablakát szokta lesni. De rosszul látja

 

Ő ugyanis nyilván annyira szeretné, ha a nagyok nyernének, s a nyomukban ők, a törpeopportunisták is beosonhatnának minél több helyre, hogy nem kímélni még a nyelvét sem. Odateszi bárhova, ahol munka van. (Mielőtt bárki azt inszinuálná, hogy itt benyalásra célzok, jelzem, hogy ez nem insziniuáció. Épp erről van szó ugyanis.) Bodea tehát így beszélt az előbb Ilie Bolojan polgármesterjelöltről: "Akárhányszor járok a polgármesteri hivatal felé, Bolojan úr irodájában mindig ég a villany, dolgozik".

Hát, ez ugye önmagában is orbitális. Nem tudom, ki hogy van vele de nekem ráadásul egyből az ugrott be, hogy ugye Sztálin elvtárs volt az, akinek az ablakában a fáma szerint minden éjjel látszott a lámpa fénye. Merthogy dolgozott a drága. Mondom: a fáma szerint. (A kutatók nagyrésze szerint ez egyszerű hazugság, vannak azonban, akik azt állítják, hogy tényleg fényt hagyatott égve, hogy úgy tűnjön, mintha.) Szóval Sztálin elvtárs. Nem semmi. Vele példálózni. Akár tudja Bodea, mit beszélt, akár nem.

Mert ha nem, akkor is Domestos-szal kell fogat mosnia egy ilyen beszólás után. Ám ha netán még tudta is, hogy mire hajaz, akkor megfürdenie sem ártana benne. (Mondjuk ez életveszélyes is lehet neki, hiszen it kills all known germs - de na. Egy próbát megérne. Nekünk.)

Bár az ilyenek általában leginkább kimosakodni szoktak. Aztán azonmód a nyakunkba ülnek.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr94361508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.