Blogosz

MESE NINCS.

Életkép, temetőből

2012. június 18. 22:07 - BlogoszEditor

 

Nagy a szomorúság a temetőben. De ott van egyből a menedék is a bánat elől - csak egy kicsit távolabb áll és éppen magozik.

Nem nagy dolog - illetve az apró, de lényeges dolgok egyike - aminek szemtanúja voltam az előbb. Tehát mégis nagy. Másként is lehet magyarázni, de szerintem alapjában véve egy szép kép. Ezért megosztom.

Ahogy a temető mellett haladok el, már messziről látom, hogy az út mellé eső sírok egyikénél ott egy pár. De csak az egyikük szomorú. A nő - olyan harmincöt-negyvenes lehet - a sírkő mellett áll, s szorosan öleli a követ. Tapad hozzá, s még a jobb orcáját is odaragasztja drága halottjának bevésett nevéhez. Egy hang nélkül, hosszasan öleli a sírkövet. Valószínűleg nemrég halhatott meg a szerette. Mintha hangtalan nyelven beszélne vele a hölgy: néha összerezzen picit közben. De alapvetően egy ölelés ez az egész ember. Egy el nem engedő, örökre megtartani akaró ölelés.

A sír másik végében áll a férfi. Vélhetően a nő férje. Legalábbis valahogy arra utaló módon, olyan stílusban unja az egészet. Nézi azért a nőt. De nemhogy szóval, még egy mozdulattal sem sürgeti. Inkább napraforó-magokat rágcsál, s a héjat köpködi, valamiképpen azt is hangtalanul. Komor, de unott arccal vár. Ott van. Ez a lényeg.

Hiszen a nő nincs ott, a gyászoló asszony most kívül van ezen a világon. A férfi pedig kicsit odébb magozgat, s természetes-megszokottan várja őt. Megvárja, amíg visszatér. Amíg magához tér. És amíg megtér magukhoz.

Amikor még csak messziről látom, első pillantásra tragikomikusnak tűnik. Aztán - közelebb érve a magozóhoz - faragatlannak. Amint elhaladok mellettük, közelről látom meg csak, hogy ez szép. Kifejezetten az.

Ennyi. Ez minden. Valahogy tényleg minden.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr534596963

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.