Blogosz

MESE NINCS.

Szakítsunk már!

2012. augusztus 01. 17:57 - BlogoszEditor

Nézd... Bár nagyon elszomorít és dühít mindaz, amit leműveltél már megint, megpróbálom nyugodtan és tömören elmondani a lényeget. És azt hiszem, ez a bizalmas nyelvezet teljesen rendjén van, hiszen olyan régóta - ha nem is vagyunk együtt, de - sertepertélsz körülöttem, gyakran becsapva, máskor meglopva, hogy belefér ez a hangvétel.

Ugye ismét azt akartad, hogy csakis a tied legyen a világ, semmivel sem törődve rohantál el, messzire. Kierőszakoltad, hogy veled tartsak. Majd ismét belekényszerítettél egy méltatlan helyzetbe: az őrült (ámok)futás után lihegve megpihenve azt mondtad, döntsünk együtt. Mégpedig múlt vasárnap tegyük meg ezt. Bár nem volt ínyemre, hagytam, nem tehettem mást, jól van. Te pedig megígérted, hogy ha ezt még együtt végigcsináljuk, akkor elfogadod, bármi is lesz a vége, bárhogyan alakul - s ha kell, leszakadsz a témáról utána. És aztán döntöttünk. Úgy döntöttünk, hogy nem jön be az ötleted, hagyjuk.

Most mégis itt vagy újra, változatlanul, s az újabb meg újabb kis agyszüleményeiddel próbálod megmásítani a tényeket. Hogy akkor is neked legyen igazad, ha nincs. Hogy akkor is a te akaratod érvényesüljün, ha együtt ennek az ellenkezőjéről határoztunk. Most, a mi döntésünk után egy másik döntést akarsz. Hogy döntsenek akkor immár mások. Egy bírói testület.

És ha az sem lesz számodra kedvező, biztosan nem hagyod abba a hisztit és az áskálódást, újabb és újabb ötletekkel állítasz majd be. És tudom, hiába kérlek, hogy hagyd ezt abba, hiába. Ha reagálok, csak olaj a tűzre. Ha nem reagálok, úgy érzed, szabad a pálya.

Huszonhárom éve már, hogy nem hagysz békén. Már az elején rendkívül alpári és erőszakos voltál, aztán volt egy időszak, amikor csendesebben művelted ugyanazt, s most megint vadulsz. Dehát végülis mindezt, s még ennél sokkal többet is, annyiszor megbeszéltük már. Elmondtam, hogy nem és nem megy ez. Sőt, nem is kellene mennie. Nem szerettelek soha, sosem voltál az esetem. Sőt, mindig kerültelek. De mégis állandóan belédbotlottam. És mégis folyton az kerül elő, hogy döntsünk. Miről? Egy döntés elegendő magukat és a másikat tisztelők között. És ez már rég, évtizedekkel ezelőtt megvolt részemről. Meg múlt vasárnap is, a sokadik, amit kierőszakoltál. És mivel ez utóbbi sem tetszett, ma már bírói döntést is akarsz, a javadra.

Nem vagyok ideges már rég, s most nem is a harag. Fáradt vagyok már, igen, azt kell mondanom, hogy fárasztasz. És nagyon méltatlan ez az egész. Tudom, hiába mondom, nem akarod megérteni. Nézd: már a szomszédok is figyelnek. Sőt, a fél világ. Miért nem lehet ez csendesebben és nyugdotabban befejezni? Illetve nem is a "miért" számít, hanem a "befejezni".

Én nemsokára, e hét végén elutazom egy időre. Kérlek, ne várj. Ha jövök is majd vissza, nem miattad. És mégis tudom: amikor visszajövök majd, akkor is itt leszel, épp egy újabb tombolásod közepén, s már látom is magam előtt a gonosz-diadalittas mosolyodat. És nem, már nem tudlak majd átölelni akkor, sajnálatból sem, emberbaráti nyugtatásképpen sem. Kérlek, ne kapaszkodj már belém, ne mard belém a körmeidet, te sem szeretsz, ahogy én sem téged, csak használnál, ahogy mindenkit. Engedj el, menj el. Egyszerűen undorító mindaz, amit műveltél, s így undor az is, amit érzek. Nem maradt más. Ha csak a nevedet meghallom, már akkor is. Sőt, a monogramod is elég: USL.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr644690884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.