Blogosz

MESE NINCS.

De jó

2012. augusztus 16. 20:21 - BlogoszEditor

Egy szót sem kellene szólnom, én ezt nem dícsérhetném - hiszen érintett is vagyok, mivel az én szövegem is megtalálható benne. De igazán nem emiatt szólamlok most fel. Hanem pont a többi szöveg miatt.

Megjelent ugyanis a Samizdat. Mégpedig már ott tart, hogy azt mondhatjuk: végre.

remart.jpg

A Nagyváradon szerkesztett kétnyelvű (HU-RO) művészeti és kulturális folyóirat egyre jobb. És most először dupla számmal rukkolt elő, ráadásul a formátuma is komolyodott. A tartalma meg főleg. Igazán jó, mindegyik írás nagyon ügyes és kellemes. Élmény volt kiolvasni. És a képi világ is kicsi univerzum, valóban, az illusztrációk zöme is nagyon ügyes. Ráadásul pont ez a lapszám lett eddig a legjobb, tartalmilag: épp az, amelyik formai megújulást is hozott a Samizdatnak.

Érződik ugyan még rajta az amatörizmus bája (tördelésben, képek minőségében), de ez igazán báj, nem pedig hátrány. És ha még hozzátesszük, hogy ez a kiadvány tényleg ügyszeretetből jelenik meg, semmiféle más érdek nem áll mögötte, akkor igazán le a kalappal. Van még hova javulni - de a lényeg ugye a tartalom. És ilyen tekintetben szerintem már veri is - sőt, kvázi lapáttal veri - a Várad című folyóiratot. (Rendben, persze ez nem nehéz.)

És még valami, ami biztosan mutatja, hogy jó az irány: többek véleményét is kikértem, s vannak, akik nem értik, vannak, akik utálják, vannak, akiket megbotránkoztat. Ó, igen. Ez az!

Végre valami szerethető ilyen témában, Váradon. Végre valami, ami nem gépies, nem megélhetési, nem pszeudo. Valami, ami (első pillantásra legalábbis) nem élő, de szinte a szívdobbanásait is hallani.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr434716348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.