Blogosz

MESE NINCS.

Hosszan a rövidről

2012. szeptember 15. 18:01 - BlogoszEditor

 

Pár nap még, és megjelenik az új Samizdat (ezen a linken az előző lapszám található meg, mindig). A Nagyváradon szerkesztett kétnyelvű (HU-RO) művészeti és kulturális folyóirat legújabb, most épp nyomdában lévő száma sem ígérkezik rossznak.

A következő anyagot ennek a folyóiratnak írtam, s a most megjelenő lapszám utániban lesz benne. Ám kedves olvasóim kapnak egy kis exkluzívat most. Mivel addig is gyorsan elolvashatják itt.

De nem sokáig, mert rövidesen le is veszem innen ezt az írást, s majd csak akkor teszem, vissza, ha a folyóiratban már megjelent. Úgyhogy gyors olvasást kívánok! :)

____

 

Hosszan a rövidről

Szerintem úgy nagyjából mindenkiben van egy a sztereotípia a rövidfilmekkel, a rövidfilmesekkel kapcsolatban. Hogy azt mondja, alapvetően két okból szoktak ilyen filmet készíteni: vizsgamunka gyanánt, vagy azért, hogy céltámogatásként kapott pénzek elköltését igazolják. Kész. Az egyik még nem művészet, a másik már nem az.

Az első esetben hiányzik a kisfilmből az igazi profizmus, van viszont szép lendület, meg fiatalos alkotói hév. Hiszen a vizsgafilm lényege, hogy megmutassa, mit tanult, milyen filmes fogásokat sajátított el az alkotó, hogyan bánik a műfaj eszköztárával, továbbá milyen a művészi világlátása. A második esetben megvan a profizmus, ám könnyen sérülhet a szabadon szálló művészmadár alkotói szárnya. Mivel – ha úgy tetszik – érdek vezérli a művészt, nem csak úgy repül: az Unió, vagy a kormány, vagy a szomszéd bácsi adott jó kis támogatást, s ezért fel kell neki mutatni valamit, hogy „íme, erre költöttem a pénzt, nem (nem csak) magamra”.

Úgyhogy – ha ezen a tévúton megyünk tovább – a rövidfilm is csak kétféle lehetne: vagy iskolásan-naivan-kedvesen gyengus még, vagy pedig vérprofin lelketlen, önigazoláson kívül semmit sem akaró, semmit sem nyújtó, semmitmondó. Szóval fölösleges. Úgy, ahogy van.

Ám szerencsére nemcsak sztereotípiák vannak, hanem vetítések is. Amelyek rácáfolnak a sztereotípiákra. Hiszen nyilván viccelek: nem csak az előbb ismertetett két motivációja lehet a rövidfilm-készítésnek, hanem még vagy egymillió. Általában keverednek ezek a motivációk. Akárcsak a különböző stílusú filmecskék egy-egy rövidfilm-fesztiválon.

Sok ilyen seregszemle van. Most épp a Nagyváradon is megtartottról akarok beszámolni. Persze: nem valami elegáns dolog, hogy egy rég magunk mögött hagyott eseményről írok (hiszen szeptember elején tartották ezt a három napos vetítéssorozatot), viszont nem csak az esemény maga az értékes ebben. Úgy hogy szerintem érdemel pár további szót is.

A Budapest Short Film Festival (BuSho) elnevezésű fesztiválról van szó, amely évről évre nagyobb, átfogóbb és jobb. Idén már öt ország hét városában zajlottak egyszerre a vetítések. Szimultán láthatta ugyanazt az közönség Pesten, Sopronban, Szolnokon, a szerbiai Kanizsán, a szlovákiai Érsekújváron és az ukrajnai Ungváron, meg nálunk, Nagyváradon. Jövőre is minimum ekkora ölelésű lesz ez a kitárt kar, de lehet, hogy még nagyobb.

Szerintem a lényeg az, hogy miket vetítettek. Utólag azonban nem könnyű ezt prezentálni, mivel sokak számára így már érdektelen. Akkor is kiemelést érdemel viszont néhány alkotó, akikre a jövőben is érdemes lesz odafigyelni. Ez az odafigyelés viszont nem olyan egyszerű az ő esetükben, mint ahogy azt megszokhattuk. Igazi gyöngyszemnek mondható filmecskéiket ugyanis nem találjuk meg sem a neten, youtube-on, vimeon, ilyesmiken, s letölteni sem lehet. Persze: azért, mert egyrészt még feltörekvő művészekről van szó, akik exkluzív tartalmakat szeretnek generálni, másrészt meg többnyire friss alkotásokról beszélünk, amelyekben emiatt még biznisz is van. Honlapjaikon meg keresőmotorok segítségével tájékozódhatunk leginkább róluk. Én például megpróbáltam másképp is: a számomra érdekes rendezők közül néhánynak írtam Facebookon. De nem válaszolnak. Igazából nem is ez a lényeg, hanem a filmecskéik.

Akikről külön szó van itt, azok a következők. Natalie Plaskura, aki az idei BuSho szerintem legkiemelkedőbb művét küldte el bemutatásra. Az Intrusion című rövidfilm impulzív, erős képekkel támad le – aztán meg úgy hagy. Kísérleti film, s mint az ilyen általában, szürrealisztikus is, aki bárhol meg tudja szerezni, el ne mulassza. Kifejezetten friss alkotás Joseph Pierce The Pub című animációja, amely kicsit szájbarágósan, viszont legalább finom ízvilággal mutat be embertípusokat, minket, magunknak. A másik nagy hatást John Graham kísérleti filmje, a Move jelentette idén a BuShon. Kórházban van valaki, és álomvilág tartka életben. Szóval ez is rólunk szól: jó esetben mind kórházban vagyunk, törődnek velünk, közben meg fut a belső film. Itt van aztán a képi világával (meg a szép kislány szereplővel) kápráztató Luminaris. Beleégett a vizuális tudatomba az a nagyszerű kép, ahogy a férfi által legyártott villanyégőt a nő telíti fénnyel, egyetlen pillantása révén. Az argentin Juan Pablo Zaramella animációja ez – s megint csak kellemesen meglepő, hogy ő is tudja a lényeget rólunk. Szintén ismerek például olyat, akiről Babota Béla Tiszta kézzel című, kicsit Kafkát is idéző fikciós filmje szól. Hogy miről, azt persze nem mondom el, no spoiler. Egy kicsit mainstreames, de korrektül megrázó Ruben Amar Checkpoint című filmje. Francia produkció, de palesztin területen játszódik. Gondolhatják, nagyjából miről szól. Aranyos kategóriában játszik még a Luminaris mellett a Charbel Ka által rendezett Dreamer című francia filmecske, amely a mindannyiunkat állandóan körülvevő díszletekkel játszadozik.

Szóval például én ezeket emelném ki az idei BuSho fesztivál kínálatából. Érdemes utánaznézni ezeknek az alkotóknak. Adnám is a díjat nekik. Itt azonban a több városban szimultán zajló filmfesztivál egyik gyengesége mutatkozik meg. Végül ugyanis senki nem kíváncsi a „provinciális” nézői véleményekre. A forgatókönyv szerint Váradon is a közönség megszavaztatásával kellett volna véget érnie a BuShonak, s a voksok számítottak volna a díjak odaítélése során. Ehelyett azonban egyszerű villanyoltással ért véget a váradi vetítéssorozat, a nézők véleményét nem kérték ki. De mondjuk tényleg nem is ez a legfontosabb. Csak na. Némileg nagyobb veszteség ennél az, hogy az első tömböt egyszerűen lespórolták: a budapesti anyarendezvényhez hasonlóan ugyanis nálunk is a tavalyi díjnyertes művek levetítésével kellett volna kezdődnie a három napos rövidfilmezésnek, de ez végül szóba sem került Váradon. Ilyesmikre tényleg nem ártana nagyobb figyelmet fordítani.

Az alap azonban erős és jó. Azt hiszem ezzel be is fejezhetem. Jövőre folytatjuk. Ha folytatják nálunk is. Szerintem fogják.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr834779066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.