Blogosz

MESE NINCS.

Kultúrbetonozásra betanított munkásokat és művezetőket felvesznek

2012. december 18. 08:30 - BlogoszEditor

Ezt a Samizdat januári számába írtam az előbb. Ám most annyira aktuális, hogy elkerülhtetlen megmutatnom egy pár órára. Aztán leveszem, időlegesen...

***

Kultúrbetonozásra betanított munkásokat és művezetőket felvesznek

 

Meggondolom, hogy leírjam-e (de azért persze le fogom): egyre csak fasizálódik Magyarországon a kulturális élet (is). Márpedig tudják minek a jellemzője az, hogy a szabadon gondolkodók már kezdik meg-meggondolni, hogy kimondják-e, ami a fejükben van? Például éppen a fasizálódó közegé.

Márpedig nemcsak egy súlyos, szembeszökő jele van annak, hogy Magyarországon ez zajlik – hanem egyre több. Ráadásul persze nemcsak a kulturális életben garázdálkodik a kétharmados erejével tomboló hatalom, hanem sok más téren is – de itt és most beszéljünk csak az adott közegről, témáról.

Mondhatnánk, hogy a Nemzeti Színháznál megejtett brutális beavatkozás, szánalmasan átlátszó igazgatócsere az utolsó csepp a pohárban. De nem mondjuk, mivel egészen biztosan nem ez lesz az utolsó csepp – meg amúgy is már rég túlcsordult, a hasonló ügyek miatt.

Romániában is van immár kétharmados hatalom. És itt is bevett szokás az hogy a politikum mindenre rátelepszik. Már csak ezért sem árt tehát odafigyelni Magyarországra, ahol mindez most előrehaladottabb fázisban van.

Persze azért tény az is, hogy a két államban nem teljesen egyformán működnek ezek az erők. Romániában ugyanis a kulturális életet valahogy kevésbé tudta eddig igába hajtani a hatalom. Nem mintha nem próbálná. Csak a a romániai szcéna sokkal szegmentáltabb – úgyhogy mindig nehezebb egységesen deportálni a kultúrgulagokra.

Ahogy a „kultúrpolitika” szó bárhol felmerül, máris baj van. Hiszen ilyen esetekben mindig a kultúra szürkül, butul el és szorul háttérbe, miközben a politika veszi át a helyét. A fő gond az, hogy a politikának ez hülyén áll, mivel nyilván nem tudja betölteni a kultúra padlóra küldésével keletkezett űrt. Ennek ellenére minél erősebb egy politikai hatalom, annál biztosabban előhozakodik majd a saját „kultúrpolitikájával”, megpróbálja a saját képére formálni a művészeti életet, lenyesni azt, ami szerinte „káros”, futtatni azt, ami szerinte „hasznos”. Ilyenkor lesznek aztán úgymond ellenséges művészek, valamint rendszerhűek, ekkor kezd elkurvulni a múzsa. És mindezt általában az intézményrendszer leuralásával, elkorcsosításával kezdik. Ez zajlik most Magyarországon – és Romániából is érkeznek már tiltakozások.

Nem véletlen – sőt nagyon is természetes –, hogy ilyenkor eszünkbe jut a Mephisto. Mégpedig Szabó István filmje, amely (bár évtizedekkel ezelőtt készült, és egy másik rendszert bírál) tragikusan aktuális. Arról szól ugye, hogy a fasizálódó országban milyen dilemmái vannak a művésznek, hogyan választhat a hatalomnak való behódolás és az ezzel járó karrier, valamint a tisztának maradás és az ezzel járó bemocskoltatás és perifériára szoríttatás között.

A jelenlegi magyarországi hatalom legutóbbi húzása az volt, hogy az ország egyik kulturális emblémájának számító Nemzeti Színház éléről ravasz machinációk révén elzavarja az eddigi igazgatót, Alföldi Róbertet, és a saját emberét, Vidnyánszky Attilát ülteti a helyébe. A bátor, kísérletező, néha avantgarde-jegyeket is mutató Alföldit már régebben is megpróbálták kicsinálni kultúrnyikok. Akkor a Jobbik hisztizett egy nagyot ellene – de lecsillapodtak, amikor megkapták a saját kis játszóterüket, az Új Színház nevezetű (kultúr)fasiszta játszóteret. Ez utóbbi persze maga is a saját kis botrányairól híres leginkább, semmint az általa nyújtott művészi élményekről.

Már ebben az ügyben is megmozdult, és a művészet szabadsága mellett kiállva protestált a romániai magyar művészeti színtér egy része is. Tiltakozásokat juttattak el az anyaországbeli hatalomhoz. Most is így van ez. A budapesti kormányzat ugyanis kivárta végül, amíg a Nemzeti Színház élén lejár Alföldi Róbert mandátuma (ez jövő évben esedékes), s ezt követően zavarta el. Helyébe a rendszerhű debreceni színházigazgatót, Vidnyánszky Attilát teszik – ezt már bejelentették 2012 végén. Mégpedig úgy érhették el céljukat, hogy mivel mindenki Alföldit támogatta, létrehoztak egy úgymond szakmai bizottságot, amely persze csakis a hatalom embereiből állt, s amely egyöntetűen tette le voksát Orbán Viktorék embere mellett. Vidnyánszky pályázata is csak formaság volt, ugyanúgy koncepciótlan, semmi jót nem ígérő, mint maga ez a váltás, illetve az egész hatalom-kultúra viszonyrendszer.

További sötét, vészjósló példák is vannak. Létezik ugyanis a Magyar Művészeti Akadémia, amely közintézményi státusú – és őszintén szólva az a feladata, hogy a rendszert kiszolgáló művészek gyülekezőhelye, a hatalomhű, „helyes utat járó” alkotók halmaza legyen. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma be is jelentette, hogy egyenesen „a magyar kultúrát irányító szervezetté” tenné a Magyar Művészeti Akadémiát (MMA). Jézusom! „A magyar kultúrát irányító szervezet”. Na ez az... Itt vannak a gondok. Itt mosolyog Mephisto, akinek vagy eladják a lelkeiket a művészek, vagy kiszorulnak mindenhonnan.

Tart is már a kilépési hullám az MMA-ból. Távozott már Novák Ferenc koreográfus, Bukta Imre képzőművész, Korniss Péter fotográfus. Legutóbb pedig az erdélyi magyar színházi élet egyik legismertebb figurája, Tompa Gábor rendező tudatta, hogy nem kér ebből. Mi több, kiderült, hogy utóbbit úgy vették fel oda, hogy nem is akarta: a felkérésre nem is reagált, mégis egyszercsak tagként látta viszont magát… A kilépők azt hangoztatják: nem lehetséges egyetlen szemléletet tükröző színház, képzőművészet - meg egyáltalán semmi ilyesmi, amit már egyenesen kézi vezérléssel akar irányítani a politika.

De gondolhatunk például a Műcsarnokkal kapcsolatos botrányra is, amelynek igazgatója éppen a mindenható MMA létrehozása miatt mondott le, vagy éppen arra, miként akarja még Budapest egyik főterét is saját ízlése szerint átépíteni a hatalom. Szintén a szellemi elittel kapcsolatos terrorizmusnak is minősül továbbá az, ahogy a felsőoktatással bánnak: először szinte általános tandíjat akartak bevezetni, lefaragták a támogatásokat é a beiskolázási keretszámokat, majd a tiltakozások miatt a kormányfő egyeztetett néhány számára kedves egyetemi képviselővel – s egyik napról a másikra előhúzott valahonnan egy új, egész felsőoktatási koncepciót. Márpedig az ilyesmi ilyen módon csakis átgondolatlan lehet, ráadásul évtizedekre megpecsételheti az értelmiség sorsát.

Mindezek ráadásul csak néhány példának számítanak, hiszen közben jóval alacsonyabb, helyi szinteken is folyik a „kulturális forradalom”, a művészeti élet leuralása és átalakítása.

Így szivárog be, majd épül is be a politikai hatalom oda, ahol semmi keresnivalója, s ahol ráadásul mindig, minden rendszer esetében csakis kártékony tud lenni az erőszakoskodásának hatása: a kultúrába, a művészetbe. A kilátások sem túl jók.

A folyamat ugyanis még csak a beszivárgás-szakaszban van.

Nem tudni tehát, mikor jön el az a második fázis, amikor immár megköt a struktúrákba beszivárogtatott hatalmi beton, megkötve ezzel a művészetet is. Amikor ugyanis ez bekövetkezik, akkor legalább meglesz az összkép, fel lehet térképezni a rombolást a maga teljességében, s azt, hogy mi ellen kell küzdeni pontosan, lokálisan. Az is kérdés, hogy ki tud majd küzdeni, ki lesz még akkor mozgásképes, illetve mekkora mozgástérről tud indulni.

Most még befelé tartunk a bajba. Még betonoznak a kulturális intézmények körül. És munkások dolgoznak odabent. És további lojális alkalmazottakat vesznek fel. És Mephisto mosolyog a bejáratnál, ő a jegyszedő.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr554971069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.