Blogosz

MESE NINCS.

Félsziget: idén ingyenes!

2013. június 25. 17:48 - BlogoszEditor

Jó, nah, nem úgy értve ingyenes - viszont mégiscsak lesz két szerencsés, akinek azzá tesszük.

Ugyanis kisorsolok majd két olvasót, akinek a belépés ingyen lesz idén. Mivel a mai napon a Félsziget is csatlakozott azon rendezvények sorába, amelyek ajándékbelépőket kínáltak fel az olvasóimnak.

És hát erősen komoly Félsziget készül idén: a lineup is jó, arról nem beszélve, hogy mivel Marosvásárhelyről Kolozsvár mellé helyezik át az egészet, most még jobban beleerősítenek, valamelyest újra be kell járatni a dolgot - tehát a szokottnál is intenzívebb élményözön vár.

Valahogy még most is az jár a fejemben, mekkora lesz például a Paul Kalkbrenner. (Ráadásul a testvére, Fritz Kalkbrenner pedig három nappal ezelőtt szintén Kolozsvár mellett, egy másik feszten csapott a potméterek közé. De szerintem amúgy klasszisokkal jobb Paul Kalkbrenner.) Végre valami igazán minőségi - mondanám, ha nem az lenne az igazság, hogy eddig is minden évben találhatott jókat az, aki jól akarta érezni magát a Félszigeten, vagy bárhol. És ez így még jobb tehát.

Kevesebben ismerik - például én sem tudtam róluk, amíg meg nem tudtam pár hete, hogy jönnek ide -, pedig szintén érdemes lesz a Utah Jazz & Stamina MC fellépésén is ott lenni.

Tavaly is ott volt a Noise of Human Art (N.O.H.A.), de akkora volt, hogy idén is jó, hogy jönnek. Ők azok, akik megteremtik aztán az átkötést  a szívet meg az agyat is kicsit megmozgató előbbiektől az izmainknak is jobban szóló menetek felé. A kedvencemet linkelem tőlük (bocsesz, hogy nincs hozzá mozgókép, de ez azért van, mert nincs).

És akkor ha egyszer eleresztettük, onnantól aztán jöhetnek a keményebb csapatások, ahol már mindegy, csak simán jó, make some noise, meg throw your hands in the air és a bounce, madafakaz, bounce, meg a többi üres, de hangulatos gyerünkmáros dolog, azaz. Jön például a Camo & Krooked, de ott lesz Benga is, meg az örök visszatérő Şuie Paparude. És még annyian, de annyian, válasszon mindenki magának - minden éjszaka reggel fog véget érni, hogy úgy mondjam.

Na és akkor igen: a belépők. Hogy is legyen? Tudjátok mit? Ne vacakoljunk sokat. Csináljuk úgy, hogy felteszek egy egyszerű kérdést - és akik beküldik a választ mailen, azok között sorsolok. A kérdés legyen ez: na, okés így?

A válaszokat mostantól lehet küldeni, július 5-én 14 óráig, ugyanarra a címre, ahova a Szigettel kapcsolatos sorsolásra jelentkezők mailjeit is vártam, azaz: hogyaneljekhelyesen@yahoo.com. A nyerteseknek mailen visszajelzek.

További csodálatos nyarat és jó szórakozást mindenkinek! :)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr995377601

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.