Blogosz

MESE NINCS.

Hogy oda ne rohanjak...

2014. május 08. 19:52 - BlogoszEditor

Már megint annyira izgalomba hoznak, és annyira ígéretes ez az egész. A mai hír így hangzik:

"Jövő héten kezdi meg a munkáját a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) vegyes bizottsága, amelynek az lesz a feladata, hogy a közvitára előkészítse a Székelyföld területi autonómiájának törvénytervezetét - jelentette be egy csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. A romániai miniszterelnök-helyettesi tisztséget is betöltő politikus elmondta, minél hamarabb le szeretnék zárni az egyeztetéseket, hogy a közvita után benyújthassák a tervezetet a román parlamentben." (MTI, 2014. május 8., csütörtök, 12:17)

Gondolom, máris érthető, mi ez a kellemes, borzongató, várakozással teli érzés, ami áthat.

Hiszen - jaj, nem is tudom, hogy mondjam ezt izgalommentesen - egy olyan komoly szervezet, mint az RMDSZ, egyenesen munkába kezd, megkezdi a munkáját, emberek! Igen, az RMDSZ, amelyik ugye eddig is annyira megbízható volt, és olyan jól sáfárkodott üzletelt a romániai magyarság ügyeivel. Kétkedőknek és rosszakaróknak mondom, okulásképpen: meg is van az eredménye, hiszen talán soha annyi romániai magyarnak nem volt villája, luxusautója, megannyi földbirtoka, megkent igazságszolgáltatási bábja, sötét kapcsolati hálója, és/vagy rendőrségi, titkosszolgálati háttere, valamint eltussolandó büntetőjogi ügye, mint mostanság.

És ott van ebben a rendkívül ígéretes képletben a másik vérkomoly tényező, a főleg a székelység igényeinek képviseletére hamis alternatívával való hülyítésére és orránál fogva vezetésére alakult Magyar Polgári Párt. Igen, az az MPP, amellyel kezdetben Szász Jenő bolondította a székelyeket, a "nemzeti oldal" nevében, majd miután kifutotta magát, Orbán Viktorék örök nyugalomra helyezték őt és csatlósait a Nemzetstratégiai Intézet nevű elefánttemetőben, havi millió forintos fizetéssel honorálva a szolgálatait. És ugyanaz az MPP, amelyre ezt követően sokadik ördögien ügyes húzásával rátette a kezét az RMDSZ, nekik dolgozó bábot ültetve az MPP élére, majd úgymond összefogva vele, hogy kifelé úgy tűnjön, hogy "a másik oldalról" is van szövetséges pártjuk, befelé pedig egy kis szatellitpártocskát csinálva az amúgyis kihunyt és halott MPP-ből.

Na és akkor ez a két számottevő erő most egyeztetni fog. Egyeztetni! Végre! Az RMDSZ, amelyik parlamenti és kormányzati pozícióból is hathatósan tudja támogatni hátráltatni a magyar közösség ügyeit, valamit az MPP, amelynek ugye súlyos szava van, mivel erős begyaztottságú regionális párt hangját sem hallani, hiszen nulla, de annak is csak látszat.

És ez a munka - munka lesz, igen, munka, az is egészen biztos, hogy vért izzadva dolgozni fognak - az autonómiáról fog szólni. Arról a tervezetről, amellyel ugyan évtizedek óta adós az RMDSZ, de legalább állandóan ígérik, főleg választások előtt. Igen, arról, amelyet legutóbb idén februárra ígértek benyújtani a parlamentbe, de ne legyünk már ilyen kekecek, ha évtizedekig nem történt úgysem semmi, akkor pár hónap csúszás mit számít, mennyél moziba mán addig.

Azt is nagyon szeretem, és kiemelendőnek tartom, mekkora az elszántság és az elkötelezettség: nyilvánvaló, hogy teljes erőbedobással dolgoznak majd, semmilyen mellékkörülmény nem számít és nem zavarhatja meg őket - így például az sem, hogy megint választási kampány van. Nyilván semmi köze egyiknek a másikhoz, ne legyünk már buták. Egy dolog a választás, amelyen "megint erős képviselet kell, hogy Erdélyt Brüsszelbe vigyük, meg képviseljük még hathatósabban ott is az autonómiát", bla-bla-ba, más dolog az, hogy épp ilyenkor lát munkához (ó, egek, igen, munkához végre!) két felelős politikai erőnk - mit erőnk, egyenesen képviseletünk -, hogy az önrendelkezés tervezetét kidolgozza. Úgy ki fogják dolgozni, hogy olyat még nem láttál.

És hogy mi jön, ha valamikor ez elkészül? Nos, természetesen komoly harcot fognak vívni a törvényalkotás mindegyik lépcsőfokán a tervezet képviseletéért, keresztülviteléért, az abban foglaltak alkalmazásáért, minden követ megmozgatva az összes törvényalkotási lépcsőfok jó lesz majd egy kis további színjátékra, mindegyik lépcsőfokon elő fognak adni egy kis műsort a küzdelemről és a képviseletről, lobogtatva ezt a tervezetet, azaz a terméket, aztán teljesen mindegy, melyik szinten meszeli el az egészet a román többség (amelynek fő ereje, a PSD amúgy most újra kormányzati szövetségesük). Mert az RMDSZ-nek így is jó, hiszen "megmutatta, mennyire küzd", ráadásul szólhat ismét arról a retorika az üres fejű választók felé, hogy pont ezért van szükség erős magyar képviseletre, stb., stb., mert lám, a románság hogyan akadályozza a csini kis ótonómiát, pedig mi annyira, de annyira elkészítettük és védtük a tervezetünket, hogy netuddmeg.

Összességében pedig ezen túlmenően se legyenek már illúzióink (de persze a többségnek így is lesznek, mert a többség jámbor, és szereti, sőt, megköveteli, hogy hülyének nézzék, és elvárja, hogy az orránál fogva vezessék): alapvetően az is kérdés, hogy bármelyik romániai magyar politikai erőnek - és főleg az RMDSZ-nek - egyáltalán érdeke-e a területi önrendelkezés, vagy olyan szinten műveli már az etnobizniszt és olyan megyegyezései vannak a román politikai pártokkal (a sötét neptuni találkozójuktól errefelé, máig is), hogy kifejezetten az akadályozás a feladatuk befelé, kifelé pedig csakis szavazatszerzésre hangoztatják ennek épp az ellenkezőjét. Továbbá: teljesen elfelejthetjük, hogy bármikor is lesz olyan területi autonómia, amiről az 1989-es fordulat óta máig is álmodozik a magyar választópolgár. Olyan már nem lesz: ott ment el az egész, amikor az RMDSZ ráeszmélt, hogy egyáltalán nem feladata a képviselet, sőt, az egész egyszerű bizniszelésre, meggazdagodásra, kilentúraépítésre, az állami szintű korrupcióban való részvételre, maffiaként való működésre használható prímán. Azaz lehet simán egy párt. És ugyanerre az elvre aztán már csak ráépültek a később létrehozott, úgymond "alternatívát kínáló" kis piranhapártocskák, mint az MPP és az EMNP. Az autonómiát valójában és konkrétan senki nem képviseli. Csak a zászlajára tűzve lobogtatja mindenki a választóinak. Maximum a két kisebb párt kisvárosi és falusi szervezetének idealistább elnökei és titkárnői álmodoznak róla még őszintén, és beszélnek róla fellegekben járva, semmitmondó helyi sajtótájékoztatókon - de ők is csak azért, mert nem vonták be őket a főnökeik az üzletelésbe.  Igen, igen, ennyi, tényleg ennyi.

Továbbá: amennyiben - esetleg középtávon - mégis megkövetelné a magyar poltikai-gazdasági elit (tehát NEM a magyar közösség) érdeke az úgymond önrendelkezést, az egészen másként festene. Nagyjából úgy, hogy ebben az esetben az RMDSZ előáll egy eleve lebutított, azaz a román partnerei által is elfogadható "autonómia-tervezettel", ami tehát messze nem igazi autonómia, és gondja van rá, hogy ha át is megy egy ilyesmi, akkor is csak ő ellenőrízhesse az egészet. Vagyis a saját embereit odaülteti az egésznek a pénzcsapjaihoz, és még közvetlenebbül feji az immár - nesze - "autonóm" régió(ka)t. A maximum tehát ami ezen az úton elérhető, hogy pártbirtok, RMDSZ-enklávé legyen egy-egy terület. Más út pedig jelenleg nincs. Ide vezetett a jelenlegi "képviseleti" rendszer útja. (Hogy később mi lesz, az egyelőre egyáltalán nem világos, nem is körvonalazódik még megoldás, hogy hogyan törhet ki a magyarság - ha egyáltalán - azoknak az igájából, akik a saját érdekére hivatkozva szorongatják és sorvasztják el és terelgetik tévutakon.)

Szóval munkához látnak, egyeztetnek a jövő héttől. Mint romániai magyar, teljesen felhevülök ettől. És azt hiszem, ha megint eljönnek a választások, akkor a nagy izgalomtól véletlenül megint összevissza fogom pecsételni a szavazólapot - ami ettől érvénytelenné válik. Ugyanolyan érvénytelenné, amilyen sok-sok éve már a "politikai képviseletem", minden szinten, parlamenttől a városházáig és a közintézményekig.

Mindenkit üdvözöl az én személyi autonómiám.

Mindenkinek a sajátja az egyetlen, amelyik még valós és használható ebben a korszakban. Tessék bátran élni vele, és nem átjátszani még ezt is azoknak, akik rövidesen munkához látnak, sőt - uramfia! - egyeztetéseket kezdenek, a semmiről, az Önök újabb becsapása céljából.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr706135952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.