Blogosz

MESE NINCS.

Megbékélni az elpocsékolásunkkal (?!)

2014. szeptember 25. 12:45 - BlogoszEditor

Alig hittem a fülemnek, amikor az egyik, amúgy (a következetes magyarellenességét most nem számítva :) ) épeszű és felkészült és tájékozott román újságíró-kollégám - aki tehát ugye intelligens, következésképp sosem volt PSD-s, sőt, tudta, hogy ez a párt a legkiterjedőbb módon felelős Románia 1989 utáni lezüllesztéséért - győzködött az előző elnökválasztásokkor.

Többször is elbeszélgetett velem arról, hogy miért is nem szavazok én immár a PSD államfőjelöltjére (aki akkor, 2009-ben Mircea Geoană volt). Akkoriban válaszként többször elmondtam neki, hogy bár minden párt maffia-elven működik, de a legkártékonyabb ezek közül a PSD, és, hogy ország és a társadalom soha nem bocsáthatja meg azt, amit 1989-tól errefelé folyamatosan művelt a PSD és más néven futott elődpártjai. A puccstól, a bányászhadjáratokon és a magyarellenes pogromon át a politikai-gazdasági alvilág és a titkosszolgálatok kiépítésén keresztül az egész ország és teljes generációk visszahúzásáig. A PSD kezéhez állampolgárok vére is tapadt 1989 óta, nem beszélve más bűnök ezreiről.

Végül csendben maradt a kolléga, majd egy idő után csak ennyi mondott akkor: "Hai, că astăzi PSD-ul nu mai este chiar aşa de nociv cum a fost..." ("Na, de a PSD manapság már nem annyira kártékony, mint volt...") "De, ma is az, és az is marad" - mondtam, és ezzel zártuk.

Most ismét itt van az államfőválasztás. És már megint a PSD dúlja az országot, és már megint a PSD hozza magát helyzetbe, minden eszközzel, és már megint a PSD az esélyes. Elnézem ezt a kollégámat, aki amúgy (a következetes magyarellenességét most nem számítva :) ) még mindig épeszű és felkészült és tájékozott: immár minden fórumon óv mindenkit attól, hogy Pontát, a Ponta mögött sorakozó hardcore bűnszövetkezetet válassza meg államfőnek. Már ismét határozottan kiáll a kolléga a PSD súlyosan káros volta mellett, és újabb helyzetbe hozása ellen. Mindenhol erről ír, posztol, kommentel, ezerrel...

Úgy látszik, vannak, akiknek újra megjön az eszük. A többségnek, azaz összességében (vagy legalább nagyobbrészt) Romániának viszont nem. 1989 óta huszonöt év telt el, és azóta sem. Hanem már megint, még mindig a PSD...

Lassan letehetünk arról az - utolsó megoldásként, még rég félretett - elképzelésünkről is, hogy ha másként nem, akkor a huszonöt évvel ezelőtt hatalomra került kártékonyok halálával majd véget ér ez a fejezet, és aztán az utódaik már egy kicsit másak lesznek, lassan megindul minden, az elvesztegetett évtizedek után. Lám, egyelőre az utánpótlás is pont olyan: politikai-bűnelkövetői oldalon és szavazói-önsorsrontói (nehéz szó, de azért sikerült kiolvasni, ugye?) oldalon is.

Itt van huszonöt év, ami ilyen szempontból teljesen fölösleges volt. És még azt sem mondhatjuk, hogy na, akkor negyedszázad után most újabb nekirugaszkodás jön. Hiszen megint ennek az ellenkezője körvonalazódik épp. Ha ez a kolléga már nem is mond olyat, hogy "hai, că astăzi PSD-ul nu mai este chiar aşa de nociv cum a fost...", még mindig milliók vannak, akik így gondolják.

Pedig de, ma is az, és az is marad. (De úgy látszik, ez mindegy, mindig is mindegy volt.)

Szólj hozzá!
Címkék: 1989 vér Ponta PSD nociv

A bejegyzés trackback címe:

http://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr156730277

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.