Blogosz

MESE NINCS.

Színes szendvicsek

2015. április 06. 11:30 - BlogoszEditor

Az megvan, amikor húsvét elmúltával színes uzsonnákat vittünk az iskolába? Piros, zöld, kék, sárga árnyalatokkal is bíró szendvicseket. Mert ugye a Ceauşescu-érával súlyosbított praktikum azt diktálta, hogy az ünnepre megfestett tojásokat az ünnep elmúltával minél hamarabb el kell fogyasztani. De lehet, hogy most is így van, nemtom. És a tojások mégoly óvatos megpucolásakor is került a festékanyagokból a fehérjére.

Néztem is, ott, a padom mellett állva, hogy talán mérgező is lehet ez, de ezen túlmutatóan már akkor is leginkább azt éreztem ki belőle, hogy milyen szomorúan profán az egész, és mennyire kellemetlen belátni az ünnep után a kulisszák mögé. Sőt, az ünnep maradékaival szembesülni. Meg az, eleve, hogy van olyan, hogy maradéka. Ráadásul egyszerűen felzabáljuk azt, ami egy nappal előbb még jelkép volt, ünnep, hagyomány és más ilyen emelkedettebb - és talán értékesebb - cucc tárgyi leképeződése. Csak akkoriban még nem ezekkel a szavakkal fogalmaztam meg magamnak. De világosan emlékszem arra a szomorúsággal vegyes kiábrándultságra, ahogy a nagyszünetben ott állok a kibontott tízóraimmal, és minden húsvét után ugyanez a gondolatkör hasogatott néhány csíkot belőlem. Betonhideg tények boncasztalán. Ám az is tény, hogy beleharapás után kicsit enyhült az egész, mivel kétségtelenül finom volt: a vajas, máskor májpástétomos kenyér és a felszeletelt főtt tojás ízei összeértek az éjszaka alatt, mivel az uzsit mindig este készítette el és oda édesanyám. És persze időnként megvolt ugyanez a félrement világ miatti fájdalom, a konkrét és az elvont közötti reménytelen ellentét miatti fagy a húsvét utáni színes rakott krumplik fölött is, otthon. Amik persze attól még ugyanúgy finomak voltak. Olyan ez, mint a karácsony várása, már novembertől, sőt, szeptembertől, és utána amikor eljön, de csak pont az nem jön el vele együtt, amit vártunk, és amiről akkorra már nem is tudjuk pontosan, hogy mi is lenne, de a lényeg, hogy megint nem jött el. És később ráadásul az egész után a fa leszedése és kidobása.

Szóval a színes szendvicsek. Vágymaradékok. Feltört héjú vágyak, amelyek egy részét megszereztük másoktól, akkor még annyira dédelgette mindegyik, pár pillanatig, utána mit kezdjünk vele, a másik része meg eleve a sajátunk volt, és a nyakunkon maradt. Aztán végül megesszük az egészet. Ne vesszen kárba, ha már úgyis kárbaveszett. De azért ne dobjuk ki, hiszen "az nem lenne szép, nem lenne méltó". Hát, nem tudom, mi a méltóbb.

Na, ilyenek jutottak most eszembe. Csak úgy. De már sok éve nem eszem ilyen színes szendvicseket. Nincsenek. Nem mintha az alap változott volna. Hanem csak az, hogy a legtöbben már nem rossz minőségű festékkel színezik a tojásokat, hanem jobbakkal, sőt, sokan már hagymalevéllel, meg mit tudom én milyen más teljesen bio anyagokkal. Azaz nem látszik már. De azért ugyanúgy ott van. Legalábbis azt hiszem. Bár az is lehet, hogy csak azt hiszem.

De az viszont már biztos, hogy az ilyen színes szendvicsek mérgezőek.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr587341006

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.