Blogosz

MESE NINCS.

Minek is?

2015. június 15. 16:45 - BlogoszEditor

Sokan nem is realizálják, hogy a saját életüket is befolyásolja, mindmáig, hanem azt hiszik, hogy csak - amolyan távoli módon - egy történelmi esemény. Bár persze történelmi esemény is ma már: Románia saját polgárai elleni akciói történelmének egyik legújabbkori fejezete. Mert már negyedszázada történt. Fú.

Épp ma van huszonöt éve annak, hogy - az izéváltás után - először támadtak központilag irányítottan azokra, akik rögtön érezték, hogy nagyon nincs rendben valami azzal, kik kerültek az ország élére az úgynevezett forradalom nyomán. 1990 június 13-14-15-én kisebb polgárháborút idézett elő a decemberben épp csak hatalomra kapaszkodott rezsim, hogy szétverje az ellenzéket és az akkor még izmosodóban lévő, épp éledező polgári ellenállást, és megszilárdítsa a hatalmát. Ekkor volt az első úgynevezett bányászhadjárat. Egy diverziós akció keretében Bukarestbe utaztattak több vonatnyi bányászt, akik rátámadtak a román főváros központjában akkor már másfél hónapja békésen tüntető FSN- és Iliescu-ellenesekre, és a hatalom "megsegítésére" érkezett horda brutálisan szétverte a tüntetőket, ölt is, kegyetlenkedett, az ellenzéki pártok székházait is feldúlta. A lényeg pedig az, hogy a megvezetett bányászok csak statiszták voltak: közéjük elvegyülve, illetve őket is felhasználva a titkosszolgálat és a politikai hatalom emberei rendezték a vérengzést. Alig fél évvel azt követően, hogy az ország azt hihette, hogy forradalmat élt meg, és megszabadult az előző rezsimtől. Lényegében ugyanaz a rezsim támadt azokra, akik végig akarták vinni a változást - és egyúttal, a bukaresti terrorr révén, példát igyekezett statuálni az ország számos más városában is létező ellenzéki és ellenálló erőknek. És meg is szilárdította a hatalmát, vissza is fogta az izéváltást, sőt, a mai napig hatalmon van. Ma PSD-nek hívják, akkoriban még FSN volt a neve. A többi ugyanaz. Arcok, emberek változtak az első sorában ugyan, ám semmi más nem.

És ez a bányászhadjárat ráadásul nem az egyetlen volt, követték továbbiak később. És még maga ez az eseménysorozat sem az egyetlen olyan súlyos és fekete fordulópont volt, ami évtizedekkel vetette vissza Romániát. Ott volt még a marosvásárhelyi fekete március, és még megannyi durva, sötét manőver, ami főleg a kilencvenes éveket jellemezte, ám eredménye, hatása annyira alapvető, hogy ahol ma tartunk (és főleg ahol nem tartunk), annak az alapját ezek adták. És még ma is számos nekirugaszkodás kell ahhoz, hogy egy picit is el tudjon szakadni a visszahúzásból Románia, és egy kicsit is jobb úton próbáljon tovább szédelegni.

24-mineriada-ap.jpg(Fotó: AP)

 

Az ember automatikusan úgy érzi, nagyon fontos emlékezni. És emlékeztetni. De ha jobban belegondolunk, vajon mit ér ez? Emlékszünk és emlékeztetünk - de minek is, azaz pontosan mire jó? Hiszen egyfeszt emlékszünk és emlékeztetünk erre is, már huszonöt éve, és mégis úgy távolodik és ráadásul szürkül el az időben az egész, ez is, hogy nem történik lényegében semmi, senkit nem vontak igazából felelősségre, nem büntetik a bűnösöket, de még ki em mondják hivatalosan, hogy kik ők. Sőt, a bűnösök győztek. Hiszen az ő tervük valósult meg, sikerre is vitték, mind a mai napig profitálnak belőle, és mind a mai napig nyögi az ország ezt is, ráadásul meg is úszták, sőt, a csúcsvezetésből integetnek még ma is. Mi meg - akárcsak az akkori tüntetők, meg úgy igazából az egész ország - itt maradtunk, az igazságunkkal, és a hüledezésünkkel amiatt, hogy ez az egész hogy történhet meg. Úgy maradtunk. Szóval emlékezés? És emlékeztetés? Mementó, meg, hogy fontos, és ne hagyjuk elévülni, és megbocsáthatatlan és minden ilyesmi. Igen, ez mind így van. Csak épp ennek ellenére semmi sem történik. Itt van ez az írás is. Mert nem tudok szó nélkül elmenni a negydszázados évfordulója mellett sem. "És akkor mi van?" - szinte hallom, ahogy ezt kérdi Románia, mindannyiunktól. Azon a szokott, de megszokhatatlanul cinikus, balkáni hangján. És csinálja ugyanúgy tovább a kusza, sötét dolgait.

Persze nem azt mondom, hogy adjuk fel, és felejtsük el. Hanem azt, hogy az emlékezés önmagában nem sokat ér. Már csak az utóbbi huszonöt év kollektív emlékezete is tele van olyan elemekkel, mint ez: kipipálatlan tételek, megoldatlan, rendezetlen, tisztázatlan ügyek. Meg a várakozás, hogy majd egyszer. És az ezekből eredő állandó átmenetiség, feszültség. Románia állandóan tartozik a saját polgárainak. És nem, nem és nem hajlandó rendezni. Tetézni annál inkább.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr907546022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.