Blogosz

MESE NINCS.

Elgurultak a gyógyszereink...

2016. április 26. 15:33 - BlogoszEditor

Meglepő, hogy pont harminc éve van ma a csernobili katasztrófának. Én arra emlékszem, hogy általánosba jártam, és amikor (persze késleltetve) kiderült a nukleáris baleset, a suliban bejöttek valakik, azzal, hogy mindenkinek sürgősen be kell vennie ezt a valamit, amit hoztak, és ami állítólag a sugárbetegség ellen véd (de ez utóbbit csak folyosói suttogásból lehetett kihallani).

Én  ma is csodálom, milyen korai életkoromtól és milyen tudatosan, erősen, határozottan; persze köszi az otthoni nevelés hozzájárulását is  már zsenge gyerekkoromban is erős ellenérzéssel viseltettem a kommunista tömbbel és azon belül a Ceauşescu-rezsimmel szemben (akkoriban mondjuk könnyebb is volt egyből felismerni a férgesét), ezért arról is megvolt a véleményem, mennyire védene ez bármitől is. Viszont annak a valaminek nagyon finom íze volt. Néha még ma is érzem, másodpercek töredékéig vissza-visszaköszön az a speciális íz. A félelem íze, amit elnyom az édes ígéreté. Kicsit féltem ugyanis, hogy pár nap múlva úgyis meghalok sugárzás miatt, ha esetleg erre hozza a szél a szennyezést, de a cuccból az íze miatt kettőt is bevettem. Bár lehet, hogy nem is annak volt az a finom íze, ami máig visszaköszön, hanem valami más akkori cukorkának, vagy valaminek. Nem emlékszem. (Az biztos tehát, hogy nem memóriaserkentő volt.) Azt sem tudom már, hogy tabletta volt-e, vagy szinte mikroszkopikus mennyiségű folyadék, egy fehér kupakból adagolva mert mindkettőről van pontos, vizuális emlékem, sőt, arról is, ahogy átadják, arról is, ahogy bevesszük, ezt is, meg azt is. Mégsem tudom. De reméltem, hátha másnap is adnak és arra gondoltam, az esetleges fájdalmas és sci-fibe illően láthatatlan előjelekkel bíró halálunk előtt legalább finom az, amiről azt reméljük, hogy segít, de ha valóban erre jön a veszély, úgysem fog megmenteni. Utána folytatódtak a tanórák. Eleinte csak néztem ott, mit képzelnek ezek, hogy tudjunk odafigyelni, amikor a radioaktív katasztrófa hatása épp szétterjed a világban, talán erre is, talán pont most jön  de aztán épp ez a (vélhetően színlelt) természetesség, amivel tovább tanítottak, engem is megnyugtatott, hogy akkor mégsem akkora a baj, meg úgyis messze van, meg hátha nem fordul erre a széljárás. Utána még sok évig egyből arra gondoltam, hogy aha, tessék, ez már az, a sugárfertőzés, bennem van a lassú halál, most dolgozik éppen, valahányszor fájtak a csontjaim. Pedig csak az volt, hogy nőttem, tinédzser lettem, nyúltak bennem az alkotórészek. De valahogy a csernobili katasztrófa örökre összeforrt bennem a kommunista Oroszország jelentette veszéllyel – pontosabban az addignál is konkrétabb, mindennél szuggesztívebb képe lett számomra mindannak, amit egyszerre jellemzett a fegyelemre is épülő elnyomás, terror, mesterséges és nevetséges, mégis jelenvaló szabályozottság, ugyanakkor meg az egész "nagy közös" rendszert – így az ipart is – átható hanyagság, nemtörődömség, szétesés. A teljes kommunista blokkban, nem csak abban a reaktorblokkban. [Annak ellenére is, hogy (atom)balesetek persze máshol is lehetnek, nem csak az épp gyűlölt elnyomó hatalom birtokán, és az okuk is lehet más is, nem csak ez.]

Szóval harminc évvel ezelőtt még én is épp azt vártam, hogy mikor esik már szét az egész nagyorosz tömb. Akkor még nem gondoltam, hogy a szétesése, vagyis 1989 már igen közel van. Azt pedig még utána sem, hogy az építkezése meg alig pár évtized múlva újraindul, ráadásul úgy, hogy a tőle alig megszabadultak egy része is tapsol neki, egy másik részük pedig öntudatlanul segíti. Ez van most. Szóval harminc évvel később, azaz most épp azt várom, hogy előbb kiteljesedjen már a nagyorosz tömb újjáépítése  – hiszen csak utána lehet majd azt várni, hogy mikor esik már szét.

Nagyon hiányzik most az a jó ízű csodatabletta, vagy csodafolyadék, ami állítólag mindenkit megóv a katasztrófától, ami a horizont mögött zajlik, de amitől félünk, és ami most egyre közeledni látszik. És úgy nézem, sajnos egyre többeknek hiányzik valami másféle tabletta, hiszen  – olcsó, de sajnos nagyonis aktuális és képszerűségében is ideillő  – egyre többeknek gurul el a gyógyszerük. Pedig egy részüknek most még talán sima memóriaserkentő is elegendő lenne...

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr738664968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.04.26. 16:50:22

Te szimplán hülye vagy. És nem hinném, hogy a jódtabletta ment az agyadra. Egy iskolás gyerekek aki arról ábrándozik, hogy megbuknak a komcsik... na persze.

BlogoszEditor · http://mesenincs.blog.hu/ 2016.04.26. 17:38:43

@Hóhér az utolsó barátod: Az első mondattal nem értek egyet, a második (is) ovis, a harmadik kapcsán pedig annyit, hogy így volt, ábrándoztam persze sok másról, de erről is, és azt is tudom, hogy nehezen hihető, én is azóta is csodálkozom ezen, ha eszembe jut, de ha te nem hiszed, az sem változtat semmin.

Összességében pedig köszi, hogy az egész alkotásoddal élő példát szolgáltattál (érted, Hóhér: élőt :) ) arra, ami a címben és az utolsó bekezdésben van. :)

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.04.26. 18:54:58

@BlogoszAnima: szerintem inkább keresd meg az elgurult gyógyszereidet!

BlogoszEditor · http://mesenincs.blog.hu/ 2016.04.26. 19:59:41

Aha, ez még az előzőnél is gyengébb volt.
De attól még hagylak itt beszélni, gügyögni is akár - ha van bårmi mondanivalód. Simán nethuszárkodni, üresbe netszemetelni viszont nem. A te döntésed.