Blogosz

MESE NINCS.

Hány pofon kell még? He?

2016. június 26. 10:19 - BlogoszEditor

Egyre inkább úgy néz ki, hogy maguk a britek sem akarták ezt az egészet. És ami náluk történt, az – talán kicsit meglepő módon, bár nem is annyira – kifejezetten tanulságokkal szolgálhat itt is, nekünk is. Persze a brexitről van szó (bár nem szeretem ezt a szót, ahogy a grexitet sem szerettem, mindkettő valahogy sajtóbeli kitaláció, ami aztán az egész sajtóban elterjedt, ráadásul akkor még úgy gondolhattuk, fölösleges is ilyen mondvacsinált kis terminusokat kitalálni ezekre, hiszen úgy sem lesz semmi egyikből sem, az Unió szenved, de nem menthetetlen, és főleg nem többségben hülyék lakják – aztán kiderült, hogy tévedtünk, legalábbis részben). Tehát, valahogy nem is igazán foglalkoztunk ezzel az egész brit népszavazással az EU-ból való kilépésről, hiszen világos volt, hogy inkább csak egy belpolitikai játszma része, kampányeszköz, valamint kifelé, azaz Brüsszel felé egy kis részben a szokásos brit különutasság, zsarolgatás megszokott eszköztárának egy újabb kis vacak eleme. Szóval egyértelműnek tűnt, hogy a bennmaradást támogatók lesznek többségben. És a lényeg, meg a mi régiónkban is levonható legfontosabb következtetés épp az, hogy olyan módon akartak támogatottságot szerezni Nagy-Britanniában egyes erők, hogy eljátszották a szokásos "minden gondra a radikális váltás a megoldás" szerepet – csakhogy annyira túljátszották, hogy a végén mindannyian lekerültek a pályáról a nagy cselezgetések közben.

Hiszen ez történik nálunk is: jelen pillanatban leginkább Magyarországon, de Romániától sem idegen. Arról van szó, hogy egyes kisebb hisztipártok, valamint nagy, demagóg és populista legelőkön jóval nagyobb hű és jámbor szavazóbázist terelgető erők egyre markánsabban játszák el az EU ellenesség melodrámáit. Ezzel meg is nyerik azok rokonszenvét, akik igazából tájékozatlanok, ám előszeretettel, szorgalmasan és hatásosan mérgezik magukat kamu hírekkel, jellemzően főleg az internet sötét részén tévedve el, miközben azt hiszik, hogy épp a fényt követik. Eközben például a Jobbik a szemükbe hazudik, és mostanság épp azt láthatjuk, ahogy eddig formálisan és vokálisan az EU ellen gerjesztve indulatokat szerzett a saját megélhetéséhez elegendő szavazótábort, mostanság viszont úgy próbál néppártosodni, hogy épp feladja az az EU ellenességét, ami eddig is pusztán színjáték volt. Hiszen az összes hazug, tolvaj és csaló politikus és párt is leginkább az Unión belül próbál bizniszelni – és ebbe tökéletesen beleillik az, hogy mindenhol vannak olyan erők, amelyeknek a műsorán közben ennek látszólag ellentmondó szappanoperák mennek, hogy megélhessenek a szavazók eme rétegéből. Külön eset aztán a gigantikus polippá nőtt Fidesz. Ez szintén az Unió-ellenes retorikából próbál megélni, az EU-t démonizálva a szavazók szemében, ezt jelölve meg minden baj és főleg minden lopás forrásaként – miközben a jelenlegi magyar kormánypárt példátlan gátlástalansággal az egész országot épp zsebrevágja, kilopja a szavazói szemét is (hogy Gurcsányék? – ugyanmár, őket rég meghaladta a Fidesz korruptságban, sőt ez utóbbi külön törvény rendszert is létrehozott Magyarország módszeres, alapos kirablására). A Fidesz úgy nyomja az Uniót kárhoztató propagandáját, hogy épp annak a temérdek támogatásából tudja még fenntartani a hatalmát. Hogy aztán a Fidesz is valójában az Unión belül képzeli-e még az egyre balkánibb üzelmeit vagy már teljesen átállt Putyinékhoz, akiket megszerzett a hatalma támogatóinak, főleg arra az esetre, hogyha az Uniónak elege lenne abból, amit Budapest művel – nos, ezt már nem tudnám egyértelműen eldönteni. Ennek a magyarországi rémálomnak a kezdetén még úgy tűnhetett, hogy a végső határokig tolják majd az egyre primitívebb propagandát, a demokrácia leépítését, az ország haveroknak való átjátszását – de az EU határain belül szemétkednek majd mindvégig. Ma már ez sem biztos. Sőt: már az utóbbi választás előtt voltak olyan hangok, amelyek arra figyelmeztettek, hogy Orbán esetleg megpróbálja majd kiléptetni, kirángatni Magyarországot az EU-ból, ha már nem tudja fejni azt, és ha új támogatói, az oroszok elég biztos partnernek tűnnek. Ez a veszély most sem múlt el, mint ahogy az sem, hogy Magyarország jelenleg az EU egyik fő belső bomlasztója. Azonban a jelzett fogyelmeztetésekre akkoriban én magam is csak felkaptam a fejem, aztán elintéztem annyival, hogy á, úgyis a hiteltelen ellenzéktől jönnek, ráadásul kampányban. Azóta szinte minden nap bebizonyosodik, hogy Orbánék képtelenek leállni. Mind az Unió bomlasztásával, mind a magyarok teljesen hamis uszításával a szövetség ellen, mind a lopással, mind pedig azzal, hogy egyszerre próbálják magukat kihúzni az Unió bármilyen kontrollja alól, mégis felnyalva onnan a temérdek támogatást. Úgy gondolom, valós szcenárió még mindig a Fideszben az, hogy adott esetben kivigye a saját túszává tett országot az EU-ból, csak az alternatív, vagyis az orosz megoldás valahogy nem úgy és nem olyan stabilan körvonalazódik most nekik, hogy ezt meg is lépjék. Viszont nem is jegelték teljesen a témát: nézzük csak meg a készülő szánalmasan üres és demagóg, úgymond kvóta-népszavazást, amely egyrészt a Fidesz szavazótáborának egybentartásáról és edzéséről szól, másrészt az EU elleni hazugságkampány újabb markáns eleme – de olyanok is vannak, akik szerint ez a referendum akár a kiléptetés főpróbája is lehet; csak azokra megint nem hallgatok eléggé, mert megint a hiteltelen ellenzék felől jönnek...

Aztán Románia egy külön eset. Itt méginkább összevisszaság van, de valahogy ez is a szerencsénk, hogy a sötét kilevcvenesé évek óta nem tud egyetlen erő sem akkora borzalmas egyeduralmat kialakítani, mint szegény Magyarországon Orbánék. Ráadásul itt a Nyugatnak stratégiai, katonaipolitikai érdekei is vannak. Ezért aztán a legfőbb ügyekben igyekszik maga mellett tartani ezt az országot. Gondolok itt például legutóbb Iohannis hatalomra segítésére. Nálunk is próbálnak óvatos, és csak bizonyos húrokat pengető Eu-ellenes propagandát tolva szavazókra szert tenni egyes pártok, de itt nem számottevőek. Például jellemző, hogy annak a Băsescunak a PMP-je migránsozik, amelyik az államfősége végéig a Nyugat fő embere volt itt. De ő sem teljesen EU-elleneskedik, csak ilysztegtve, a félelemre rájátszva, migránsozva próbál szavazatokat szerezni. De összességében Románia jelenleg uniópárti. Az is igaz persze, hogy az utóbbi időben mire belépett valahova, az az adott konstrukció már nem épp az volt, ahova annak idején elindult – így járt például a NATO-val is.

A brit kilépés továbbá azt mutatja, hogy képtelenek vagyunk időben kijózanodni. Jóideje mondom, hogy szerintem összehangolt aknamunka folyik az EU ellen, orosz részről, egyrészt az Unión belüli szélsőséges és pont Unió-ellenes pártok felvásárlásával, amely pártok aztán épp a nemzeti önállósság hamis zászlóját lobogtatva hergellnek Brüsszel ellen, és játszák Putyinék játékát, másrészt az interneten megjelent rengeteg súlytalan, de hazug "hírforrással", "hírportállal", amely Moszkva érdekében manipulál de az adott ország többségi nemzetének nacionalista hangján szól (bőven találni ilyen ordítóan evidens módon hazug portálokat, például Magyarországon és Romániában is, de sajnos gyanútlanul lépre menő olvasókat is), továbbá a titkosszolgálatok utóbbi években igen aktív bevetésével is dolgoznak az oroszok, biztos vagyok benne, hogy a menekültkérdést is ők tették az EU-t feszegető "migránsválsággá". Azt is régóta hangoztatom, hogy az egyszerre csak megsokasodott újabb törésvonalakat úgy lehet eltüntetni az EU-ban, a félelmet ami szétfelé viszi a tagállamokat, úgy lehet legyőzni, ha minimum abban konszenzusra jutunk, hogy egyrészt az Unióban kell maradni, másrészt közösen kell fellépni, épp hogy nem minden országnak külön módokon, továbbá vissza kell venni valami módon az egyébként kifejezetten megélhetési EU-ellenes erők támogatásából. Erre többektől azt a választ kaptam, hogy mi van, ha ezek csak az én félelmeim... Hát tessék: erre itt a brexit. Ami kifejezetten amiatt valósulhatott meg, hogy markánsan belpolitikai érdekből kinevezték ügyeletes ellenségnek az EU-t,és addig korbácsolták ellene az indulatokat, szerezve ezzel egyes erőknek a támogatást, amíg már nem tudták a pályán tartani ezt a beteg játékot. Mert éppen ez a brit eset fő tanulsága: minden kampány főként hazugságokra és hülyeségekre épül – de ne kampányolj akkora hazugságokkal és hülyeségekkel, amelyek végül olyan (ráadásul hamis) dühöt gerjesztenek, ami mindent elsöpör. Nem lehet ugyanis nem látni, hogy Nagy Britanniában azok az erők és vezetők is meg vannak szeppenve, akik teli torokból ordítoztak a kampány során az Unió ellen. Nem ezt akarták ugyanis. A terv ugyanis az volt, hogy otthon minél nagyobb támogatást összebohóckodni, minél nagyobb tömegek manipulálásával – csakhogy túlnyerték magukat. Így már nem tudnak az Unión belül különutaskodni, bizniszelni, egyáltalán politizálni. Ez vár a mi országainkra is, ha nem tudunk leállni az elbutulással, ha egyre primitívebb hazugságokban hiszünk. Ez vár, és mégsem ez. Nagy-Britannia ugyanis egy erős, komoly, számottevő hatalom. Amely nem kizárt, hogy talál alternatívát, leginkább azt, hogy megvan külön is, kívülről kooperálva az EU-val – már ha szét nem esik, azon részei miatt, amelyek mindenképp az Unióban akarnak maradni. Nálunk azonban nem ez a helyzet, ha azt is magyarázni kell, micsoda különbség van a kettő között, akkor nem tudom egyáltalán miért olvasták ezt el idáig.

A brexit előtt is kaphattunk már olyan pofonokat, amelyek rég kijózaníthattak volna. Ennek ellenére ebben a korszakban a többség képtelen erre, sőt egyre mélyebbre megy az egyszerű hazugságok mocsarába. Mind egyszerűbb, kezdetlegesebb üzenetek mozgatnak meg olyan tömegeket is, amelyek eddig azért nem dőltek be akárminek. Nem józanodunk, vagyis nem józanodnak ki akkor sem, ha a szemünk előtt alakítját át úgy a törvénykezést, hogy néhány tízezer ember nyíltan és törvényesen lophasson el mindent, akkor sem, ha az egész országot leuralja a teljesen átlátszó hazugságaival egy brancs, akkor sem, ha régiónkban teljesen zátonyra futtatták 1989-et, akkor sem, ha az elmúlt évtizedekben példátlanul sötét időket élünk, mint ahogy akkor sem, ha mindezért a tettesek ráadásul teljesen mást, az EU-t okolnak a kifelé zajló színjáték fő elemeként. És itt az újabb váratlan és hatalmas pofon: a brexit. Amit már a britek többsége is bán (az más kérdés, hogy most mit kezdjenek ők ezzel, meg mint is lehet-e egy hamis, csalárd kampányolás révén született, következésképp téves döntést úgy visszacsinálni, hogy az nem mond ellent az európaiság egyik fő értékének, a demokrata gondolkodásnak). De a többség a jelek szerint ettől sem józanodik ki. Látom a sok felszínes, de annál harsányabb "véleménynyilvánítást" mindenütt, amik pont az ellenkezőjét mutatják. Arról szólnak, hogy a britek most megmutatták (holott pont nem mutattak meg semmit), hogy az egészért Brüsszel a felelős a hazug politikájával (holott pont London, a saját pártjainak belpolitikai indíttatású, túlzásba vitt hazugságaival), hogy nekünk is jó példa a brexit (holott példának példa, csakhogy pont rossz, amiből tanulnunk kellene, talán az utolsó pillanatokban).

Hogy mi jön, azaz egyben marad-e az EU, vagy sikerül további államokat kiejteni belőle, nagyrészt annak a révén, hogy a kívülről támogatott és belülről végrehajtott manipulációnak egyre többen ülnek fel, megteremtve a kritikus, de félrevezetett, agresszív, de tudatlan tömeget, az egyelőre nem világos. Az a világos viszont, hogy talán már nem is fogy az idő, hanem ez az idő lejárt, ez a korszak véget ért. Nagyobb esélyét látom annak jelenleg, hogy az elmúlt évtizedek békéje és fejlődése a szemünk előtt zárult le. Még nagyobb baj, hogy az országainkban élők kritikus tömegeinek aktív közreműködésével. Már nem félteni kell az EU-t attól, hogy a külső nyomás által generált belső feszültségek elkezdik szétrepeszteni, már elkezdték. Talán még megúszhatja. De mintha még mindig nem realizálnánk, hogy ebben egyre nagyobb szerepünk van nekünk. Polgároknak, szavazóknak, választóknak. Itt megy félre az egész – és ha itt nem tudna félremenni, akkor ez az egész bomlasztási stratégia nem működne. De működik. És egyre látványosabb sikereket produkál. Egyre nagyobb pofonok csattannak. Mégsem látjuk meg ezeket a "sikereket", mégsem ébredünk fel, pedig már minket csapnak arcul. Hogy hány pofon kell még, nem tudom. Meg persze retorikai a kérdés eleve. Mert úgy tűnik, nem pofonok kérdése és nem mennyiségé. Változatlanul arra halad a többség, ami idáig is elvezetett, és tovább is el fog. Lehet, hogy az EU jelenlegi formájában belebukik ebbe. Lehet, hogy már megállíthatatlan ez. De ez semmiképp nem jó. Nekünk sem. Köztünk azoknak sem, akik azt hiszik, hogy de. És jelenleg még sincs megállás, ugyanúgy mennek tovább a bomlasztó folyamatok mindenütt, a fejekben is. Ahogy megpróbálják most a britek visszacsinálni azt amit amúgysem akartak, úgy nézzük mi ezt, és a többség még mindig azt gondolja, hogy ezt nekünk is ki kellene próbálni. Erre hergelik őket a kedvenc és túlerőben lévő pártjaik is.

És a többség csak vadul tovább. Még mindig nem látja, hogy ő maga a legfőbb bomlasztó erő. Hogy most teszi tönkre az elmúlt évtizedek legnyugalmasabb és a fejlődés lehetőségét kínáló konstrukcióját. Megy, rohan bele a semmibe. Hogy aztán ha elérte ezt a "célt", majd megbánja. Későn persze. Addig nem és nem lehet megérteni és leállni. Most sem: nincs az az esemény, történés, amitől kinyílna a szem, nincs az a pofon, ami magához térítene. Eszméletlen. Ez a réteg. És kómába rángat magával minden mást is.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr98844002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.