Nincs mit szépíteni: ha Amszterdamról hall az ember, a legelső két dolog, ami egyszerre beugrik, az a csatornarendszer és a legális füvezés. De az is lehet, hogy fordított sorrendben. Sőt, igazából valami olyasmi a képzet – nekem is sok éve ugyanez –, hogy milyen lehet legálisan füvet venni, besétálni egy coffeeshopba, kiválasztani és kikérni a cuccot, aztán egy csatorna partján a lábunkat lógatni a vízbe, meggyújtani a jointot, és izé. Nos, ha már itt vagyok végül, kipróbáltam.
A legelső, amire figyelni kell, hogy az amsterdami csatornáknál nehéz a lábunkat a vízbe lógatni a partról, ahogyan azt annyiszor elképzeltük (miután még ezt megelőzően tehát elképzeltük, hogy bevásároltunk a fűboltban). Ez a láblógatós álom az is marad, nem nagyon válhat itt valóra, legalábbis a csatornarendszer legnagyobb részén, ugyanis súlyos gigantizmus, vagy gólyaláb kellene ahhoz, hogy a járdán ülve, a korláton át egészen a vízig érjen le a lábunk; de ha le is érne, előbb a part mentén mindenütt parkoló hajókon és csónakokon át kellene vetnünk, és utána úgyis levágná a csatornákban közlekedő rengeteg hajó valamelyike.
Csatornatöltelék vagyok: az egyikben sétahajózunk épp, szembe fiatal kíváncsiak jönnek
Szóval ha már lógatás nincs Amszterdamban, akkor nézzük, hogy megy a nagyon izgató másik dolog, azaz a legális bevásárlás. (Egyébként ilyen boltok nem csak ebben a városban vannak, hanem Hollandia legtöbb városában van legalább egy, csak hát Amsterdamban meg sok.)
Először is jó, ha előre tudjuk, hogy a közkeletű vélekedésekkel ellentétben a coffeeshopok nem annyira sűrűek, mint junkie fejében a látomások. A „bulinegyedben” nem is mondanám ritkának ezeket (mármint nem a látomásokat, hanem a cuccárusító helyeket – bár a fejekben kavargó látomások sem ritkák szerintem, hiszen éjjelente azért igen sok olyan arc jön, vagy botorkál szembe, akiről meg lehet mondani, hogy nem az alkoholtól van bekészülve). Szóval azért a coffeeshopok megközelítőleg sem érik úgy egymást, mint a bárok, diszkók, üzletek, vagy akár a vöröslámpás negyedben a kirakatban álló lányokról híres helyek.
Itt van például egy
Nagyon fontos még tudni azt, hogy ezek a könnyűdrog-árusító helyek éjjel 1-kor bezárnak. Igen, a látogatók szempontjából hülyeség ez, persze, szerintem is. De más szempontok alapján így utólag érthető is, amúgy – csak hát előre a fene sem gondolná. Ráadásul pont pénteken este próbáltam a turizmus eme formáját, ezt a fajta látványosságot megélni, mégis rohanás lett a vége. Gondolja az ember, mekkora sztájl már, hogy épp péntek este kószálsz Amszterdamban, van idő, nyugalom, nem kell sietni. Viszont a kétségbeesés jeges kezei lassan elkezdik markolászni az embert, amikor már a harmadik olyan coffeeshop mellett megy el, ami épp zár, vagy ami már zárva is van – pedig éjfél még alig múlt. És akkor egy megkérdezett taxis nyomja meg bennem a pánikgombot: „itt ha egyenesen megy, aztán jobbra, lesz még egy, ami nyitva van, de siessen, mert 1-kor rendeletben szabályozott kötelességük bezárni; ja, és azért is siessen, mert ott például mindig sor van, főleg zárás előtt”. Sietés tehát. Olyan ez, mintha a turistának Párizsban attól kellene tartania, hogy mire odaér, éjszakára le fogják takarni az Eiffel-tornyot, vagy Las Vegasban attól, hogy nem fog tudni valami pénzt fölöslegesen elveszíteni a kaszinóban, ha nem ér oda időben.
A coffeeshopban egyébként el is lehet fogyasztani, amit vásároltál (viszont sima dohányt nem lehet ott szívni, és alkoholt fogyasztani sem). De ez a zárás előtti időszakban nem mindenütt érvényes. Itt például, a Babylon nevű helyen – ahova szerencsésen megérkezem még időben, huh – már mondják is, hogy csak megvenni lehet, beülni ilyenkor már nem. És nagyon pörög az eladás is. Egyszerre két pultnál megy a kiszolgálás: van egy terméklista kiragasztva, megnézed, választasz (főleg, ha tudod, melyik fantázianevű micsoda mi is, de ha nem tudod, akkor is választasz), megjelölöd a mennyiséget (törvényesen legfeljebb 5 grammot vehetsz egyszerre, de az már elég sok), kirakják eléd, fizetsz, jöhet a következő. A Babylonban például a következő kategóriákban szereplő kölönféle termékek közül lehet választani: Weed, Hash, Mix, Indica (ez utóbbiról végképp fogalmam sincs, mi), Pure, valamint van még space cake és brownie.
Előttem és mellettem is olyan lelassult, de amúgy rokonszenves srácok próbálnak dönteni, akik szerintem még nincsenek 18 évesek. Kikérik az árut – amit ha fű, ha gyanta, ha süti, egyszerűen odatesz eléd a pultra az elárusító, kicsit tapogathatod, nézegetheted, ha profi vagy ebben, és bármit is meg tudsz így állapítani a cuccról. De azért most sietség van, az elárusító irritált, hogy sokak látni akarják valamelyik anyagot, mielőtt megveszik, mert ezzel megy a drága idő a zárásig, lassul az üzletmenet, kicsit hajtja is őket, hogy „Yes, come on, man, faster, next”; de a srácok lassúznak már eleve bejövetelkor is: meg-megállnak a pultnál, végtelen időkig gondolkodnak. Úgy látom, ma már volt vásárlás máshol. Közben én kinézem a listáról amit kérek. A Weed alfejezetből választom, az S5 Haze nevűt. Hogy a weed mi, azt tudom, de arról persze már fogalmam sincs, hogy mit takar az S5 Haze, mindegy, ez a legszimpatikusabb most. Ha maradnék hosszabb ideig a városban, akkor érdekes lenne kipróbálni még a gyantát, a sütit, meg ilyeneket – de most akkor ez. Ja: az is még, hogy az áru alapvetően maga a fű, vagy annak feldolgozott formái, és nyersen teszik ki eléd. De lehet előre megsodortat is kérni. Én például azt kérem, és nagyon kis kokett kiszerelésben kapom: nem cigiszerűen egyenesre, hanem tölcsérszerűre, azaz klasszikus jointszerűre van sodorva, láthatóan (vélhetően inkább) nem kézzel, hanem géppel. És benne van egy kicsi tölcsészerű műanyag tokban, aminek van dugója. Ide rakhatod vissza a maradékot, vagy máskor is használhatod a tokot, nagyon praktikus. Egygrammosat kérek, ennek ára itt 15 euró. Az íze jó, a hatása olyan, amilyennek lennie kell, azaz vélhetően nem szennyezett. Szóval nem vernek át – dehát végülis törvényes is az egész. Számlát viszont nem kapok, az elárusító máris mondja, hogy „next”.
A szóban forgó coffeeshop kínálata (kattintásra nagyobb lesz - mármint nem a kínálat)
Na, úgyhogy akkor ki vele: keresni egy helyet ahol be lehet gyújtani. Mi sem természetesebb annál, hogy a szabad fűárusítás hazájában akkor bemenni egy tetszés szerint kiválasztott bárba, kikérni hozzá valami kis italt, aztán gyerünk, éljen az élményturizmus. Csakhogy nem így megy. Valahol vicces, más tekintetben logikus is, hogy viszont a nem coffeeshop-profilú helyeken nem szeretik ha a vendég cuccot szív. Bent persze egyszerűen tilos a dohányzás, mondom, sebaj, még jobb is kiülni akkor a teraszra. De ott sem lehet, a pultos kedvesen el is magyarázza, hogy azért mert ők nem coffeeshop, és nem is szeretnének azok lenni – vagyis nem akarják odavonzani az ilyen vendégeket, nem mintha bármi bajuk lenne velük, hanem vélhetően egy másik vendégkört ez elriasztana; továbbá szerintem lehet valami előírás is, hogy, oké, lehet venni és próbálgatni az ilyesmit az adott helyeken, de más vendéglátóhelyeken talán nem. Viszont a slusszpoén tehát az, hogy a teraszon nem lehet, de a sarkánál már igen, utcán igen, téren igen, folyóparton igen, parkban igen. Meg minden ilyesmiben, azaz közterületen igen. Sőt, úgy hozza a sors, hogy amint történelmi és kultúrtörténeti aktust végrehajtva meggyújtom az S5 Haze-t az egyik zsúfolt sétálóutcában, és beleszívok, rögtön észreveszem, hogy pont ott egy rendőr. Ám természetesen semmi gond, teljesen törvényes, amit csinálok, sőt, hozzájárulok a gazdaság, az idegenforgalom és az agyműködés serkentéséhez – a rendőr pedig ott mellettem valami láthatóan nem őshonos taxisokat egzecíroztat, ők ugyanis valószínűleg valami törvénytelenséget követtek el. A törvénytelenség rossz, nem szabad elkövetni, sőt be is ugrik erről a korszerű magyarországi mondás az Uber elleni taxishőbörgés idejéből, hogy aszongya, „Tiltsák be az illegális tevékenységeket!” Úgyhogy most itt is pont taxisok, illegális dolgok, ami nagyon rossz, én is helytelenítem, csak ez a joint ne égne ilyen gyorsan miközben nézem, hogy egyesek hogyan törvénytelenkednek, és miként sújt le rájuk a törvény, úgy is kell. Érdekes érzés egy fél másodpercre direkt arrafelé kifújni a füstöt, hogy mintegy jelképesen ezen keresztül látszódjon amint büntetik az igazi törvénysértőket.
Így néz ki az általam vásárolt szál, előre sodort, itt még a tokjában
Az sem rossz, hogy Amszterdam eme városrészében mennyire gyakoriak és mennyire kevéssé titkolózóak a dílerek. Ja, és kedvesek. Amikor a korai záróra rémétől üldözve, fokozódó kétségbeeséssel egyre gyorsabban megyek, hogy még nyitva találjak valami coffeeshopot (ha előttem bezár, nem mehetek haza, inkább lekésem a hajót visszafelé, de kis falumban nem viselném el ezt a szégyent, hogy felelőtlen-dolgavégezetlenül menjek haza, olyan lenne ez, mintha jártam volna Egyiptomban, de nem néztem volna meg a piramisokat, vagy a Szigeten elmulasztottam volna a Prodigyt), találomra kérdek meg embereket, hogy merre van már gyorsan egy ilyen üzlet, és többségükről kiderül, hogy díler. Vicces egyébként az is, hogy akikről meg nem, azok mintha szentül el is ítélnék ezt az egészet, mert útbaigazítási kérdésemre hirtelen felszegett állal annyit válaszolnak, hogy „no”, és mennek is tovább, tüntetően – pedig szerintem azért van köztük aki tudja, hol vannak ilyenek, csak nem akarják terjeszteni a bűnt és kárhozatot, meg más ilyen marhaságokat.
Amúgy hasonló szentekbe akkor is bele lehet futni, amikor a vöröslámpás negyedet keresi az ember. Később kiderül számomra, hogy e kettő szinte egymásra tevődik a térképen. A kikötőtől nem messze kezdődnek az ilyen városrészek – amelyek természetesen egy harmadikkal, vagyis a turistanegyeddel esnek egybe. Na, de visszatérve, akik viszont szívesen adnak útbaigazítást a záróra előtt coffeeshopot keresőnek, azok egyúttal azt is megkérdik nem kell-e egy kis LSD, hasis, de van aki egyenesen kokaint ajánl, meg persze olyan is, aki jelzi, hogy ha bezárnak az üzletek, náluk még lehet kapni később is. Mondanom sem kell, hogy a dolog eme része viszont már illegális. Ám az itteni dílerek tehát többnyire kedvesek, kevésbé titkolózóak, például csak egyetlenegy nagyon fiatal srác volt olyan, aki sugdolózva jött oda kínálgatni.
Nos, akkor a dolog az utcán, a rendőr mellett nagyjából meg is volt, ami marad a cigiből, az mehet vissza a praktikus kis műanyag tartójába, és indulhat az éjszakai városnézés, ami egyből humoros látomásszerűen kezdődik: éjjel az utcákon, előbb itt is, ott is újra dílerek surrannak mellém, vagy jönnek szembe, és kínálak LSD-től kokainig cuccokat, majd másik végletként pár pillanattal később egy éjszakánként szórólapozó kedves lány egy lapot nyom a kezedbe, amin azt írja, „Invitation”, amikor pedig megkérdem, mi ez (valami jó bulihely reklámjában reménykedve), azt válaszolja: ''an invitation for you to meet Jesus Christ''. (Kiderül, hogy valami vallási összejövetel.) Fú, ezek szerint nagyon ütős ez a cucc, sőt, valóban a valóságot változtatja meg, ironikus, szuggesztív trippé. Szóval ilyen ez, így megy az idegenforgalmi jellegű programpont, a füvezés Amstzerdamban. Kipipálva. (Érted: kiPIPÁLVA.)
Bónuszként kukkantsunk be akkor még a másik ikonisztikus itteni helyszínre, a piroslámpás negyedbe is. Ami tehát nagyjából egybeesik a turistaboldogítás másik eszközével dolgozó negyeddel. Pedig azt hittem, hogy a piroslámpás negyedek a maguk illegális, ezért szükségszerűen diszkrét üzletmenete miatt a városok peremén vannak. De nem itt. A kulcsszó ugyanis az „illegális”. Mert itt ez sem az. A szexipar eme ágazata is törvényes keretek közé van terelve. És sokkal tisztább, kedvesebb, kulturáltabb emiatt. Bár gondolom, drágább is egyúttal – de nem tudom, mert ezt viszont nem próbáltam ki, a prostitúció műfaja nem vonz; nem ítélem el, csak ebből az áruból speciel nem kérek. Viszont azért magát az árut, meg az üzletet is megnézem itt.
Tudják: arról az amsterdami részről van szó, ahol a lányok a belülről megvilágított kirakatokban állnak vagy ülnek. Többnyire fürdőruhában vagy alsóneműben. Bár egy olyat is láttam, akin melltartó sem volt, csak bugyi – úgy látszik, valami nemzeti ünnepnap lehet, vagy akció. Abban is tartják a hagyományt, hogy a vöröslámpás negyedben sok ilyen hely, meg például a prostitúció múzeuma, továbbá egyes kocsmák tényleg piros fénnyel vannak megvilágítva. De azért nem annyira csak a piros dominál, amennyire gondoltam volna. A csatornák negyedében van ez is: az egyes csatornák mellett futó tényleg nagyon szűk kis utcákban bármilyen fesztivált kenterbe verő tömeget képezve tülekednek az emberek. Persze nagy többségükben turisták – nem is értem, miért vannak ennyien, miért nem bírják ki, hogy ne nézzék meg ezt a részt is, hiszen lám, én is kibírtam. Sőt, ha ők kibírnák, hogy ne jöjjenek ide, akkor legalább lehetne normális képeket készíteni a csajos kirakatokról.
Apropó fotók: már az elején feltűnik, hogy mindenki nézegeti a lányokat, de senki nem fotózza őket. Gyanús is ez nekem, aztán az egyik bárban végül a pultosnő kérdésemre elmondja: tilos. Pontosan a következőket tudom meg tőle: egyrészt a lányok maguk nem szeretik ha videózzák vagy fényképezik őket, másrészt akit ilyenen érnek, ahhoz nagy valószínűséggel ki fog jönni az adott épületből a lány protektora (ő fogalmazott így, és nem álszenteskedésből, hanem itt valóban nem stricikről beszélünk, hiszen legalizált és szervezett itt ez a szolgáltatás; ilyenformán maguk a csajok sem egyszerűen kurvák, bár persze a dolog gyökere az), és botrányt fog csinálni, emellett még rendőrjárőr is lekapcsolhatja a fotóst, felveszik az adatait és meg is büntethetik. „I definitely don't recommend it. You do it on your own risk” – teljesen baráti hangvételű tájékoztatását ezzel zárja. Szóval ezért van, hogy csak kritikán aluli minőségű fényképeket tudok mutatni erről (meg azért is, mert csak telefonnal fotóztam, éjszaka). De így legalább vehetjük dokumentum fotóknak ezeket, oszt jóvan. Azért elmondok pár egyszerű megoldást, de ez nyilván mindenkinek eszébe jut. Meg lehet próbálni azt, amit mondjuk Beépített ügynök fantázianévvel illetnék: megkérsz valakit, hogy álljon a fotózandó kirakat környékére, aztán megpróbálsz turista arcot vágni, és “éppen az illetőt fotózni”. További lehetőség a Híd a Kwai folyón-hadművelet: az a mázli, hogy a város egy részét keresztül-kasul átszövő csatornarendszer fölött lépten-nyomon rengeteg kis, olyan velencei stílusú híd ível át egy-egy csatorna két partja között; ezek arra is jók, hogy rajtuk megállva kis magaslatról láthatunk a lányos részekre, ami valamicskét segít abban, hogy néhány centivel az állandóan áramló tömeg fölött legyünk, így talán nem csak Hans füle, Henry válla, Anne csodálatos frizurája lesz az amúgyis bemozdult, sötét képeken, hanem talán valamicske abból is, amit szerettünk volna. Persze a kettő kombinálható is: amikor a beépített ügynököt a Kwai folyó fölötti hídra telepíted, és „őt fényképezed”; figyelem, tapasztalataim szerint ilyenkor különösen vigyázni kell arra, hogy ne pont a beépített ügynök takarja el a fényképezendő szolgáltatókat. További megoldás a Tüzelés csípőből fedőnevű akció: ehhez vagy ügynök kell, vagy bármilyen tereptárgy; lényege, hogy nem tartasz a magasba semmilyen készüléket, így nem tűnik fel, hogy gerilla vagy, valaminek a takarásában a csípőd tájékán matatsz, ha szerencséd van, azt hiszik, hogy éjjel, a csajos utcán, a lányos kirakatokat nézve masztizol – oszt közbe meg katasztrofális minőségű fotókat készítesz éppen. Ilyen rossz képeket tehát nekem is sikerült, párat be is mutatok, bocs.
Ami magukat a kirakatban lévő lányokat illeti, tökéletes profizmussal végzik munkájukat, többnyire zavarba ejtően kedvesek. Én például odamegyek, hogy lássam végre ezt a negyedet is, ahol a szép lányok a kirakatból kacsintgatnak, mások behívogatóan integetnek – de olyan természetesen és csábítóan csinálják, hogy néha zavarba jön a bennem lakozó szűz, és így egyeseket megnézek, aztán a következő kettőre már oda sem merek nézni, csak a szemem sarkából. Úgyhogy csak egy részét látom abból, amiért pont idejöttem. Szociológiai és pszichológiai tanulmányhoz sem rossz téma, hogy amúgy a nagy átlagban hasonlókat látok: a nagyszájú férfiak általában egy kicsit távolabbról, csoportokban nézik a lányokat a kirakatokban, és csak egyikük-másikuk nyit is be a kirakatok mellett egy-egy csajhoz vezető üvegajtón. Ilyenkor a lányok társalognak vele. De nem feltétlenül csak az árról, hanem esetenként rövid ideig bármiről. Nagyon kevés olyat láttam, aki lenéző vagy durva, kitessékelő lett volna, olyan potenciális vendéggel, aki sokallja az árakat, vagy esetleg hülyeségeket kérdez. A kirakatok mögött látható egy-egy kis, rövid folyosó, ami hátravisz a vendégszobákba, ha üzletet kötnek. Egyébként az egész nemcsak éjszaka zajlik, hanem sok helyen nappali váltás is van az üveg mögött. Aztán persze minden más, ami még segédeszköz a műfajhoz: a rengeteg bár mellett vannak peep show-k, élő show-k, sokféle nemi vágy, játék kielégítésére alkalmas programok és emberek, de például cannabis-múzeum is, egy-egy párhuzamos utcával odébb pedig egy csomó evős hely, aztán vissza a vörösbe. Hajnali öt körül tapasztalom csak, hogy már nem akkora a tömeg ezeken a szűk utcákon, mint addig. És ekkor is ott vannak még a kiratakatokban a lányok. Akiknek a cuccai szerintem foszforeszkáló anyagból vannak, olyan szembe szökően verik vissza az üvegen belüli megvilágítást.
Ja, amit viszont nem gondoltam eddig, az még az, hogy mennyire elterjedt, sőt, támogatott és népszerű a kerékpáros közlekedés Amszterdamban. Persze Európa összes civilizált országában az, de itt aztán nagyon intenzív a bicajosforgalom, széles kerékpárutakon hajtják ezerrel, húznak el milliméterekre a kanyarodó autók, gyalogosok mellett, különféle érdekes konstrukciójú gépeket hajtanak, szuper ruhákban, öltönyben is bicajoznak akár, hiszen ez városi kerékpározás, és a biciklik 99 százaléka is városi típusú, aztán külön ládás kerékpárokkal nyomulnak a gyerekek szállításakor, meg mindenféle más ügyes megoldások, onnantól, hogy reklámhordozóként a leparkolt bicajodra húznak egy nyeregvédőt, a kölcsönzők sokféleségén át odáig, hogy gigantikus kerékpártároló-rendszerek vannak sokfelé. És mennek, és mennek. Kirívó, szuper gépeket itt alig látok, sőt, az a jellemző, hogy mindenféle öregebb járgánnyal is kerekeznek – nagyon sokszor még akkor is, ha már a kerék annyira meghajlott, hogy hatalmas nyolcasokat leírva, a vázhoz dörzsölődve, nyikorogva forog csak – de nem gond, hadd menjen, amíg csak megy. Utána lehet egy másikat szerezni. A bicaj itt fogyóeszköz. A kerékpárút színe amúgy vörös. Mint a lámpás negyedé is. Itt ha vörös utat látsz, ne lépj rá, mert jó eséllyel lecsengetnek onnan, vagy elütnek. A vörös lámpás negyed mellett is elhaladó piros bicikliút kapcsán jut eszembe: mikor a kurva életbe (érted) lesz nálunk is ilyen?
Ezen az utóbbi képen az összes szint csakis kerékpártároló
Na, de egy kicsit elkalandoztam az eredeti témától. A fűtől. Hogy tehát izé. Mit is akartam még mondani? Mindegy – nem kell sietni, van idő. De különben is, ne is törődj vele, csak lazán. Szóval, hogy... Na, nemtom, elfelejtettem. Olyan lassú minden valahogy. :)
