Szól a rádió idebent, miközben épp vacsorázom, és közben – a műsort háttérnek hallgatva, mindegy mit beszél, csak beszéljen – nézegetek ki a konyhaablakon: kint végtelennek tűnően, lassan csorog az eső, és épp esteledik, még mindig túl korán. Aztán egyszercsak arra figyelek fel, hogy a román közszolgálati rádióban (România Actualităţi, de amúgy amióta új és korszerű minirendszert vettem, összesen csak két rádióadó jön be, és mindkettő román – nem mintha hiányozna a végtelenül lebutított Kossuth, amit az elhülyítése előtt viszont még nagyon szerettem) véget ér a tudósítások közötti zenei blokk, és egy kedves női hang azt mondja: "Şi acum, cu ocazia Zilei Limbii Materne să vedem, cum sărbătoreşte această zi comunitatea..."
Ó, ez igen – jut eszembe ezen a ponton –, hiszen nem mintha különösebben érdekelne, vagy jelentene ez valamit nekünk, de igaz is: ma van az anyanyelv nemzetközi napja. Olvastam is valahol, hogy 1999-ben az UNESCO közgyűlése nyilvánította azzá a mai napot. És azért milyen kedves, hogy a román állami rádióban most rólunk, romániai magyarokról lesz szó. Hiszen ki másról lenne, elvégre Romániában vagyunk, és az anyanyelv napja van. Mégis értékelendő dolog ez, bár valószínűleg valami semmitmondó, felszínes, szájtépő rendezvényről, fesztív nulláról lesz szó, egy érdektelen tudósításban – de azért így is egy apró gesztus felénk, na. Szóval okés, halljuk, bár unni fogom, mint a franc.
És míg villámgyorsan ezek futnak át az agyamon, a román közszolgálati adón a kedves női hang természetesen folytatja is az előbbi mondatát. Így: "...română din Ucraina."
Aha. Na, jól van akkor. Átteszem USB-re, jöjjön inkább egy kis drum and bass. Kint végtelennek tűnően, lassan tovább csorog az eső, és tovább esteledik, még mindig túl korán. Amúgy szerda van. Sőt, kedd, csak rosszul emlékeztem. Egy hétköznap, nemzeti kisebbségben.
