Blogosz

MESE NINCS.

Fájó – vagy inkább rohadtul dühítő – emlékezés, régi plakátok révén

2017. április 24. 22:49 - BlogoszEditor

Van egy kis gyűjteményem, régi lapok, választási plakátok, propaganda-anyagok, kiadványok, az 1989-es változások előttről, illetve maguknak a változásoknak az időszakából, majd pedig a jelenig átívelően. Külön a romániai, illetve a magyarországi átalakulások kordokumentumai, amiket tényleg azért őrizgetek és bővítgetem néha újabbakkal az amúgy nem túl nagy kollekciót, mert valami múzeumnak szánom végül, vagy kiállítást akarok belőle. Most épp úgy néz ki, hogy a Lokál nevű lokál akar egy kis tárlatot összerakni belőle, Nagyváradon. Aztán pedig van valakinek egy távlatibb terve, hogy múzeum kialakítására pályázna, én meg neki átadnám a tartalmat. Legalábbis egy részét, mert azért van pár ritkaság is, azokkal nem tudom, mit lenne jobb tennem, hiszen ha adom, akkor elvesztem azokat, ha meg nem, akkor minek tartom meg, ha nem nézegetheti más. Na, de most nem ez utóbbi dilemmáról akarok, hanem arról, amit újra megtaláltam, most, miközben a Lokál számára válogattam anyagot.

Külön kis érdekesség, hogy épp most zajlik Budapesten a magyarországi orosz befolyás növekedése elleni tüntetés, ami egyben az oroszokkal paktáló Fidesz elleni demonstráció is. Persze tény az, hogy az ellenzék most épp az oroszveszély hangoztatásában próbálja megtalálni az Orbán-rezsimen a kikezdésének lehetőségét – viszont az még sokkal durvább, hogy van és lesz is mit el is túlozniuk, az egésznek súlyos alapja van, hiszen a Fidesz valóban tragikus és beteg és aljas módon az oroszokhoz fordult vissza, azok után, hogy 1989-ben még épp az egyik fő szovjetellenes váltópártként kezdte. És mára ráadásul csak az egyik tűrhetetlen és tragikus baj velük az, amit az oroszokhoz való közeledéssel művel ez a minden ízében galád, abnormális, pimasz, becstelen maffiává vált Fidesz.

Szóval, ni, ez volt a legelső, amit ma megtaláltam a kollekciómban, velük kapcsolatban:

20170424_205222a.jpg

Nem a fotó rossz, hanem valóban ilyen a plakát. Még a hőskorban készült, 1990-ben, és nem is nyomdában, hanem láthatóan tűs nyomtatóval. Azt írja, hogy "A Fidesz bemutatkozik!" Aha, azóta aztán végképp bemutatkozott, köszi. És ott van az is, hogy "vendég: Kósa Lajos, a Fidesz képviselőjelöltje". Ó, a képviselő úr... aztán vele is tele azóta a padlás, kifelé az egyik vidékies kommunikátoruk, már ha az állandó szemtelenkedést és ironizálást, minden téma arcátlan és nyilvánvaló elhazudását kommunikációnak vesszük, befelé meg a teljes elvtelenség egyik képviselője. És a gyenge nyomtatás miatt általuk kézzel megerősített rész az, hogy "Program: Beszámoló a moszkvai tárgyalásokról". Pff, ez milyen aktuális sajnos ma is. Pedig – ismétlem – ez 1990-ből való. És –  szintén ismétlem – épp most, 2017-ben pedig amiatt tüntetnek Budapesten, hogy a Fidesz mit összesumákol Moszkvával. Na persze amúgy akkoriban még egészen másról tárgyalhattak az oroszokkal. Hiszen csak azt a pár kezdeti évet követően kezdett teljesen magának ellentmondó köpönyegforgatásba a Fidesz, hogy mára be is záruljon a hatalmas köre, amit leírt, és a rendszerváltás utáni legkártékonyabb, legperverzebb ripacs színházzá váljon. Amelyik ráadásul az oroszokkal kokettál, és a hazaárulás csak egy munkaeszköz számára a sok között, a hatalma fenntartása és bebetonozása során.

És ha már oroszok és Fidesz, meg a Fidesz metamorfózisa, hát mutatok még egyet. Ez az az ikonikus plakát, amit talán sokan ismernek is. Nekem is van belőle, kettő is:

20170424_205445a.jpg

Ez is a kilencvenes években volt, mondanom sem kell. Sőt, mit ír ott? Hogy választani? Hát, azóta már megint az lett, hogy a választások nyomán, majd a megszerzett hatalommal vastagon visszaélve megint inkább a falragaszon látható felső kép az aktuálisabb.

Azt sem tagadom, hogy honnan vannak ezek a plakátok – sőt, nagyonis fontos része ez is a többségünk hatalmas tévedésének, az átverésünknek. Hiszen akkoriban, 1989-ben a Fidesz is valóban fiatalokból és demokratákból állt még, mi is fiatalok voltunk, meg a demokrácia is az volt. Minden adott volt tehát, hogy higyjünk is nekik és még érdeklődjünk is utánuk. A testvérem is, és én is írtunk is az akkoriban szerveződőfélben lévő, és számunkra hitelesnek tűnő magyarországi pártoknak, és kértünk tőlük anyagokat. Mert érdekelt az egész, és ezen túlmenően hittünk is benne. Itthon is, meg otthon is, azaz Romániában és Magyarországon is nagy figyelemmel kísértük, mi zajlik. Úgyhogy több párt is küldött akkoriban pár dokumentumot, meg plakátot Magyarországról. De csak ez az egy lett az, amelyik az egyik előmozdítóból a legnagyobb hátramozdítója lett végül Magyarországnak.

Ez a két következő is ugyanakkorról való, azaz a kezdetek idejéből.

20170424_205409a.jpg

20170424_205743a.jpg

Lám, az egyik azt üzente akkor, hogy aki az eszére hallgat, aki gondolkodó ember, az szavazzon rájuk, a másik pedig azt, hogy aki a szívére hallgat, az is. Ma már hol tartunk ehhez képest? Ott, hogy ha bármelyik is rendesen működik, és hallgatunk rá, akkor azon vagyunk, hogy minden eszközzel lerázzuk ezeket mindannyiunk nyakáról.

Igaz, ezek már nem azok, akik akkoriban voltak. És pont ezért.

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr6912451839

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

MaxVal BircaMan HJCD · http://www.bircahang.org 2017.04.25. 14:58:47

Igen, ezek már nem azok. Hála Istennek!

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2017.04.25. 15:57:27

@MaxVal BircaMan HJCD: Birka, te miért örülsz annak, hogy Magyarország (ahol persze nem élsz, csak kívülről uszítasz) egyre gyorsulva halad a putyini diktatúra irányába?! Miért jó neked, hogy nekünk egyre kevesebb szabadság jut?! Miért jó neked, hogy nekünk itt egyre rosszabb?!

HaD 2017.04.25. 16:08:40

Soha nem is voltak demokraták ahogy a cikk író hiszi(vagy írja). A komcsi rendszer készítette fel őket a nagy mutatványra(vagy esetleg ha a helyzet úgy kívánta volna a balhé elvitelére). stumpf volt a kapcsolattartó pozsgaiék és a "kiválasztottak" között,miközben a nagyhangú kinyilatkoztatásaikat az mszmp szerkesztette...horváth belügyminiszter(sumpf apósa) pedig figyelte a kapást hogy kik és hányan ugranak be a nagy dumának...és mellesleg védte a "forradalmi ifjakat". Személyes tapasztalatom,hogy egy veszprémi fideszes összejövetelkor a városba vezető utakon mindenkit igazoltattak és kifaggatták hogy hova hova. Valamikor 98-ban. A vizsgát pedig a jó öreg dzsordzsi bácsinak tették le oxfordban ahol is az ő pénzén vettek részt posztgraduális képzésben(mint a ceju:) csak oxfordi kiadásban). Ezután ők lettek a nagy megmondók míg az mszp vitte a tradicionális vonalat és közben egy egy hőbörgőket kiszűrő párt is szerepet kapott/kap...ilyenek hogy kisgazdák/miép/jobbik. A nagy halált 2006-ban adták elő gyurcsány mester előkészítése után(lásd öszödi beszéd),mikor is vissza állították a régi jó egypárt rendszert egy kicsit "rendszerváltott" formátumban. Így már sokkal kényelmesebben és nyugisabban "veszik meg" kilóra az országot ilyen megdet rahimkulovok szerepvállalása a régi "szép" időktől külön elgondolkodtató ha már az oroszokat emlegetjük. Persze demjánék/csányiék szerepe is szépen ki volt találva a magyar ipari kereskedelmi és mg potenciál villám gyors tönkretételében,hogy aztán jöhessen matolcsi mester és mit privatizációs kormánybiztos levezényelje a kivéreztetést...amolyan kóser módra.

MaxVal BircaMan HJCD · http://www.bircahang.org 2017.04.25. 16:32:29

@Frady Endre:

Nincs putyini diktatúra, nemlétező dolog felé haladni képtelenség.

A szabadság nő a liberalizmus csökkenésével.

Mi a rossz neked személyesen?

ludwigvan 2017.04.25. 16:42:56

@MaxVal BircaMan HJCD: "A szabadság nő a liberalizmus csökkenésével." Juhéé! Ennek a szövegnek egy Buñuel filmben lenne a helye. (Simán lehet, hogy volt is valamelyikben. Nincs új a nap alatt.) :-D

Amúgy, szerintem is mindig is ugyanilyenek voltak, mint ma. Roxette-re kampányoltak, úristen! És volt aki bevette ezt a szarságot! :-)

MaxVal BircaMan HJCD · http://www.bircahang.org 2017.04.26. 05:28:03

@ludwigvan:

S hol az ellentmondás? A liberalizmus a legnagyobb elnyomás társadalmát alakította ki, ez történelmi tény. Lásd gyarmatosítás, rasszizmus, "felesleges" emberek, stb.

ludwigvan 2017.04.26. 14:15:21

@MaxVal BircaMan HJCD: Figyelj - belemehetnénk abba, hogy egy-egy eszme vadhajtásai hová vezetnek, de teljesen fölösleges. A liberalizmus akkor is a személyes szabadságot és a törvény előtti egyenlőséget jelenti, ha a fejed tetejére is állsz. Azt magyarázd el inkább, hogy minek kell neked folyton dicsérned a kormány lépéseit, és szidni az ezeken a lépéseken felháborodóak táborát? Nem veszed észre, hogy a magyarok legalább 90%-a még mindig nem heverte ki a 2008-as válságot. Hogy a fizetések arra elegek, hogy egyik napról a másikra éljenek, és amikor elromlik a vízmelegítő, a mosógép vagy a hűtő - de sokszor akkor is, ha csak egy új cipőt vagy ruhát kell venni -, akkor ahhoz a vésztartalékhoz kell nyúlni, ami 2008 óta csak kopik? Persze ez a vésztartalék is csak azért létezhet még mindig, mert időközben frissült egy örökséggel pl. A fizetések alig-alig nőnek, a drágulás viszont megállíthatatlan. Mondok egy példát: a Szigetre ha el akartál menni 2008-ban egy napra, 8000 Ft-ot kellett kipengetned - ma 20 ezer forintba kerül ugyanez. 2,5-szeresére drágult. Közben a nettó átlagkereset 130 ezerről 180-ra, 1,4-szeresére nőtt. És ez mindennel így van. Azt veszed észre, hogy évről évre egyre szegényebb vagy. Mondok mást is. A zeneiskolában elszakad a bőgőhúr - hónapokat kell várni rá, hogy összegyűljön rá a pénz, és kicseréljék. Eltörik a hegedű hangolókulcsa - jajj-jajj, azt már hangszerészhez kéne vinni - sajnos nem megy. Aztán elmegyek a kórházba. Azt látom, hogy minden ápoló, minden orvos ideges: nincsenek elegen, de nagyon sok a meló. Kilométeres sor áll minden szoba előtt. Mikor végül bekerülsz, az orvos két tőmondatot szán rád - megvizsgál, és már ki is dobott, hogy menjél a röntgenre vagy laborba vagy bárhová, a lényeg, hogy állj be egy másik kilométeres sorba. A vécén azt veszed észre, hogy az ülőke hiányzik, a csap össze van törve, szappan, kéztörlő nincs. És még sorolhatnám azokat a hétköznapi apróságokat, amik azt mutatják nekem - egyszerű kispolgárnak -, hogy ebben az országban szegénység van, és egyre szarabb a helyzet. Nekem is meg általában is. Akkor igenis bosszant az egymilliós karóra, a helikopter, a közpénz jellegét elvesztett közpénz, az egyre-másra épülő stadionok, az olimpiai beruházások csakazértis megvalósítása, a fideszközeli vállalkozók állami megrendelései, hirtelen vagyongyarapodása. Bazmeg, akkor lopjanak már, ha van miből! Mindenki magasról tenne a CEU-ra, meg a civilekre, ha egyébként jól élne. Ezek a problémák filozófiai problémák volnának. Több fórumban is olvastam, hogy a birca igazából Bulgáriában él. Ha ez igaz, akkor nem gondolod, hogy neked erre nincs is rálátásod egyáltalán? Hogy beleokoskodsz minden fórumba, úgy, hogy azt sem tudod, miről beszélsz? Aki itt él, az úgy érzi magát, mint aki örvénybe került, és süllyed. Recsegnek-ropognak a társadalom tartópillérei. Gondolkozz már el mindezeken, és fog már vissza magad, kérlek!

MaxVal BircaMan HJCD · http://www.bircahang.org 2017.04.26. 15:05:00

@ludwigvan:

Amit írsz a fizetésekről és a szegénységről, annak oka éppen a liberalizmus. Az ország hiába dolgozik, hiába termel, a létrejött profit jelentős része nyugatra megy. Ezért nincs pénz.

Az átlag ma nem él rosszabbul, mint Gyurcsány alatt. Ezért nem működik a ballib kampány.

Ami pedig a liberalizmust illeti, kétségtelenül vannak pozitív elemei, de összességében rontott az emberiség helyzetén. Lásd: bircahang.blog.hu/2017/04/22/miert_nem_vagyok_liberalis_240

ludwigvan 2017.04.26. 15:10:28

@MaxVal BircaMan HJCD: Nem értek egyet, de teljesen mindegy, hogy mi az oka a szegénységnek - most olyan helyzetben vagyunk, amikor minden forint számít, ezért most nem szabadna sem elszórni sem ellopni semmi pénzt.