Blogosz

MESE NINCS.

MINEK. MENT. ODA.

2017. szeptember 18. 08:18 - BlogoszEditor

Az áldozathibáztatás ugye a buta barmok kevésbé koherensen gondolkodó honpolgárok egyik emblematikus jegye. Aki idióta ilyen, természetesen élőben is az, ám neten még gyakoribbak (vagy csak több emberhez érnek el) a mindenbe való eszetlen belekotyogások, tudálékoskodások, abszurd belebrekegések beleszólások. Ennek alapesete a bármi történt, bárhol, bárkivel, a reakció, valamint az ebből születő komment az rá, hogy úgy kell neki, hiszen "Minek ment oda?", illetve ennek az orbitális marhaságnak érdekes álláspontnak a különféle derivációi.

Tovább
29 komment
Címkék: minek ment oda

Magyar Kulturális Napok, magyarok nélkül. Avagy ne nézz már hülyének

2017. szeptember 17. 11:31 - BlogoszEditor

A kutyát sem érdekelte lényegében az az új rendezvénysorozat, amely ma zárul Nagyváradon. A Magyar Kulturális Napokról van szó, amely egyből fiaskóval indult tehát. De miért nem érdekelt ez senkit? Annál is inkább, hogy ez amúgy egy jobb sorsra érdemes programsorozat lenne. Én is érdeklődéssel vártam például, mi több, szurkoltam is neki aztán a program bejelentése után felé sem mentem végül.

Tovább
Szólj hozzá!

Népszavazás

2017. szeptember 14. 13:26 - BlogoszEditor

Vajon mikor jön rá magától az a felszolgálónő, a szokott étkezdémben, a "cikkcakk-tömbházak" melletti Ziga-Zagában, hogy miközben a pultból rendelek, akárhányszor is kérdi még meg – mivel néha ismételten megteszi –, eleve értetlen-rosszallóan, hogy „És nem eszel húst?”, én pedig akárhányszor mondom el neki, hogy „Hát, éppenséggel eszem, de azért időszakosan igyekszem kerülni”, alapvetően ennek nemhogy ismétlődnie nem kellene időnként, de eleve elhangzania sem, és az ezt követő, további rosszalló fejingatásának, valamint furcsálló szemvillogtatásnak bekövetkeznie sem, mivel a vendég azért megy oda, hogy válasszon és egyen, nem azért, hogy életviteli véleményt kérjen, a pultos ízlése is irreleváns ezen összefüggésben és viszonyban, ő továbbá nem tanácsadó, főleg nem a nagymamám, hanem maga a felszolgáló, felszolgálás céljából?

Tovább
Szólj hozzá!

Agyműködésünk - örök - titkaiból

2017. szeptember 06. 21:53 - BlogoszEditor

500 gigabájtnyi film van ugyan a külső hardon, amiken csak filmeket tartok, de amikor bekapcsolom, kivétel nélkül minden egyes alkalommal azonnal meg akarom nézni az ANDROID (hú, ez valami elméletiesebb, filozofálós-etikai boncolgatós, fajsúlyosabb sci-fi lesz, de remélem, nem valami orosz szerző régi filmjének remake-je), valamint a SEAGATE (ez sokkal látványosabb, időkapus, ugyanakkor közben a tenger mélyén titokzatos izés lesz, bár itt is megvan a remake-veszély, valahogy láttam én már ilyeneket) című filmeket, amik külön, ilyen nevű mappákban vannak. És kivétel nélkül minden egyes alkalommal kiderül, hogy az ANDROID, az az operációs rendszere a hardnak, vagy valami ilyesmi, és a folder a rendszerfájljait tartalmazza, a SEAGATE pedig a hard márkája, és a folder a saját fájljait tartalmazza.

Tovább
Szólj hozzá!

Kicsitől nagyig: nyár, karszalagokra hangszerelve

2017. szeptember 04. 21:12 - BlogoszEditor

Hangszerelve, igen hiszen nem gondolhatja senki komolyan, hogy a nyár (meg bármilyen évszak) zene nélkül vállalható, vagy akár abszolválható. Meg sem próbálom soha amúgysem. Idén sem. És most, hogy ősz van, és két napja már dézsából öntik, sőt, ma a buszon már a fűtés is ment (vattafak), itt az ideje, hogy a kinti szlottyos idő közepette idebent leltározgassam az épp csak elmúlt nyarat, megnézzem, hol is voltam, jöhet a krononlógia, illetve az építkezés, a felpörgés fázisai.

Tovább
Szólj hozzá!

TElE E-vel: újabb lElEplEzés az élElmiszeripari mEgvEzEtésEkről!

2017. szeptember 03. 15:12 - BlogoszEditor

Egy hatalmas, panelháznyi hirdetményen láttam meg először. Aztán megnéztem a neten is. Reklámkampányt indított az Agil nevű élelmiszergyártó cég. Azzal a jelmondattal, hogy "Fără E-uri", azaz "E-k nélkül". Igen? Tessék akkor, mutatom, mit találtam a honlapjukon. Úgy hazudnak az élelmiszeripar összeesküvői is, ahogy akarnak. Csak pár példa azokról a termékeikről, amikben szerintük úgymond "nincs E". Ugyebár. Tessék:

Tovább
Szólj hozzá!

Ismét lecsapott. Asszem, a jóindulat

2017. augusztus 25. 14:04 - BlogoszEditor

A fáma szerint egyrészt azért hívnak engem Örsnek, mert amikor születtem, épp kezdett a legelmebetegebb, végső korszakába becsavarodni a Ceaușescu-rezsim, aminek  sok más őrület mellett  az volt az egyik mellékesebb leképeződése, hogy a nem román nemzetiségű újszülöttek neveit automatikusan – és helyenként akár a szülők tiltakozása ellenére is – eltorzítottan, a lehető legelrománosítottabb formában regisztrálták, illetve ha volt román megfelelője, akkor lefordították, vagyis automatikusan a román megfelelőjét anyakönyvezték. És innentől végigkísérte-kíséri az embert az ilyesmi, hiszen minden későbbi okmányát a születési anyakönyvi kivonatban szereplő névváltozat szerint gyártják le, kötelezően. Úgyhogy az ellenálás jeleként is, meg praktikusan is fityiszt mutatva ennek a trendnek lettem Örs. Másrészt meg azért, mert a magyarság elnyomása is akkoriban kezdett tetőfokára hágni (mert akkor még tényleg volt elnyomás, és a románok nyomtak el, nem mint manapság, amikor a magyarokat legelső körben a saját magyarjainkból összeállt magyar gazdasági-politikai maffia nyomja el  de most nem erről akarok tehát), és amúgyis szerettek volna történelmi, régies csengésű nevet adni a gyereküknek, a megmaradás jegyében, meg ilyesmi.

Tovább
Szólj hozzá!

Lómai palt - újabb humolcsokol Bépestlől

2017. augusztus 21. 17:25 - BlogoszEditor

És megcsinálták. Itt vagyok a Római parton, és olyan kézenfekvő humor ez, ami a nevében van, amely már kiáltott a gyakorlatba ültetésért. Örömmel látom, hogy valaki segített is neki tárgyiasulni: a HÉV-en ügyesen átírta a megállóhely nevét. :) (Aki esetleg értetlenül állna most, azt kérem, függessze fel e bejegyzés olvasását, sürgősen nézze meg a Blájen Brian élete című filmet, és utána térjen vissza ide.)

Tovább
Szólj hozzá!

Egy fura újjáalakulás

2017. augusztus 01. 22:20 - BlogoszEditor

Szerintem mondjuk a sport, mármint a profi sport – a helyi érdekű is – leginkább a pénzről szól, és nem, már nem a pénz tartja mozgásban, hanem a pénz mozgatja, ami egészen más, ezért nem különösebben számít olyan szinten, hogy szurkolás, meg követése, meg mittoménmi. Tökmindegy. De ellene sem vagyok, egyáltalán nem, mivel egy üzletág (alig más), az üzletágak viszont fontosak, mert gazdaság, meg ilyesmi. Szóval hadd menjen, de amúgy mindegy.

Kicsit más – de csak kicsit – a mostani. Ami szintén helyi érdekű dolog. Újjáalakul ugyanis a Nagyváradi Atlétikai Club (NAC – románul Clubul Atletic Oradea, vagyos CAO). És van némi érdekesség.

Tovább
Szólj hozzá!
Címkék: sport foci sál NAC CAO

Ezt a posztot én sem hiszem el

2017. július 29. 07:45 - BlogoszEditor

Pedig így történt. Eszem ott az étkezde teraszán. Mellettem ott nem is tudom, mit csinál egy társaság. Két szikár, elég csúnya és olyan turkálóból öltözködött, de valahogy agyilag is olyan szintűnek tűnő, hatvan év körüli ember egy férfi és egy nő  csak németül beszél, eléggé szegényes szókinccsel, de olyan kiejtéssel, mintha az anyanyelvük lenne ez.

Tovább
Szólj hozzá!

Megint hülye táblák Váradon...

2017. július 27. 18:06 - BlogoszEditor

Akkor inkább nem kell, köszi. Már nem először mondhatjuk ezt, mindenféle kétnyelvű feliratokra, Nagyváradon is, meg országszerte. Ráadásul sajnos Váradon (is) sokszor független a dolog attól, hogy esetleg magyar vezetője van-e az adott hivatalnak, vállalatnak, gondoljunk csak arra, mennyi ordas marhaság van kiírva magyarul a mai napig a tömegközlekedési eszközökön, meg a megállóhelyeken, és azokat a magyar vezetés idején rakták ki. Na, de most egy még emblematikusabb helyen van hülyeség.

Tovább
Szólj hozzá!

Most az Öné a döntés! Ja, nem, most sem egészen

2017. július 18. 21:45 - BlogoszEditor

Nagyon fontos kérdést akarok most dűlőre vinni. Az van, hogy csomagolnom kellene, hogy menjek a Campusra, de helyette itt gépezek, és kitaláltam, hogy akkor posztolok valamit. A felvetendő kérdés alapvető. Ez a gépezés, közben zenehallgatás valójában pótcselekvés most. Igen komoly tétje van ennek a bejegyzésnek. Ha még sokáig húzom itt, akkor végül csak reggel fogok hozzálátni a csomagoláshoz, és vagy lekésem a fuvart, vagy itthon felejtek valami alapvető fogkefét és trikót.

Tovább
Szólj hozzá!

Margittán komolyan veszik a részletes tájékoztatást

2017. július 16. 17:43 - BlogoszEditor

Keresetlenül informálnak. Attól jobb, hogy ez mind nagyjából egy helyen van. A strand mellett, a volt lőszerraktárnál, hátul. Ami - már bocs az alpáriságért, én sem szeretem az ilyen poénokat, de ez komoly is - valószínűleg lószarraktár is. Mert persze valszeg nem igaz közlések ezek. De mindegy, attól még viccesek. Tehát.

Tovább
Szólj hozzá!

Eddig bírtam kérdés nélkül

2017. július 11. 23:56 - BlogoszEditor

Van már legalább egy hete, de azt hiszem, több is, hogy ez megjelent itt, a környéken. És hát nem eléggé pontos. Minden nap látom, ott megyek el előtte. És nem világos, kire gondolt a művész. Így meg kellett már kérdeznem. Ma este aztán nem bírtam fel nem tenni a kérdést. Úgyhogy kimentem a festékszórómmal, és feltettem. A felső sorba. E kis beavatkozással egyből élettel telibb, dinamikusabb lett a dolog. :)

Tovább
Szólj hozzá!

Nehogy oda vigye, ha elromlik!

2017. július 11. 21:43 - BlogoszEditor

Az a vicc az egészben, hogy már a legelején átfutott az agyamon: és mi van, ha kilopnak belőle egyes alkatrészeket, kicserélik azokat régebbiekre? De aztán abban maradtam magammal, hogy ez lehetetlen, ilyen legfeljebb a sötét kilencvenes években történhetett utoljára, ma már csak nem. Aztán de.

Tovább
Szólj hozzá!

Vesztésre állunk. Megint

2017. július 04. 16:50 - BlogoszEditor

Ugye más is látja, hogy mintha leállt volna a DNA? Már régóta figyelem, és nekem nagyon úgy tűnik. Az év elején zajlott tüntetések után – amelyek épp azért indultak, mert a PSD megpróbálta kimenteni a saját, meg más pártok rengeteg bűnözőjét az igazságszolgáltatás markából, többek között a DNA-t is ellehetetlenítve –, újra nekifutott a PSD, csak más irányból.

Tovább
Szólj hozzá!
Címkék: DNA PSD Toader Kövesi

Az ezredik blogbejegyzésem. (Ez itt)

2017. július 01. 23:10 - BlogoszEditor

Véletlenül vettem észre, hogy pont az ezredik jön: valamire rákattintottam, amire kiadta ezt az adatot is. Ezt itt tehát az ezredik blogposztom. És az is van, hogy idén lesz tíz éves is ez a blog. 2007. december 6-án 14:43-kor tettem fel az első bejegyzésemet. Huh, azóta sokminden történt, itt is.

Tovább
Szólj hozzá!

Sor az élelmiszerüzletnél (olaj, vászon, 30x26 cm)

2017. július 01. 17:55 - BlogoszEditor

Művészetnek ugyan nem tartom (legalábbis a manapság dívó változatát), annak ellenére sem, hogy az  viszont érdekelt, mert ezúttal olyan kerete volt, ami kíváncsivá tett. Tegnap nyílt a váradi városháza tornyában egy olyan naiv festészeti tárlat, amelynek a címe az, hogy A kényszerű szabadság  a naiv művészet harca a kommunizmussal. A bákói Gheorghe Parascan festményei vannak kiállítva. Harcról egyébként szó sincs (mégis mennyire nézik hülyének naivnak már a közönséget?), hiszen az összes kép tavaly készült.

Tovább
Szólj hozzá!