Blogosz

MESE NINCS.


Fájó – vagy inkább rohadtul dühítő – emlékezés, régi plakátok révén

2017. április 24. 22:49 - BlogoszEditor

Van egy kis gyűjteményem, régi lapok, választási plakátok, propaganda-anyagok, kiadványok, az 1989-es változások előttről, illetve maguknak a változásoknak az időszakából, majd pedig a jelenig átívelően. Külön a romániai, illetve a magyarországi átalakulások kordokumentumai, amiket tényleg azért…

Tovább
9 komment

Középsulis ismétlés (főleg analfabétáknak)

2017. április 11. 20:26 - BlogoszEditor

Megint előállt egy Nemzeti Konzultáció nevű marhaságlistával szegény Magyarországon a szegény Fidesz, meg a kis nyomott KDNP. Céljuk persze az ilyenekkel mindig ugyanaz a kettő: ovis játékok szintjén elfoglalni és mozgásban tartani a saját szavazórétegüket, valamint úgymond "népakaratot" hazudni az…

Tovább
1 komment

Néhány tévedésemről, kitűzőkkel

2016. december 06. 13:37 - BlogoszEditor

Volt pár. Mármint nem kitűzőm – bár az is –, hanem tévedésem. Azt hiszem, most, amikor mi élünk, amúgyis olyan időszak, sőt, egyenesen korszak van, amely tumultuózusabb a szokásosnál. Az utóbbi 27 évben, azaz 1989 óta meg aztán főleg. Így sokkal több benne a változás, tehát több az esély, meg a…

Tovább
Szólj hozzá!

Mi a menőü máma Butapesten?

2016. október 06. 17:48 - BlogoszEditor

Ugye feltűnik a dizájnbeli hasonlóság? Sőt, talán túlzás is dizájnról beszélni: csupán oda kell tenni baszni cseszni a nemzeti színeket bármihez, háttérnek, és máris kész. Nemzeti mázzal minden kreténséget, minden giccset és minden disznóságot el lehet adni.

Tovább
Szólj hozzá!

Mi jön most? Semmi új: ugyanaz az úthenger

2016. október 03. 08:06 - BlogoszEditor

Na, most akkor jobb lesz, hogy elbukott az utóbbi idők legprimitívebb, legaljasabb, legdemagógabb és legdrágább Fidesz-kamuja, a népszavazásnak nevezett szemét színjáték? Frászt. Rosszabb jön. Hiszen Magyarország jelenleg elképesztően perverz helyzetben van: egyszerűen minden hazugságát újabbal, és…

Tovább
7 komment

Kombinácik. Avagy: TUDTA?

2016. augusztus 19. 16:59 - BlogoszEditor

Szép kis kombinációkat – ráadásul elsőre véletlenül kombinácikat írtam, ami nagyonis találó, sőt összegzi az egészet – produkál a hülyeség és a galádság. Hiszen e két utóbbiról szól a kamu népszavazósdi most az anyaországban, és a teljes Fidesz-kormányzás maga, meg ez a szörnypárt maga is.…

Tovább
Szólj hozzá!

Hány pofon kell még? He?

2016. június 26. 10:19 - BlogoszEditor

Egyre inkább úgy néz ki, hogy maguk a britek sem akarták ezt az egészet. És ami náluk történt, az – talán kicsit meglepő módon, bár nem is annyira – kifejezetten tanulságokkal szolgálhat itt is, nekünk is. Persze a brexitről van szó (bár nem szeretem ezt a szót, ahogy a grexitet sem szerettem,…

Tovább
Szólj hozzá!

"Találkozásaim" Donald Trumppal – avagy egyszerre több égtájon nyugszik le a Nap

2016. március 09. 14:03 - BlogoszEditor

Sosem gondoltam, hogy még újra hallok Trumpról, ennyire hangsúlyosan. (De mondjuk ez természetes – hiszen alapvetően kisebbségben lehettek azok, akik úgy hallottak róla, hogy egyúttal eleve meg is tippelték, hogy, évekkel később majd biztosan pont amerikai elnökjelölt lesz.) Azt már nem tudom,…

Tovább
Szólj hozzá!

Haggyukmán (avagy üdvözlet a maszktól)

2015. november 08. 19:22 - BlogoszEditor

Megkaptam én is Orbán Viktortól, vagyis a Fidesztől, vagyis a Nemzeti Választási Irodától (mindegy, ma Magyarországon ez mind ugyanaz) azt az újabb levelet, amelyben arra kérnek, hogy regisztráltassam magam, a magyarországi választásokon való részvétel céljából. Nyilván…

Tovább
Szólj hozzá!

Annyira kezd elég lenni, hogy címet sem tudok adni ennek hirtelen

2015. február 17. 15:33 - BlogoszEditor

Szerintem aki épeszű, az most aggódik. Pedig nem kellene. Nem most. Hanem már rég lehet aggódni, bőven van miért. Ám most inkább arra van ok, hogy megint - a Fidesz uralma óta sokadszor - dühösnek, megalázottnak, becsapottnak, kijátszottnak, hülyének nézettnek érezzük magunkat.…

Tovább
Szólj hozzá!

Anyagozás. Avagy vallomások sötét múltamról és gyanús ügyeimről

2014. december 01. 09:20 - BlogoszEditor

#‎kedveshírtv Kedves Hír TV! Olvastam arról - az Önök marhaságai miatt indított - polgári kampányról, amelynek lényege, hogy az emberek önként bevallják a bűneiket, hogy ne kelljen Önöknek külön pitiáner nyomozásokat folytatniuk, amikor egy-egy Fideszt kritizáló ember…

Tovább
Szólj hozzá!

Választottam: kösz, nem

2013. augusztus 01. 12:53 - BlogoszEditor

  Sosem gondoltam volna, hogy mire eljön az, hogy választójogunk is lesz az anyaországban, akkorra már az egyetlen becsületes választás az lesz, ha nem élünk vele.Megkaptam ma postán a választási névjegyzékbe való felvételhez szükséges iratokat. Hát nem, köszi. Hiszen…

Tovább
3 komment

Ők rettegnek, én meg hallgassak: nyíltság, Fidesz-stílusban

2013. május 22. 21:32 - BlogoszEditor

Magyarországon elnyomás van. Egyre primitívebb, azaz egyre súlyosabb. És mostanra nagyjából ki is épült ennek a gépezete. Amelyik ráadásul a határon túli magyar közösségek területein is működik. Persze – ahogy ez minden hasonló esetben lenni szokott – megvan a hatalom…

Tovább
Szólj hozzá!

A hazaszeretet határai (avagy: feszítsetek meg!)

2013. február 20. 06:33 - BlogoszEditor

  Nem tudom: engem még a szerelmetes szívem sem tudott végleg Székelyföldre csábítani annak idején, hogy ott éljek – akkor a politikusok hogyan tudnának? Arról van szó ugye, hogy egy budapesti összmagyar politikai egyeztetésen felmerült a romániai szórványmagyarság…

Tovább
Szólj hozzá!

Ki velünk? Hazudnak mind. De valami van mégis...

2013. február 18. 16:42 - BlogoszEditor

Valami csak lehet ebben a dologban. Pedig először nem tudtam eldönteni, ezúttal ki hazudik: az RMDSZ, amelyik azt állítja, hogy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának zárt ajtók mögött tartott budapesti ülésén Szász Jenő felvetette az erdélyi magyar lakosság…

Tovább
1 komment