Blogosz

MESE NINCS.

BRB (in 25 yrs)

2007. december 06. 14:43 - BlogoszEditor

Egyszer – kábé huszonöt éve és nyolc perce lehet – nekiálltam naplót írni. Kíváncsi voltam, milyen a fílingje az ilyesminek, ugyanis élből baromságnak tartottam az egészet. További motivációt jelentett, hogy voltak, akikkel vitatkoztunk is ilyesmiről. S - ugye - hogy lehet igazán érvelni anélkül, hogy pontosan (lehetőleg jó mélyen, minimum könyékig megmártózva benne) tudnánk, mi az amiről beszélünk?

Olyanszerű dolognak tartottam a naplóvezetést, mint amikor az ember önmagát kényszeríti teljesen fölösleges kötelezettségekbe, jelen esetben abba, hogy amit elindított, azt időnként frissítse is, dacára annak, hogy úgyis csak ő maga fogja elolvasni. (Annak idején az értők által vallott kánon szerint a naplóvezetésnek nemhogy nem volt szabad publikusnak lennie, de a rítus szerint a bejegyezgetés, valamint az objektummal való bármilyen más manőverezés csakis egyedül történhetett, lehetőleg bezárkózva, estefelé, csökkentett világításnál. Vagyis minimális elvárás volt, hogy pontosan dokumentáljuk, mi történt velünk és mit gondolunk, ám erről az égvilágos senki ne tudjon semmit soha).

Szóval pótcselekvések, hosszas előjáték után elkezdtem annak idején - fél szemmel valami szép színésznőt nézegetve közben a tévében. Eleve megosztott érdeklődésem csak lanyhult később, amikor egy órával és pár sorral később eldöntöttem: igazam volt, hülyeség. Ráadásul ha minden nap figyelni fog az asztalról ez a füzet, akkor előbb-utóbb írnom is kell majd bele újra, meg újra, meg újra, ami viszont teljesen fölösleges. Öngerjesztő belterjesség. Mission accomplished, a kísérlet engem igazolt, pá.

Na, ez volt az első nekifutás.

Ez pedig itt a második bejegyzésem, ráadásul nem is ugyanabba a naplóba. És ha ugyanebben az iramban folytatom, az utolsó (legjobb esetben az utolsó előtti) is egyben.

Minden esetre bekk vagyok.

(De nem is ez a félelmetes.)

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr162637765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Blu · http://www.erdon.ro 2007.12.06. 14:55:28

Yo! Azt mondod, hogy nem is ez a félelmetes? Hanem?.... Reméljük azért 25 évnél hamarabb hallunk felőled. Keep up the good work!