Blogosz

MESE NINCS.

Betakarítás

2007. december 24. 19:23 - BlogoszEditor

Karácsonykor szüret van. Legalábbis a távközlési vállalatoknak.
Olyan emberektől is jönnek most SMS-ek, akikkel körülbelül annyi szót váltottam egész évben, mint amennyit ezekben a szöveges üzenetekben írnak most. Ugyanez igaz a mailre, az iwiw-re, miegymásra. Szóval a szeretet ünnepe van, úgyhogy jó ez a pszeudoüzengetés így, nem nagy ügy.
De azért nagy lesz a csodálkozás majd január elején, ha találkozunk, s megkérdem „Na, szeretsz még?”.

Persze csak hülyülök. Nem fogom megkérdezni. Hiszen mától úgyis tudom, hogy szeret és törődi hangulatomat a legperiférikusabb évfolyamtársam csakúgy, mint a kormánypárt meg az ellenzék több képviselője, az akármilyen vállalkozó, a történelem előtti idők ködébe veszett volt osztálytárs, pár exbarátnő (mondjuk én legutóbb akkor kívántam SMS-ben boldog karácsonyt a szívem csücskének, amikor összekaptunk), meg Géza néni Pusztamérgesről. (Továbbá: az alkalmat megragadva ezúton köszönöm meg külön is kitartó munkáját annak a kedves elmebeteg rajongómnak, aki idestova egy éve esemesezget nekem kis hamiskás marhaságokat, s a szeretet ünnepén sem feledkezett meg eme digitális onániáról.)

Virtuálból reálba az ünnep első napján szokott átmenni a dolog. Ilyenkor főleg romák szeretnek.
Becsengetnek, hogy megszületett a Kisjézus. Mondom befelé: „Jól van, lejött MTI-n. Amúgy meg küldtél volna te is SMS-t inkább”. Kifelé ellenben: „Jó napot kívánok! Kalács jó lesz, ugye? Neeeem? Hogy pénzt adjak?! Ilyen ünnepen?”
Aztán hamar győz a praktikum az erkölcs fölött. Döntök: a profanizálásról szóló kiselőadásomat később tartom meg (valószínűleg akkor, ha nem lesz ilyen hideg a kapuban álldogállni, meg ha más lesz a hallgatóság), a pénznek meg amúgyis jobban örül, mint annak, ha elmagyaráznám, miért nem kell örülnie neki. Nem beszélve arról, hogy így gyakorlatilag kivásárolom magamat a helyzetből.

Ám az inflációt én nem követem, nem indexálok: nálunk már évek óta húsz-harmincezer régi lej a sáp, akár tetszik, akár nem. És a szajré átadása után már nincs lehetőség reklamálásra, hiába látom, hogy már formálja az első mondatot. „Viszontlátásra!” – helyezem el a tuttit, s zárok. (Adok az adekvált stílusra, nem viszlátozunk.)

Úgyis olyan ritkán találkozunk mostanában. Az utóbbi években - húsvétkor, névnapkor, meg általuk kitalált és hivatkozási alapnak használt ünnepekkor - már szóba sem állok velük. Mert amikor még mindenre nyitottam és nyitott voltam, azt vettem észre, hogy egyre csak sokasodnak az ünnepek és az „ünnepek” az évben - s ezt úgy üljük meg, hogy ők csengetnek, emlékeztetnek rá és várják a hála, az összeborulós ünneplés szerény jeleit. Gondoltam hát, stratégiaváltással megelőzöm, hogy a Ramadan, a Hanuka, a Pride Day és a Jenő-nap is bekerüljön a családi naptárunkba.

De karácsony a szeretet ünnepe. Ilyenkor hisszük azt, hogy számít, ha morzsázunk. Kalácsot, aprópénzt, szeretetet. Pedig dehogy. A morzsát legfeljebb a madarak szeretik. Amúgy vagy normális kenyér, vagy gyomorfekély dukál. Ha évente csak egyszer (vagy párszor) eszünk és/vagy adunk enni másoknak, akkor csak ez utóbbi.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr52637767

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.