Blogosz

MESE NINCS.

A kínai nagy falat

2008. augusztus 25. 23:42 - BlogoszEditor

Eredetileg az olimpia nyitóünnepségéhez időzítve akartam jelezni, hogy mindenkit üdvözöl Adolf Hitler, de csak a vége után veszem rá magam. Ebben az esetben ugyanis az időzítés végülis mindegy.
Ráadásul Sztálin is bőszen integet.

Az a helyzet, hogy olimpiai eszme (és persze gigantikus üzlet) ide, nemes versengés (na meg újszerű doppingszerek és féllegális teljesítménysegítő sportruházati cikkek sikeres kipróbálása) oda, ez az olimpia igazából megint arról is szólt, hogy boruljon le a világ a következő évtizedek vagy századok egyik leendő tényezője, a világot majdan döntően befolyásoló újabb zsarnoki hatalom színpompás öntömjénezésének láttán. A cél nem ez volt, sőt, az ellenkezője - mégis ez lett belőle.
Nem kérdés ugyanis, hogy kockázatos volt a totalitárius, jogtipró Kínának adni a rendezési jogot, mint ahogyan az sem, hogy ez jó szándékkal történt, Kína meg olyan ügyesen jött ki belőle, mint annak a rendje.

picture-183nk.jpg Hasonlóan tettek milliók, saját képernyőik előtt. A Sziget feszten elhelyezett óriáskivetítőn néztem az olimpia egy kis részét. Mert irtó kényelmesek voltak az ott lévő nyugágyak. A játékok helyszíneinek tető alá hozása és a rengeteg más előkészületi, építési, szervezési munka során viszont nem a kényelem, hanem a kín és a halál volt az úr.

Evidens, hogy ez a saját népét elnyomásban tartó, önnön érdekében gazdaságilag nyitott, de minden más értelemben zárt, goteszk módon kapitalista-sztálinista megaállam csak nyert ezzel az eséllyel, míg azok, akik felkínálták neki, végül nagyot csalatkozhattak. Már annak idején sokhelyütt nagy felháborodást váltott ki, hogy ez a terrorállam kapta az olimpia rendezési jogát. Ám az ezt a jogot odaítélők magyarázata is rendkívül pertinens volt: Kínát azért kínálták meg ezzel, mert így újabb esély adódott arra, hogy ha a világ nyit feléje, akkor ő is nyit a világ felé. Ráadásul az volt a forgatókönyv, hogy így talán szusszanni engedni saját népét is Peking - s esetleg a ritka szabad lélegzetvétel elindít valamilyen folyamatot.

De nem. A vége ez lett, hogy az eredetileg csodás eszméken alapuló játékok újabb szenvedéseket hoztak kínaiak soha fel nem deríthető sokaságának, miközben maga az állam, a puhának még ma sem mondható diktatúra a saját céljaira használta ki az egészet.

A tejles (de legalábbis a fél) világ szeme Kínán volt. De mintha sokaké csukva lett volna.
A legtöbben ámuldoztak a grandiózus nyitó- és záróünnepségeken. Jó, hogy az olimpián ez megszokott, de amit a pekingi zsarnokok csináltak belőle, az nekünk jogosan juttatta eszünkbe Ceausescu undorító stadion-fiesztáit, másoknak meg más hasonló szörnyűségeket.
És tovább sem ment zökkenőmentesen. Hogyan is telhetett volna el egy nap is a közvetítéseket, az izgalmas sporteseményeket nézve úgy, hogy ez embernek ne jusson eszébe, hogy a Madárfészek stadiont és az összes többi olimpiai létesítményt is a gulágokra hajazó módon húzták fel? Kényszermunkások tízezreit gyötörték évekig az építkezéseken, hónapokig használták kontingensenként az odaterelt munkaerőt, halálos áldozatok százaiba és sokezer ingyen dolgoztatott szerencsétlen ember összeroppanásába került, hogy a végén minden készen állhasson a játékokra. Azokra a játékokra, amelyeket ráadásul precízen és mániákusan túl is biztosított a hatalom: a nyitány előtt egyszerűen eltűntek emberek, kínai ellenzékieknek veszett nyoma. Később még a vendégekkel is goromba volt a nagy ország: minden újságírót eleve korlátoztak munkája szabad végzésében, tíz esetben pedig simán meg is támadták a rendőrök azokat, akik nem kizárólag a sporteseményekről akartak anyagokat küldeni, hanem más ügyekben is oknyomoztak volna, ha már ott vannak.
Szóval soha nem tudjuk meg pontosan, hányan fizettek az életükkel, hányan az egészségükkel, hányan az elrabolt hónapjaikkal és hányan a szabadságukkal azért, hogy Kína villoghasson a világ előtt. És ha - sajnos - maga az olimpia már rég nem felszabadult játék, hát ez végképp nem az.

Nekem is elszorult a torkom, látva a magyar kézilabdás lányok zokogását a kispadon, miközben társaik az utolsó magyar mérkőzésen sírva játszottak, könnyfüggöny mögül kikandikálva dobták a már semmit sem jelentő gólokat, miközben a játékvezetők az ellenfelet segítették győzelemhez. Én is szörnyen éreztem magam egy pillanatra, amikor a végén azt nyilatkozták, "szörnyen hiányzik az az érem". Megható volt az is, ahogy a vízilabdás csajok biztosak voltak a bronzban, s a végén reszkető ajakkal távoztak vert seregként. Feledhetetlen, amikor Vajda aranya után a srác még húzott párat a lapáton, majd a hang nélkül érkező közvetítésből a szájáról leolvasható volt: "Köszönöm, Kolo!" És számos sportágban lehetett még szurkolni akár olyanoknak is, akik pillanatnyi kedvencek, más országot képviselnek, mégis velük tart az ember időlegesen.
De mi ez ahhoz képest, hogy Kína embereket ölt és kínzott, vagy épp tüntetett el azért, hogy mindez létre jöhessen és olyan legyen, amelyennek a pártvezetés akarja? Mit számít egy sportesemény izgalma és eufóriája, amikor halottak sokasága nehezedik az olimpiai eszmére, és egy leendő világhatalom cinikus urai aratják le az igazi babérokat? Mennyire lényeges az, hogy Magyarország elbukta és Románia is alulteljesítette az olimpiát, amikor gerincek roppantak bele az előkészületekbe, családok vesztették el tagjaikat, vagy éppen egyedülállók az életüket, mert megölte vagy "pusztán" megalázta őket egy olyan hatalom, amelyik végül lazán villog előttünk a játékok "csodálatos helyszíneivel, az ünnepségek káprázatos koreográfiáival és a kifogástalan szervezéssel"?!

Rímel minderre az is, hogy a Freedom House most, az olimpia végén (eddig biztosan ők is lustálkodtak, mint én, meg nézték a versenyeket) közleményben jelzi: "Önkényuralmi olimpiára többé nem kerülhet sor. Új ismérvet kell megállapítani ahhoz, hogy egy ország elnyerhesse az olimpiai játékok megrendezésének jogát. Ez a kritérium pedig az, hogy az illető országnak demokratikusnak kell lennie, olyannak, ahol tiszteletben tartják az emberi jogokat. A szervezet szerint az idei olimpiát a világ egyik legelnyomóbb rezsimje rendezte, és ki kell vizsgálni, hogy a játékoknak milyen emberi ára volt. Csillogás és a pompa látszott, de emögött megállapíthatatlan számú kínai állampolgárt szállítottak munkatáborba, vetettek börtönbe, sokan eltűntek az olimpia miatt. A következő két olimpiát megalapozott demokráciákban rendezik. A 2014-es téli játékok helyszínével azonban gond van, hiszen Oroszországban lenne, egy olyan önkényuralmi államban, amely a közelmúltban megszállta a szomszédos Grúziát, 100 ezer embert otthona elhagyására kényszerítve. A Nemzetközi Olimpia Bizottság nem volt hajlandó befolyását latba vetni annak érdekében, hogy a kínai kommunisták akárcsak elemi reformokat hajtsanak végre. Mint hozzátette, hasonló hozzáállás mellett Oroszország bizonyosan meg fogja ismételni a legsúlyosabb kínai jogsértéseket."

No, de a napi hírek idevágó részétől térjünk vissza a nyugtatásnak szánt és szívatássá lett sportesemény taglalásához. Ezt az olimpiát ismét arra használta fel egy feltörekvő - és immár elkerülhetetlenül helyzetbe került - hatalom, hogy igazolja és reklámozza önmagát. Emlékezzünk Berlinre, emlékezzünk az akkor feljövőben lévő fasizmusra és emlékezzünk az árja faj olimpiai játékára. Szóval ez a hiba egyszer már megesett. De most szándékos volt, sőt, épphogy nem hibának szánták: Peking azért kapta meg a rendezési jogot, hogy kifogják legalább ezt a szelet a vitorlájából, hogy a világ helyzetbe kerüljön, hogy gólt lőjenek egy gyilkos rezsimnek.
Ehhez képest az olimpiát Kína nyerte. Az éremtáblázaton is, de ez mellékes. Minden mást is megnyert: vitorláiba újabb lendültetet adó szelet fújtak, a helyzetet ő fordította a javára, a gólt ő szerezte.

Önmagában egy összetett sportesemény persze nem is tudta volna meggátolni, hogy így legyen. A baj az, hogy még segített is neki végül. És az a baj, hogy a sport és a politika elvileg nem keveredhet (legfeljebb a sportdiplomácia jelent átmenetet), de egyre inkább keveredik sokszor - most pedig ismét teljesen összefolyt.

picture-185cvncvn.jpg Dettó

Úgyhogy a szokott módon alakult megint: nem fehér és nem fekete semmi. Nem volt hibás a Pekinget favorizáló döntés a rendezési jogról, nem volt hibás a rendező állam, amelyik kihasználta az egészet, s főleg nem a sport, amelyik székhelyévé tette ezt a gyilkos territóriumot egy időre.
De tény, hogy a kínai nagy falat. És a világnak le kell nyelnie, mert ha nem, akkor is ez lesz.
A Kínai Nagy Falat pedig - amely valójában nemcsak egy irányban húzódik, hanem az egész birodalmat körbveveszi már régóta - úgymond megnyitották az olimpiára igyekvőknek és minden más értelemben is már régóta. Bárki átjuthat rajta, aki Peking törekvéseit segíti, akár öntudatlanul is - és senki, aki nem.

Ismét sárban és vérben hever - Berlin után legalább másodszor, de ide sorolhatjuk végülis a hidegháború által tönkretett 1984-es, Los Angelesben tartott játékokat is - az olimipai eszme. És a legrosszabb az, hogy ez távolról sem patetikus.
Nagyonis valós. Kínának meg csak egy epizód - ahogy végül az egész világnak is. Abban a sorozatban, amelyiknek a viszonylag közeli végén Peking igazából színre lép. És azt senki nem fogja megköszönni. Ahogy Kína sem a belőtt ziccert. Csak él vele. Olimpia nélkül is, de vele is.

Mert gyönyörű gondolat, de gyakorlatban sajnos távolról sem igaz, hogy csak a részvétel a fontos.
Íme.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr232637821

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.