Blogosz

MESE NINCS.

(Ki)égés

2008. október 08. 01:29 - BlogoszEditor

Flashelek.
Mostanság többször idéződik emlékezetembe Amerika. Talán azért, mert pár nap múlva lesz egy éve, hogy először ott jártam.

(Annak meg talán épp ma van egy éve, hogy Bukarestben vízumért álldogáltam egy koszos hajnalon, s amint világosodott, arra is fény derült, hogy még erre a dologra is egész kis pitiáner maffia épül Romániában.

Mindenféle alakok ajánlkoznak, hogy ha zavarónak találod birkaként sorbaállni a szabadság államának külképviselete előtt az utcán, miközben egyik járdáról a másikra terelgetnek mindenféle hetyke biztonságiak, akkor ők, a dublőrjelöltek - szerény térítésért - várakoznak helyetted, s felhívnak, ha sorra kerülnél.

Aztán kiderül, hogy ha nem vagy eléggé tájékozott, akkor hiába is kerülsz sorra, mert kint maradsz: az épületbe ugyanis bármiféle csomagot bevinni tilos. Kicsit is. Csomagmegőrző meg nincs. Úgyhogy aki eme érdemtelenül nagy ország másik szegletéből érkezett, gyűrötten, fáradtan, átvonatozva az egész éjszakát, az most mind törheti a fejét, hogy mégis mit tegyen a táskájával addig, amíg ő bent lesz az épületben. Ha ugyanis ezt pillanatok alatt nem sikerül megoldani, akkor hiába jöttünk, fordulhatunk is vissza, s mást hívnak be helyettünk, az előjegyzésünk ugrott.

Na, megoldom. A legközelebbi kávézóban méregetem egy kicsit a felszolgálót, majd tudatom vele: annyira bizalomgerjesztő, hogy rövid időre feltételek nélkül rábíznám a cuccomat. Máris mondja, hogy neki azonban van egy feltétele: "százezer régi lej egy órára, azon túl ötszáz". Meglepődöm, majd felháborodom csöppet. Aztán fizetek. A tag meg láthatóan rutinos már: átemeli a táskát a söntés fölött, s elrakja. Mondom: "aztán vigyázni rá!" Erre ő közelebb invitál, s látom: már legalább húsz cucc vár a pult alatt, ebben az ad hoc megőrzőben.

Az épületbe való bejutás után aztán a magunkkal hozott dokumentáció előszűrését végzik az alkalmazottak. Majdnem minden második delikvenst azonnal ki is szűrnek: az ürügy az, hogy nem jó a benyújtandó arckép, nem szabványos. Nesze neked: most hova menjünk ebben a pocsék dzsungelben pillanatok alatt másik fotót készíttetni?
A megoldás azonnal jön: maguk a követségi alkalmazottak ajánlják nagylelkűen, hogy itt a közelben van is egy remek kis lehetőség. Kimegyek, s tényleg: a követség előtt parkol egy rozzant mikrobusz, abban van berendezve egy mini-fotóstúdió. Itt számlát mellőzve, ám szemtelenül drágán pár perc alatt új fotót készítenek. Mert csak az a szabványos.
Na, így megy ez. A végén tíz évre szóló vízumot kaptam. Erre most talán rövidesen feloldják a vízumkényszert. Micsoda pech. :) )

No, de az USA a téma. Mondom: mostanság eszembe szokott jutni. Először egy román politikus meghívására, egy küldöttség tagjaként látogattam el oda. Ő időnként delegációkat szervez, amelyek egy-egy bő hetet töltenek Amerikában.
Erre a minap mit olvasok? Azt, hogy egy nagyváradi református lelkész is tagja volt egy ilyen küldöttségnek később. Ő néhány hónappal a mi utunk után utazott ki, de nyilvánosan csak most számolt be az útjáról. Ismerem is az illetőt. Annál meglepőbb, hogy pár nappal ezelőtt milyen zöldséget nyilatkozott, amikor Váradon valami rendezvényen elmondta, mit látott.
Azt mondja az újságcikk: az illető "lelkileg kiégett embereknek nevezte az amerikaiakat, akiknek minden megadatik a lelki nyugalmon és békességen kívül".
Fú, azt a mindenit! Többször is elolvastam, majd megcsíptem magam, valóban ezt mondta.

Már akkor kinyílt a blog a zsebemben, de végül úgy döntöttem, ez nem ér meg egy bejegyzést, hiszen mindannyian szoktunk időnként hatalmas hülyeségeket mondani - lelkészek pedig stílszerűen oltáriakat.
Ma délelőtt azonban bejött a szerkbe Várad egyik ikonszerű nagy öregje, szellemi védjegye, az általam nagyra tartott Oszi bácsi, s ő is ezzel a témával érkezett. Olyat szólt: "óóóó, olvastad te is ezt a hülyeséget?" Majd kiselőadást tartott arról, hogy miért az.

Nos igen: majdnem minden mozzanatában pontosan tudom, hogy lelkészünk küldöttsége merre járt Chicagóban és azon kívül is. Hiszen a mi delegációnk programja is lényegében ugyanaz volt. És tudom, hogy a sűrű hivatalos és félhivatalos program során alig volt idő ki-kikacsintani az igazi Amerikára. De ha lett is volna idő, egy hét akkor sem elegendő arra, hogy "az amerikaiakat" megismerjük - mint ahogy a világ más tájait sem lehet pár nap alatt.

Úgyhogy amikor én hazaérkeztem, s mindenfelöl jöttek a kérdések "na, milyen Amerika?", őszintén és tényszerűen válaszolhattam: "Fogalmam sincs."

Van azonban, aki - mint az újság is megírta volt - mindenfelé csak kiégetteket látott, lelki nyugtalanokat és békétleneket.
Már-már azt hihetném, egy hétig folyamatosan a gettó legmélyebb bugyrának legutolsó kocsmájában üldögélt, miközben - szentenciájához mérten releváns szociológiai mintát véve - a 300 milliót is meghaladó amerikai lakosság számottevő részével kocintgatott.

Önmagában sem semmi: egy ilyen stupid, közhelyes és teljesen téves falvédőszövegért igazán fölösleges volt annyit utazni. Hasonló zöldeket úgy is lehet beszélni, hogy itthon marad az ember.
A dolog savát-borsát aztán az adja, hogy egy lelkész mondja. Paptól aztán végképp nem vártam volna ilyen proliságot - feltételezem ugyanis, hogy aki közösségekkel foglalkozik, pásztorkodik, az tud is valamit a közösségekről, meg az álatlánosítás veszélyeiről, a sztereotípiákban lakó ördögről, meg ilyenekről.

Nyilván nagyon trendi utálni az Egyesült Államokat (nekem meg nyilván nem tisztem megvédeni, és nem is akarom). Csakhogy amin fanyalogni szokás, az politikai ügy, az a kapitalizmus, az imperializmus, meg hasonlók. Ezek elítélésében van is valami - bár erről is napokig lehetne vitázni és elmélkedni. De hogy a lakossághoz, az ott élő emberekhez vajmi kevés köze van, az biztos.
Hiszen például szerény soraim olvasója sem feltétlenül nevezhető mondjuk balkáni köcsögnek, annak ellenére sem, hogy Romániát balkáni köcsögök vezetik és az országimázs is erősen a balkáni köcsögség irányába mutat.
Valahogy így megy ez. Azt gondolom, ez evidens. És lám, mégsem mindenki számára az.

Később aztán lehetőségem nyílt kicsit jobban megismerni Amerikát. Mondom: így is kicsit.
Az első - hivatalos - villámlátogatás után nem sokkal visszatértem, s majdnem két hónapig magánemberként járkáltam California és Nevada államokban.
E blogban is szántam arra pár bejegyzést, hogy megmutassam: az USA ezer arccal bír. S a lakosai is nagyon sokfélék.
Nem is csoda, hiszen ugyebár óriási, ráadásul változó kulturális, szociológiai, történelmi hátterű államok szövetsége alkotja. Vagy vegyük a jó öreg "olvasztótégely" közhelyet, ami szintén utal erre a sokféleségre is. Szóval hogy Amerika milyen? Szerintem a legprecízebb, ha azt mondom: amennyire lehetett, annyira alaposan körülnéztem, de még ma sem tudom. Rengeteg impresszió, számtalan kép él bennem az Államokról. És mind egyszerre igaz és valós.
Na, ugyanez a válasz arra is, hogy milyenek maguk az amerikaiak.

Miért? Az európaiak milyenek? Hm? Na milyenek?
Ha a sztereotípiákat sutba dobjuk, rögtön nem tudunk rövid és helytálló választ adni.

Nem úgy hősünk, aki pár nap után kőkeményen vágja: az amcsik "lelkileg kiégettek, akiknek minden megadatik a lelki nyugalmon és békességen kívül".

Hát, a helyzet az, hogy azon jónéhány amerikai akivel majdnem két hónap alatt találkoztam, annyira "kiégett", hogy csak nevet az ilyesmiken.
Mert számos ottani beszélgetés során felhoztam én is az ehhez hasonló általánosságokat, s említettem nekik, mennyire dívik az USA-ellenesség Európában is. És azt hallottam a válaszaikból - valamint azt tapasztaltam, amikor nem is dumcsiztunk, csak nyitott szemmel jártam - ami logikusan is levezethető: az amerikaiak tesznek arra, hogy ki az elnök, hol háborúzik, kiket rabol ki a kormányzat, hol gyilkol, meg arra is, hogy az amcsi kapitalizmus termékei és kulturális lecsapódásai hogyan hódítanak teret nálunk is. Ehelyett az amerikaiak (is) élnek. És közülük bizony nagyon sokan lelki nyugalomban és békességben.
Sőt, még az sem igaz, hogy "minden megadatik nekik". Van akinek igen, s van akinek távolról sem. Annyit mégis illene tudni, hogy a nagy felületesen amerikai ötletnek képzelt kapitalizmus éppen erre a kettőségre épül, vagy legalábbis ezt generálja.

És akkor mi van?
Hát az, hogy érdekes és érdektelen emberekkel talákoztam mondjuk Fresnoban, kedvesekkel és weirdókkal San Diegóban, bölcsekkel és freakekkel San Franciscóban, szegényekkel és gazdagokkal Las Vegasban, boldogokkal és unatkozókkal Disneylandben, kurvákkal és rendőrökkel Carson City mellett a Bunny Ranchen, fehérekkel és feketékkel Los Angelesben, nyugodtakkal és idegesekkel a Yosemite Nemzeti Parkban, verekedő helyi bűnözőkkel és a keleti partról átruccant ámuló amerikai turistákkal Hollywoodban.

És Beverly Hillsben a mérhetetlen jólét jeleit láttam, Bel Air-ben az újkori arisztokrácia nyomait, miközben a Greyhound buszokon és az állomásokon rángó és megállíthatatlanul röhögő, nyálazó drogosokat, a kávéautomaták alá is állandóan bekukucskáló, folyamatosan járőröző biztonságiakat, biciklijüket buszos szállításhoz becsomagoló hardcore turistákat és maguk elé meredő redneckeket.
És laktam milliomos birtokán, de illegális bevándorló kriminális albérletében is. Volt szerencsém éhbérért gürcölő mexikói munkásokkal dolgozni kőgazdag indiai bevándorló villájának kibővítésén, de lézengtem unatkozó turistaként kaszinókban is.
És tapasztaltam, hogy a magyar munkavezetőnk ugyanúgy megfizetett, mint azokat, akik nemcsak szórakozásból álltak be melózni egy cseppet, ugyanakkor megéltem azt is, hogy a hatalmas dollárhalmokon élő egyik vendéglátóm minden ígéretét megszegve pár dolcsival is sajnált megdobni, amikor pár napra elutaztam valahova.
Volt olyan amerikai hölgy, aki romantikus kapcsolatot szeretett volna kialakítani velem, de olyan is, aki pár tízesért felkísért volna a szállodaszobámba egy fél órácsa erejéig. És volt amerikai, aki tőlem ijedt meg, ha útbaigazítást kérve egyszerűen leszólítottam, de olyan is, akitől én, amikor engem nézett helybélinek és egyre dühösebb lett, amikor jeleztem, hogy fogalmam sincs, merre kell továbbindulnia. És voltak, aki láthatóan rablási szándékkal eredtek a nyomomba, meg olyanok is, akik azért nem akartak elengedni, hogy elmeséljék élményeiket, amelyeket akkor gyűjtöttek, amikor a komcsi tömböt beutazva Ceausescu Romániájában is megfordultak.

Nem sorolom tovább, mert van még bőven. A lényeg – remélem – világos.

Vannak persze lelkileg kiégettek is, meg olyanok is, akiknek minden megadatik a lelki nyugalmon és békességen kívül. Na és? Európában nincsenek? És Romániában? És Nagyváradon, vagy éppen a saját negyedünkben?
És ugye olyanok is vannak, akik ugyanannyit tudnak Amerikáról – onnan hazatérve –, mint amikor elindultak. Nagy közhelyeket.

Elismerem: én sem tudok olyan rengeteget, még alaposabb nézelődés után sem. Mert olyan hatalmas az egész, hogy nem is lehet egykönnyen kiismerni.
De annyit el sem indulva is tudni lehet, hogy a butaság az butaság.

Az a család, amelyik a második amerikai látogatásomra meghívott mesélte: egy adott pillanatban elindultak körülnézni az USA-ban. Hónapokig haza sem szagoltak Californiába, csak járták az államokat, keresztül-kasul. A felét sem látták. Aztán egyszercsak elfáradtak és az egészet abbahagyva hazamentek.
Kérdem tőlük: miért nem folytatták a körutazásokat egy másik alkalommal, hisz lazán megengedhetik maguknak bármikor?
Válasz: “annyit láttunk, hogy már azt sem lehetett megjegyezni”.

Aha. Már kezdem érteni, a lelkipásztor dörgedelme felnyitotta a szememet: ez az Amerikában élő család Amerikában főleg amerikaiakat láthatott. Azok meg lelkileg kiégett emberek, akiknek minden megadatik a lelki nyugalmon és békességen kívül. És mivel ez az ominózus család is ott él, hát vagy eleve azok voltak maguk is, vagy pedig a körúton látottak miatt lelkileg kiéghettek.

Hát kinek hiányzik ez?

Mostantól igyekszem én sem gondolni rá. Nehogy kiégjek.
Bár lehet, hogy már késő, s én is megfertőződtem ott.
Talán épp emiatt gondolom azt, hogy az egész égőzés csak bullshit.

(Vannak, akik lényegében csak ilyeneknek képzelik az amerikai lelket, mint itt lennebb. Nekik ajánlom a következő pár fotómat san franciscói és chicagói hobókról, jó szörnyülködést kívánva.) 100_0830.jpg

picture-353.jpg

100_1329.jpg

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr142637828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vasile 2008.10.08. 13:28:54

mdeah. vrea omul sa citeasca si el ceva si da peste bozgori.

Vazek 2008.10.11. 19:02:49

Szerintem túlreagáltad az illető lelkész véleményét. Ő valőszínűleg olyan körökben járt, kiégett lelkű amerikás magyarok között, ahol esetleg más is hasonló véleményt alakíthatott volna ki. Mivel állítólag demokráciában élünk neki is joga van a saját véleményéhez, és neked is a tiedhez.

Örs 2008.10.12. 15:43:31

Szia Vazek! Hogyne lenne joga a véleményéhez. Ez alapvető, ez szerintem is nagyon fontos. Ám itt nem arról van szó, hogy a véleményformálás joga csorbulna, hanem arról, hogy pont nem véleményt mondott, hanem szentenciát fogalmazott meg. Ami ráadásul buta. És ez egyszerre vicces meg szomorú. Éppen a fenti bejegyzésemben is pontosítottam, hogy a szabad vélemény megfogalmazása és a zöld szereotípia mindenkire való ráhúzása között mi a kölönbség. Pont azért, hogy ezt a zavart elkerülhessük. Konkrétan a témával kapcsolatban így fest ez, ismétlem: "Vannak persze lelkileg kiégettek is, meg olyanok is, akiknek minden megadatik a lelki nyugalmon és békességen kívül. Na és? Európában nincsenek? És Romániában? És Nagyváradon, vagy éppen a saját negyedünkben? És ugye olyanok is vannak, akik ugyanannyit tudnak Amerikáról – onnan hazatérve –, mint amikor elindultak. Nagy közhelyeket." Üdv, Örs

Router 2008.10.12. 21:46:30

Üdv! Én is sokszor hallottam már, hogy "mindenük megvan, de kiégettek" az amerikaiak. És gyermeteg hülyeségnek tartom ezt. Szerintem az ilyen általánosító mondat első részéből az irigység, a második részéből pedig a tudatlanság süt át. Persze, hogy zavaró, ha mindenféle sötét emberek ilyeneket beszélnek, egyetértek a bejegyzéssel. Csákó, Router

Isi 2008.10.13. 00:58:41

Helló mindenkinek! Hát, valóban elég lámerség ilyen nagy általánosságban beszélni egy-egy ország lakosairól. Főleg, ha az illető államszövetség olyan hatalmas és sokféle, mint pont az USA. Azért érdekelne, hogy ki volt az a lelkész, aki ekkora gáz dolgot mondott, nem gondolod, hogy fontos lenne a nevét is megadni az illetőnek?

Örs 2008.10.13. 10:25:37

Szia! Nem. Szerintem a neve nem annyira fontos, más a lényeg itt. Üdv, Örs

Vazek 2008.10.19. 15:34:41

Sajnos mostanában nem igen volt időm erdonozni, így egy kissé későn reagálok a válaszodra, de nem azért, mert védelmembe akarom venni az elhamarkodott véleménnyilvánítás sajnos manapság eléggé elharapódzott gyakorlatát, csakhát szerintem valahogy úgy vagyunk ezzel is, mint a közvéleménykutatással: megkérdeznek egy kétmilliós országból 1000-2000 embert, s aztán állításukszerint 2-3 százalékos biztonsággal levonják belőle a következtetést, mondjuk azt, hogy manapság Basescu a legnépszerübb politikus, vagy, hogy ha ma lennének a választások XY nyerne XZ-vel szemben, holott nekem mondjuk nem tetszik Basescu, de szomszédomnak és ismerettségi körömnek sem tetszik, a választáson pedig XZ nyer, de engem, őket és sok százezer, milió embert a fene sem kérdezett meg.

Vazek 2008.10.24. 10:41:10

Persze 20 milliós országot akartam írni a kétmilliós helyett, csak most vettem észre, hogy elírtam, de a lényeg akkor is ugyanaz: mindenkit megkérdezni, mindenkivel elbeszélgetni ahhoz, hogy tévedhetetlen és támadhatatlan következtetést vonjunk le, nincs idő és nem áll módunkban, így egy szűk szegmens alapján, néha tévesen alkotott következtetésekre szorulunk.... vagy azt mondjuk, hogy nincs véleményünk. Nem hiszem, hogy az jobb volna, ha semmiről sem tudnánk, vagy mernénk véleményt alkotni, mert akkor például minek megyünk el szavazni?