Blogosz

MESE NINCS.

Tyúk Misi, Bebe, a bika és Durbăcea Kő versenyben

2008. november 11. 17:18 - BlogoszEditor

A következőt újságcikknek írtam meg az előbb.
De nem állom meg, hogy ide fel ne tegyem - még a megjelenés előtt -, mert már órák óta nevetek rajta. :)
(Hozzáteszem: nyilván továbbra is alap az, hogy nevekkel nem viccelődünk. Nincs is itt viccelődés. Tényközlés van.
De ebben az esetben ez is elég ahhoz, hogy az ember fetrengjen a röhögéstől.)

***

Számos furcsa nevű jelölt indul országszerte a november 30-i parlamenti választáson. Most először nem pártlistás voksolás lesz, hanem egyéni választókerületes — így az egyes jelöltek méginkább rivaldafényben vannak. Ennek tudható be az, hogy a sajtóban téma lett, milyen különös nevű személyek szeretnének bejutni a parlamentbe.

Az összesítések szerint indulnak például olyan vezetéknevű jelöltek is, mint Bostan (Tök, Tökfej, Görögdinnye), Butuc (Tuskó), Brotac (Levelibéka), Răţoi (Kiskacsa), Vrabie (Veréb), Calcan (Rombuszhal, Tűzfal), Mânzat (Növendékmarha), Cinteză (Pinty), Corbu (Holló).
(A nevek magyar fordítása azért indokolt, mert az egyes neveket a román szavazók is ugyanúgy értik saját anyanyelvükön.)
Ennél is durvább neveket viselő jelöltekkel is találkozhatunk azonban a idei választáson.

Szilágy megyében indul például Petru Buboiu (Furunkulusos Péter).
Vâlcea megyében kampányol Dumitru Tărăşenie (Rablómese Demeter).
Hunyad megyében jelölteti magát Resmeriţă Cornel (Lázadás Kornél - régies román írásmóddal).
Neamţ megyében száll versenybe Sugaru Iulian (Csecsemő vagy Szopós Iulian).
Gorjban Bebe Tauru (Bebe, a bika) méretkezik meg, az ő választókörzetében indul még Bolovan Durbăcea (Durbăcea Kő).
Ugyancsak ebben a megyében, de egy másik választási kollégiumban száll ringbe Gheorghe Bucălete (Pufók György).
Brassó megyében Titus Cârnaţiu (Kolbászos Titusz) az egyik jelölt.
Ilfovban, falusi választási kollégiumban indul Iulian Urban (Városi Gyula).
Szilágy megyében Ionel Ciunt (Nyomorék Jani) is versenyzik.
Bukarestben indul Gabriel Mutu (Néma Gábor) , Neamţban pedig Victor Surdu (Süket Viktor).
Ialomiţa megyéből próbál bejutni a parlamentbe Mihăiţă Găină (Tyúk Misi) és Alexandru Ştiucă (Csuka Sándor).
Bihar megyében Octavian Bot (Állatorr, vagy Csőr Octavian) és Dan Păcală (Csalafinta Dan) is megmérkőzik.

***

Szóval ennyi.
Már csak ezért is érdemes megtanulni románul. :)

A leggyilkosabb fejlemény azonban mindezek után az, hogy holnap délelőtt jelöltbemutatóra megyek. A PD-L az országos pártvezetés felvonultatásával fogja prezentálni a választásokon induló jelöltjeit. Nagy show, ünnepélyesség, sznobéria várható.
Valószínűleg nehézbúvárruhában kellene megjelennem. Részemről ugyanis most ez lenne az alkalomhoz illő viselet. Mert ebből nem hallatszik ki ahogy — a fenti ütős listára gondolva — felnyerítek, valahányszor bemondják majd egy-egy jelölt nevét...

untitled2.jpg Malac Misi.
Ő - legalábbis idén - nem indul.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr352637836

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vazek 2008.11.15. 10:54:31

Ha az igen régi ezért valószínáleg némi valóságalappal is rendelkező "Nomen est omen" latin közmondásból indulunk ki, akkor "csehül állunk".
süti beállítások módosítása