Blogosz

MESE NINCS.

(N)ANA

2009. január 28. 01:51 - BlogoszEditor

Akár voltam, akár nem, mostantól biztosan nem vagyok és nem leszek hétköznapi VIP.

Nem mondom, jó ötlet volt annak idején VIP-nek (a very important person kifejezés rövidítése - of course folks, cause we are so English and so trendy) elnevezni azt a nagyváradi taxiscéget, amelyről most fogok beszélni. Kicsit olyan kedves dolog is, meg arra utal, mintha az utas valóban nagyon fontos személy (VIP) lenne a cég számára. És az ilyesmi jó arculati húzás.
Na, király: VIP – gondolhattuk annak idején. Ők legalább hátha nem valami mellékes hulladéknak veszik az utast, amit innen oda el kell szállítani, miközben kizsebelik.
Mára kiderült: ők mindenkit mellékes hulladéknak vesznek. Az országot, az előírásokat, a saját munkájukat, s minket is. És ezek után még képesek hőzöngeni is a jobb sorsra és polgári mértéktartásra, törvénytiszteletre érdemes – de ilyesmit már csak nagyon ritkán megtapasztaló - Nagyváradon.

nana3.jpg Magukat VIP-nek képzelő törvénysértők passzív hisztije a városháza előtti parkolóban

Mert ugye mi történt?
Hosszú évek alatt irtó nehezen sikerült annyit elérni, hogy az összes váradi taxivállalat legalább nagyjából legalizálja a tevékenységét, beszerezze (ez egyébként valóban bürokratikusan túl sok) engedélyt, és végül javarészt illeszkedjen az érvényes előírásokhoz. Azaz a kalózkodás eléggé nagymértékben visszaszoruljon (nagyon messze van még a megszűnéstől, de legalább csökkent ezáltal).

Azon taxisok sem aggódtak azonban, akik viszont nem voltak hajlandóak a hivatalos utakat bejárni, legalitásba vonulni az illegalitásból. Többségük kihullott az adott cégétől, de szépen menedéket kapott a VIP-nél.
Így lett ez az utóbbi vállalkozás a kalózok szigete. Tény, hogy ott is voltak és vannak tisztességes taxisok - de ők lényegében eltűntek a tömegben, amikor a nyakukra csődítette a tulaj a rengeteg kalózt. És most pechükre a kalózokkal együtt szívnak.
A régi - Filip vezette - váradi önkormányzat nyakig érdekelt volt a taxizással és ennek úgymond felügyeletével kapcsolatos korrupciós ügyekben is – úgyhogy senkinek nem volt mitől tartania a zugfurikázók közül. Ám az új adminisztráció felvette a kesztyűt: e taxiscégnél számos rendellenességet találtak (még a mostani polgármester hivatalba lépése előtt, a választásokig fungáló ideiglenes városvezetés idején), s a tavalyi voksolás nyomán kenyérbe került jelenlegi vezetés nem volt hajlandó szemet hunyni ezek fölött. Az önkormányzat felfüggesztette a VIP diszpécserszolgálati jogát - aminek következtében a cég nem is foglalkozhatna taxizással tovább. Az ügy már bíróságon van, a tét immár a VIP működési engedélye.

De ugye mit kell tenni Romániában, ha törvényen kívüli vagy és hosszú időn át tartó kiskirálykodásod után finoman a lábadra lépnek? Fenyegetőzni kell, vagánykodni és ordibálni.
Ez történt most is: a VIP autóinak jórésze elfoglalta a Polgármesteri Hivatal körüli parkolóhelyeket, s napok óta ott állomásozik, üresen, sofőrök nélkül. Úgymond parkolva tüntetve.
Na ez szerintem már sokkal több a nagyon soknál.
Az rendben, hogy a taxisoké összetartó csapat. De az már korántsem, hogy az összes városban egyfajta paramilitáris erőnek képzelik magukat, amelyik saját törvényei szerint garázdákodhat, ha épp akar. Most épp blokádot tartanak a város központjában.

Beálltak a polgárok parkolóhelyeire. Mert meg vannak sértődve.
Aha, és akkor mi van, amikor egy-egy felelőtlen polgár áll a taxisoknak fenntartott helyekre? Egyből kitör a botrány, ugyebár. És akkor mi van, amikor nap mint nap köpnek a szabályokra, rengeteg más mellett olyan tekintetben IS, hogy járdákon, buszmegállókban, kereszteződésben, vagy éppen a forgalom közepén várakoznak utasra? Ilyenkor is ők vannak előbb meglepődve, aztán felháborodva, ha valaki netán rájuk szól. Nem beszélve arról, amikor a taxióra bekapcsolása nélkül fuvaroznak, száguldoznak, senkit meg nem kérdezve rágyújtanak az utas jelenlétében, baromságokat bőgetnek a rádión, mobilon édelegve kaszkadőrködnek, kocsisként káromokdnak a forgalom többi résztvevőjére. Vagy arról, amikor hiába ül be az utas, egyből kiteszik, mert ők épp nem arra szeretnének menni, amerre a kliens akarja.
Szóval ezek az emberek abszolút fittyet hánynak nemcsak az érvényes jogi előírásokra, hanem a városvezetésre, a városra, sőt, a lakosságra is, akikből mellesleg élnek.
VIP, ugye? Már ott tartunk, hogy a saját elképzelésük szerint itt csak ők számítanak VIP-nek.

Most arra hivatkoznak a VIP-esek, hogy a polgármester hajtóvadászatot indított a cég ellen. Megszakad a szívem!
Tudják mit? Még az is meglehet, hogy az általuk emlegetett obskúrus gazdasági és politikai, netán személyes okok is állnak a városvezetés erőteljes fellépésének hátterében. Jó. És akkor mi van?
Ettől ugyanúgy kalóz marad a kalóz, ettől változatlanul tény, hogy az eddig eltelt hosszú idő alatt sem rendezte az engedélyeztetését, ugyanúgy fut az adózás elől is. Azaz hiába mutogat a zsivány a csendőrre, attól még nagyonis zsivány marad.

A polgármester bejelentése szerint a parkolófelügyelet emberei ma hozzálátnak a hisztizsákok elhordásához. Először figyelmeztették őket, ma bírságolni fogják a rövid parkolásra fenntartott helyeken napok óta rostokoló autók gazdáit, majd elszállítják a járműveket. Szerintem már így is túl sokat vártak.

Épp tegnap került a kezembe az az átirat, amelyet Bolojan polgármester és két munkatársa küldött a rendőrségnek, segítséget kérve a kalózok elleni harcban. Az iratban - sok más finomság mellett - az áll, hogy jelenleg mintegy 300 taxis dolgozik illegálisan Nagyváradon.
Uh. Nem semmi.
Ez már túl sok ahhoz, hogy a polgár mindig el tudja kerülni, hogy egy-egy ilyennek az autójába üljön éppen. A helyzetre részünkről egyetlen megoldás van: soha többé, semmilyen körülmények között nem utazni VIP taxival. A magam részéről már be is vezettem.

Hiszen ugye van még bőven számos más cég Váradon, lehet őket hívni telefonon, a városban leinteni, vagy kiválasztani a megállóhelyeken.
Úgy gondolom, minimum az, hogy ha már utáljuk az országban mindenütt és minden téren uralkodó összevisszaságot, törvénytelenséget, mocskot, káoszt, nagyképű aljaskodást, akkor legalább olyan esetekben tegyünk egy hangyányit, amikor lényegében alig kell tennünk valamit. Legalább azokat ne hízlaljuk tovább, akikről tudjuk, hogy rajtunk élősködve híznak – és ráadásul még a mi városunkban csinálják a fesztivált.

Azt gondolom, most már VIP (Very Idiot Person) az, aki továbbra is velük utazik.
Kétfajta utas lézetik. Akit érdekel, hogy milyen céggel utazik, s akit egyáltalán nem. Az első nyilván azért válogat, mert szokott. A másiknak meg mindegy, ezért - ha úgyis mindegy -, megpróbálhat olyanokhoz beülni, akiknél nem szerepel ez a hárombetűs megnevezés.
Tény, hogy más cégeknél is vannak még trükközők, és mindig is lesznek.
De ha eleve tudom, hogy az egyik volánjánál valószínűbb módon igazi taxis ül, míg a másikat nagyobb eséllyel kormányozza nagyszájú kalóz, akkor nem Long John Silvert fogom választani.
Amúgyis Romániában általában még mindig a csalók, rablók, hazugok, ügyeskedők minősülnek igazi VIP-nek. S ha soha senki semmiben nem disztingvál, nem válogat, nem mérlegel, akkor ez biztosan így is marad.

Van a taxisoknál az ANA kód. Akkor használják, ha súlyos veszélyt, rendellenességet, bajt detektálnak. Azt jelenti: am nevoie de ajutor – azaz segítséget kérek.
OK, a magam módján én is segítek rendbe tenni a dolgokat. Bár nem vagyok VIP és nem is utazom többé ilyesmire (-vel).

*

Update

Ma délutánra kiderült: végül csak nem ért véget a VIP kalózakciója.
Miután ugyanis a parkolási időkorlátot előíró táblákat függesztett ki az önkormányzat, több VIP taxis - élükön Călin Stana cégtulajdonossal - kicsit odébb vonult a kocsikkal, de folytatja: a városházával szemben lévő Szent László templom elé parkolták autóikat, de olyan közel egymáshoz, hogy ne lehessen elszállíttatni a kocsikat. A VIP taxisok egy másik csoportja egy másik közeli parkolót vett blokád alá. Sőt, még fenyegetőztek is, hogy ha mégis megpróbálják elszállítani a járműveiket, s eközben azok megkarcolódnak, akkor kártérítési eljárásokat indítanak...

Szóval íme betűrendben a város összes többi taxivállalatának számai. Azaz a komolyaké, ahonnan gépkocsit tudunk rendelni:
City Taxi: 0259/222222; 0744/777111; 0259/945
Fulger Taxi: 0259/226620; 0259/944
Hello Taxi: 0259/431313; 0259/949
Start Taxi: 0359/800940; 0740/219219

*

UPDATE 2.

A VIP azóta gyakorlatilag megszűnt.
A sofőrjeik többsége most a Cityhez igazolt át. Ahol állítólag ugyanaz az olasz érdekelt tulajdonosként, aki részben a VIP-ben is az volt...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr952637857

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.