Blogosz

MESE NINCS.

Modellezés

2009. szeptember 04. 19:33 - BlogoszEditor

Szívszorító, hogy alig 20 évvel a módszerváltás után máris nagygyűléseken követelik a magyar érdekvédelem szervezetei az autonómiát. Lám, milyen messzire jutottunk majdnem negyedszázad alatt: már össze lehet trombitálni embereket, hogy kimondják azt, amiben nincs semmi újdonság.
Szóval szívszorító. Leginkább a felbőszítő volta miatt érezhet az ember szorítást a szíve tájékán.

da.jpg Bocs, azt hiszem elkevertem, ez nem az a kép. Talán.

Ám ami most zajlik, az végülis merőben új.
Mert az elmúlt években is voltak már önrendelkezést követelő úgymond nagygyűlések Székelyföldön. Csakhogy eddig mindig a Székely Nemzeti Tanács próbált ezekkel támogatatókat szerezni. Az RMDSZ minden alkalommal távol maradt és a pálya széléről integetett, hogy “Pszt, halkabban, még meghallja valaki, hogy mit akartok! Meg így amúgysem lehet elérni semmit, hanem csakis kis lépésekkel, csendben, visszafelé haladva.”

Csakhogy mostanra az RDMSZ is rájött: jó buli ez. Lehet vele villogni, újabb alkalom a nagyotmondásra, korteskedésre, tematizálásra, parasztvakításra. Úgyhogy a Székely Nemzeti Tanács előzőleg bejelentett, és holnapra időzített újabb autonómiaügyi tanácskozásására rászervezte a sajátját, Tőkés segítségével. Épp egy nappal korábbra, azaz mára.
Persze arról szó sincs, hogy ne tudták volna esetleg az SZNT-vel közösen és egyszerre tartani a hepajt. Arról van szó, hogy nem akarták.

Szóval az RMDSZ-EMNT-féle önrendelkezés-maszkabál ma volt Csíkszeredában, a Székely Nemzeti Tanács autonómia-házibulija meg holnap lesz Székelyudvarhelyen. És mit gondolnak, mindkét eseménynek mi a finalitása?
Úgy van: semmi.

Ellenben elfogadtak ma is, és holnap is el fognak jó kis kiáltványokat és memorandumokat az önrendelkezésről. Nem számoltam pontosan, de körülbelül a kismillomodik ilyen fecnik lesznek már ezek.
Felmerülhet egyesekben az az eretnek gondolat, hogy a lakosságot hagyni kellene egy kicsit békében, s ott lenne logikus megpróbálni autonómiaügyben tenni valamit, ahol a hatalom van. Azaz az RDMDSZ-nek önkormányzati szinten (a parlamentben egyelőre nem aktuális, s amikor újra kormányra jönnek majd, szintén nem ott kell kezdeni). A másik oldalnak pedig ugyancsak a tényleges képviseletét kellene mozgósítania - hiszen főleg épp Székelyföldön bír ilyenekkel. Tehát nem összehívni lenne üdvös az önkormányzati vezetőket, pártführereket, parlamenti képviselőket és szenátorokat, meg EP-képviselőket, hanem ellenkezőleg: szétküleni. Mindenkit oda, ahonnan való, hogy ott, a konkrét hatáskörével élve tegyen valamit helyi szinten, a bukaresti ún. képviselet pedig ezzel párhuzamosan a normatív keretek megteremtésén molyozzon. Nem beszélve ugye azokról az autonómiahuszárokról, akiket már megint az EP-be juttatott a témával kapcsolatos sok hadoválásuk.

Csakhogy van egy kis gond: ez egyrész bonyolult és munkát igényel, másrészt tényleg a cél felé vezet, harmadrészt meg nem látványos, tehát nem hoz szavazatokat. A nyilvános kinyílvánítgatások, tömegrendezvényenek való közfelkiáltgatások valóban meghatóak lehetnek még egyeseknek, de mit sem segítenek. Csakis az a hatalom tudná ezt előmozdítani, amit épp az önrendelkezés lózungjainak ismételgetésével szereznek meg újra és újra a szervezetek - s amely hatalommal aztán kifejezetten viszaélve sutba dobják az egész ügyet.
Azzal etetik a plebset ehelyett, hogy a civil kezdeményezés és a jelenlét a fontos. Holott dehogyis. Az lenne a fontos, hogy ők maguk kezdeményezzenek, akiknek az ehhez szükséges eszközöket a kezükbe adták, a bársonyszékeket pedig a fenekük alá tolták a választók. És e választók végül mégis azt kénytelenek hallani a választottjaiktól, hogy "ha valami kell, akkor csináljátok ti".

Azért nézzük meg, oké, civil kezdeményeztem egyet én is. Lássuk, mire visz az, ha azok helyett dolgozunk, akik úgymond "értünk dolgoznak".
A vázolt helyzet miatt tehát magam is összehívtam a saját autonómiaügyi nagygyűlésemet. Igaz, hogy nem voltam rajta túl sokan, de legalább nem is hasonlított azokhoz a megmozdulásokhoz, amikor a magyar nemzetiségű román elvtársak hazafias gyűlésen tettek hitet jogaik mellett, ugyanakkor megerősítve feltétlen lojalitásukat a szocialista Románia iránt.

A nagygyűlésemen én szólaltam fel. Idézek beszédemből: “Hú. Ejnye! Na akkor? Ejsze nem? Azta! Uccu!”
Memorandumot is elfogadtam, a romániai magyar tömörüléseknek címezve. Ennek központi passzusa a következő: “Emlékezzetek már, hogy itt az autonómiáról van szó, nem rólatok.”
Közfelkiáltással hagytam jóvá az ügy érdekében cselekvésre felszólító kiáltványomat is, amelyet teljes egészében idézek: “Na!”

A rendezvényem helyszínén több magyar lobogó volt látható, és a székely zászló is feltűnt. Igaz, ezek mind a fenti hálószobában vannak, összecsavarva, és dög voltam őket lehozni és kibontani.
Az ünnepi tárlat sem maradt el: az íróasztalfiókban megtekintettem, megvan-e még a Székelyföld felségjelét formázó, "Sic" feliratú lehúzós, amit nyáron hoztak Kariék Szentgyörgyről.
Zárásképpen felidéztem, hogy a Himnusz egy régi kazettán a nappaliban van, majd a helyszínről felhívással fordultam Bukaresthez, hogy haladéktalanul garantálja a jogaimat. Szavaim nyomatékosítása érdekében kinyitottam az ablakot.
A megmozdulás végén elfogadtam felkérésemet vacsorán való részvételre, aholis újfent hangsúlyoztam annak fontosságát, hogy mi magunk dönthessük el, mit kérünk.

Az eseményt egyértelmű sikernek könyveltem el, s megállapítottam: ezek után a jogtipró román hatalom már nem teheti meg, hogy holnap reggelre ne legyen autonómia.
Ha nem lesz, semmi sem tarthat vissza attól, hogy újabb civil kezdeményezéssel éljek.

Ezúttal már radikálisabb eszközökhöz folyamodom: nemzetközivé teszem küzdelmemet.
Vasárnap egy hétre elmegyek Olaszországba. Ahol ugye különben is köztudottan van autonóm régió is. Ezért látogatásom jelképértékű, közösségi üzenetet hordozó is lesz. Igaz, hogy ezúttal Itáliának pont nem abba a részébe megyek, ahol önrendelkezés van - viszont máshova. Ami szintén sokatmondó.
Úgy döntöttem ráadásul, hogy utolsó határidőt szabok az elnyomó román hatalomnak: amennyiben a gépem ferihegyi indulásának időpontjáig nem lesz önrendelkezés, felszállok vele.

És csak akkor térek vissza egy hét múlva, ha ennek nyomán sem változik Székelyföldön a helyzet. De akkor mindenképp.

Hiszen következetes harcunkat folytatni kell.
Meg aztán akkorra már egy tiszta rongyom sem lesz.
Amit - cselekvés helyett - olyan nagy előszeretettel rázogattatnának itt velem is, mindenkivel.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr912637914

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pógár · http://www.pogar.sic 2009.09.07. 22:22:27

Azért egy dologra felfigyelhettél volna: mindkét nagygyűlésre a "választott önkormányzati tisztségviselőket" várták, ők hoztak/szavaztak meg/fogadtak el valami memorandumszerű határozatokat. Valami a "szubszidiaritás elve" kapcsán mocorog?

Örshalmi 2009.09.09. 21:29:04

Aha, formailag a ket utobbi nagygyulésre valoban a “valasztott onkormányzati tisztsegviseloket” vartak. Csakhogy az ehhez mintaul szolgalo elozo nagygyulesek kifejezetten nepgyulesek voltak. Mi tobb, e ket utobbi is a szegeny nepnek megrendezett show volt. Es igen, mocorog valami a “szubszidiaritás elve” kapcsán. De bennem. Nem az orszagban, nem a tarsadalomban es foleg nem e nagygyulesek szervezoiben. Epp erzekol a dolgokrol szolt a bejegyzesem. Figyelhetted volna. :) Udv, Örs