Blogosz

MESE NINCS.

Csók a párt öklére

2009. október 05. 12:49 - BlogoszEditor

Úgy látszik, jön az újabb pártterror. Vagy legalábbis sokan szeretnék, ha jönne. Számítanak rá, dolgoznak érte, hozzá kötik a saját sorsukat is. Magyarországon. Is.

Ugyanis nem egyszerűen átszüremleni fog ide, hanem vannak, akik azon munkálkodnak, hogy kifejezetten importálják, kiterjesszék a határon túlra is.
Alig szabadul jövő tavasszal az anyagország az MSZP köztörvényeseitől, s alig fújjuk ki mi is magunkat - hiszen a kisebbségben élő magyarságot is nagyban érintette a rezsim számos kriminális lépése -, máris ráül és fészkelődik majd a nyakunkban a Fidesz. Egyesek már kínálgatják is a nyakukat - sőt, a másokét, a mienket is...

Hogy így lesz-e, az csakis magától a Fidesztől függ. Attól, hogy józanul, ép ésszel teszik-e majd a dolgukat, azt, amire régóta várunk már rengetegen, vagy pedig egy másik párturalmi, hűbéri rendszert alakítanak ki az előző helyett. (Mondjuk a politika nem az előzőről szól általában sem, sokkal inkább az utóbbiról, de ne stresszeljük magunkat előre, van még remény.)

Minden esetre akik csakis párt-köldökzsinóron függve képesek vegetálni, független emberként felegyenesedve nem képesek járni a világban (s ugye sok ilyen pártzombi van Erdélyben és a Partiumban is), azok abban reménykednek, hogy a mások csillagával együtt feljön az ő halvány fényű zseblámpájuk is. Hogy ha a Fidesz hatalomra kerül, akkor az árnyékában majd ők is nyeregben érezhetik magukat, és kiskirálykodhatnak.

Máris megvannak ennek a jelei. Mert még nem ő a főnök, de máris Orbán Viktornál panaszolt be minket valaki.
Mailt kaptunk ugyanis a szerkesztőségbe Hermán M. Jánostól, aki Tőkés László munkatársa, református egyházkerületi előadótanácsos.

copy-of-herma_level.jpg

Azt kifogásolja az írásában, hogy hírportálunkon, az Erdonon számos olyan olvasói hozzászólás van, ami súlyosan sértő rá nézve. És ebben teljesen igaza van. Néha magam is napokig szörnyülködöm és/vagy hahotázok azon, hogy egyesek miféle alpári hozzászólásokat engednek meg maguknak. Láthatóan két-három olvasóról van szó, akik rendre szétdúlják a cikkek alatti hozzászólásokat a maguk mocskolódásával. Én magam is kaptam már ilyen beszólásokat - de mondjuk jórészt immunis vagyok már.
Mások viszont nem. És ilyen Hermán M. János is, aki maga is a gyalázkodások egyik alanyává vált, a hozzánk eljuttatott mailjében kifogásolva ezt. Szóval érthető, ha ez őt zavarja, intézkedtünk is már a panasza megoldására, ebben nincs is semmi kirívó.

Annál inkább abban, hogy Tőkés László eme munkatársa kiknek címezte a nekünk szóló mailjét.
Hermán ugyanis átpasszolta a szerkesztőségünk közös címlistájára, emellett egyes munkatársaink személyes munkahelyi címére is, továbbá a saját főnökének, azaz Tőkésnek, meg pár munkatársának is átnyomta. Eddig oké. De épp kukázom kifelé, amikor mit látok? Hogy a címzettek között szerepel Orbán Viktor is! Azaz a Fidesz elnöke, országgyűlési képviselő, akit ugye befutónak várnak a tavasszal esedékes választásokon, s aki épp Tőkés László mozgatórugója, politikai háttere. S aki ilyenformán Tőkés holdudvarának is az atyuskája. És ebbe a holdudvarba tarozik Hermán M. János is...

Tehát Hermán - "majd megmondlak" - János most a saját főnöke barátjának, azaz Orbán Viktornak is elküldte azt a mailt, amelyben egy teljesen belterjes témát taglal: azt kéri, hogy intézkedjen az Erdon a becsületsértő hozzászólások eltüntetése érdekében, illetőleg szubtilisan perrel is fegyegeti a szerkesztőséget.
De ugye milyen jó, ha erről tud Orbán Viktor is. Fontos is. Hát nem? Legjobb, ha a határon túli pártkatonák már most megkezdik a feljelentgetést, a hírbehozást. Minden lószarral helyi apróbb üggyel kapcsolatban is egyből futnak árulkodni a papának. Aki reményeik szerint az új keresztapa is lesz a régi helyett.
Készülnek már a jók és a rosszak listái is a határon túli magyarokról, s az itteni sajtóról is, uraim? Vagy egyelőre csak másodrendű mailek másolatát küldözgetik fel a pártszékházba?

Szétröhögném az arcomat - sokkal jobb, ezerszer szórakoztatóbb ez, mint bármelyik becsületsértő hozzászólás - ha nem lenne ez az ügy olyan királyhágómellékien szánalmas és tragikomikus. Úgy látszik, sajnos igazam volt, amikor egy régebbi bejegyezésemben előrevetítettem: sokan abban reménykednek, hogy nem az igazán és régóta szükséges hatalomváltás és rendteremtés, kilábalás jön Magyarországon, hanem kientúraváltás csupán. Az MSZP románai magyar kliensei (mint pl. az RMDSZ egy jó része) már meg is kezdték rég az átállást, a Fidesz kilensei (mint pl. a Tőkés-vonulat) meg már a fúrást és az áskálódást azok ellen, akiket meg akarnak majd büntettetni a Papával.

Majd a párt öklével akarnak lesújtani azokra, akik nem tetszenek nekik. Már ha a párt, azaz a Fidesz is lesz olyan elvakult, hogy összevissza csapkod, rendelésre. De ne legyenek illúzióink: ez politika, úgyhogy ha az érdeke úgy kívánja, akkor a Fidesz is hagyja magát (meg)vezetni akár Tőkés László, akár a munkatársai által is.
Nos, nekem az MSZP-SZDSZ rezsim sem tetszett egyáltalán. Sőt. Ám ha így működik (és nemcsak a Hermán-példából látom, hanem még másokból is, hogy így működik, vagy legalábbis egyes erdélyi magyar körök így szeretnék működtetni, elkorcsosítani), akkor már eleve kezd herótom lenni a váltástól, a Fidesztől is.

Nemrégiben ezt írtam: "...tudják, hogy Tőkés jön rövidesen hatalomra. Amint jövőre meglesznek a választások az anyaországban, s szövetségese, Orbán ismét kormányra kerül, ő maga is igazi keresztapává emelkedik. (Szó se róla, Magyarország tényleg megérdemli, hogy elseperjék végre a mostani hatalmat. De azt ők sem és mi mi sem érdemeljük meg, hogy egy másik képmutató, hazug, csalárd bagázs üljön a nyakunkba. És mégis ez lesz.)
S ugye Budapest ezer gazdasági-politikai-támogatási szállal kötődik a romániai magyarok lakta régiókhoz is. És éppen ezért Tőkéstől pedig van mit tartani: onnan, hogy bírálói, haragosai, vagy egyszerűen a neki nem szimpik ellen »elejt egy-két rossz szót« az új hatalomnál, egészen odáig mehet a bosszú, hogy támogatásokat vonat meg, kapcsolatrendszereket zúz szét, kormányhivatalokba és a hozzájuk kötődő vállalkozói irodákba való bejárást lehetetlenít el, b-listákra tétet eddigi a-listákról. Sok példával mutatta már meg, hogy hajlamos ilyesmire. Szigorúan a jogfosztott romániai magyar közösség érdekében persze."

Nos, mint a fejleményekből látható, a köre is dolgozik az ügyön. S ennek részeként Orbán fejét és postaládáját is töltik szorgalmasan mindenféle zöldséggel. Nem ez az első ilyen eset.

Minden esetre én is elküldöm, Cc-zem Orbán Viktornak ezentúl a magánlevelezésemet. Hogy a valódi címzettek lássák, hogy Viktornál is nagy arc vagyok.
És majd én is megkérem, hogy vágjon oda ennek-annak, ha hatalomra jut. Elsőként magának. Abban az esetben, ha valóban képes hagyni magát, hogy így távirányítással működtessék.
Majd adok én neki, ha ez így megy: önmagával fogom üttetni.

S aztán beszabadítom ezt a Gólemet Erdélybe és a Partiumba is.
Meneküljetek, zombik, jön a Papa!

Na persze az is lehet, hogy Orbán Viktor és a Fidesz nem távirányítós játék.
Jövőre kiderül. Addig is - kedves királyhágómelléki machinátorok, vezetők és kifutófiúk - tessék játszani azzal, aki egyértelműen báb: Bajnai miniszterelnök úrral.
Vagy ő nem tetszik? Nála nem kunszt árulkodni?
Megértem. Nekem is jobban tetszik Viktor. Egyelőre. Amíg nem tudom használni, és mások sem használják.
Bár emlékszem, egyszer - akkor még nem volt miniszterelnök - egy este Lakiteleken az MDF-es konferenciaterem halljában együtt néztük a Halálos fegyver 2-t vele és a gyerekeivel és a feleségével. Amikor a nej azt mondta, hozzon már egy pohár vizet. És elment vízért.
Gyanús, felettébb gyanús. :)

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr852637928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Demeter Szilárd · http://tempetofi.freeblog.hu 2009.10.06. 13:16:09

Kedves Örs, azért annak örülnék, ha Te például nem mosnád össze valaki magánlevelezését a "Tőkés-vonulat"-tal. Hogy Hermán M. János miért címezte Orbán Viktornak a levelét, nem rám tartozik, az ő baja, arról viszont nem tudok, hogy Tőkés László "fúrná" az erdon.ro-t egy leendő magyarországi hatalomnál - sok értelmét nem is látnám, hiszen az erdon.ro szigorúan üzleti alapon szerveződő vállalkozás, osztrák tulajdonossal, kattintásszámmal és ezzel összefüggő reklámértékesítéssel. Az, hogy Te is a vendetta-logika fogjaként látod az elkövetkezendő politikai történéseket, még nem jelenti azt, hogy más - pl. Tőkés-vonulat - ebben gondolkodna. (Valamiért az RMDSZ-esek sem rohangálnak fejvesztve az eljövendő kormányváltás hírére, ennek is megvan a logikus magyarázata, kormányon, illetve EU-s pénzekből sokkal nagyobb summát lehet leakasztani, mint akármelyik magyar kormány támogatáspolitikájának kisajátításával. Kissé meghaladott ez a nézőpont, szerény véleményem szerint.)

Demeter Szilárd · http://tempetofi.freeblog.hu 2009.10.06. 13:39:51

"foglyaként"... elnézést

Blogosz 2009.10.06. 19:05:38

Kedves Szilárd! A "vendetta-logika foglyaként" ( :) ) távolról sem csak erdonról írtam. Hanem nagy fogságom setét tömlöcében emlékezetembe idéztem azt is, hogy Tőkés Lászlótól olyan írást is kaptunk pár hete, amelyben arra céloz, hogy ha nem leszünk számára tetszetősek, akkor esetleg újraindulhat a kilencvenes évekbeli adok-kapok. Bármit is jelentsen ez... És még sok más idevágó esetet, történést is emlékezetembe idéztem. Olyat is, amely minket érint, meg olyat is, amely másokat. De amiről - kedvesen - nem írtam. Ennyit említettem csupán: "és nemcsak a Hermán-példából látom, hanem még másokból is, hogy így működik, vagy legalábbis egyes erdélyi magyar körök így szeretnék működtetni, elkorcsosítani". Továbbá a bejegyzésemben többször is ismétlem, hogy hátha nincs igazam. Milyen jó lenne. Ott is van a kérdés benne: "Készülnek már a jók és a rosszak listái is a határon túli magyarokról, s az itteni sajtóról is, uraim?" Ha jól értem, részedről a válasz nem. Örülök. Mi sem lenne üdvösebb, mint ha teljesen mellélőttem volna ezzal az üggyel is, meg a hasonló esetek sem trendet körvonalaznának. Szeretném, ha a valóság nagyon tüsténkedve tényleg meghaladná a nézőpontomat és az ezt generáló tényeket.

csimbok 2009.10.06. 20:35:09

Most értem meg, hogy miért tűntek el a PKE évnyitójáról szóló cikk kommentjei. Hát megáll az eszem! Szerintem Baroso-nak is el kellett volna küldeni, meg Obamának, Merkelnek és Mobutu Szesze Szekonak is. Kész röhej! Mondjuk érthető, hogy miért éppen Hermán volt a kezdeményező. Nem épp szépeket írtak róla sem, viszont ezt egy "Jókai" már megszokhatta volna. :)

Szász Zoltán 2009.10.07. 11:10:26

Kedves Demeter Szilárd! A "vendetta logika" bírálatod Örssel szemben sajnos nem helytálló. Kellene tanulmányoznod az elmúlt húsz év Királyhágómellék, azaz Tőkésmellék, kerületének nem hivatalos forrásokból vett történéseit. A vendetta logika sajnos vendetta praktika volt közel húsz év püspökség alatt. Erről én magam és sok más lelkész tudna beszélni, de sajna épp a vendetta logika miatt nem teszi. Ez nem jó, de ez van! Amiben én magam reménykedem, hogy erről is fog íródni majd egy könyv, akár a szekusdossziékról. Lehetne pl. a címe "Szigorúan ellenőrzött evangélium 1990-2009 között". Ami meg az erdon.ro hozzászóllásait illeti, elképesztő. Én magam erősen moderálnám. Nem a véleményeket, hanem a triviális hangnemet. Ez senkinek ne használ. Azaz lehet, hogy valakiknek mégis? Szász Zoltán lelkipásztor, Pankota

Demeter Szilárd · http://tempetofi.freeblog.hu 2009.10.07. 15:11:05

Kedves Szász Zoltán, sok mindent hallottam az elmúlt húsz évről, innen is, onnan is, a KRE újabb kori történetét valóban érdemes lenne megírni, számot vetni mindennel. De ezt egyelőre az erdon.ro hozzászólói írják, névtelenül, gyalázkodva, lelkük rajta - mást - a nem sérelmi történeteket - még nyomokban sem lelem. Mert talán úgy lenne teljes a kép. És még valami: abból, hogy Ti valamilyen nézőpontból egyfajta narratívát tudtok konstruálni (és ez nem értékítélet, nem vitatom a jogosságát vagy jogosulatlanságát), még nem következtethetünk arra, hogy nem lehetséges más folyása is a dolgoknak. Ha így lenne, akkor nem lett volna rendszerváltozás, a birodalmak sem buktak volna meg soha (egy birodalom épp azért működtetheti a hatalmi rendszerét, mert azt megváltoztathatatlannak hiszik az alattvalók (!) - amikor ez a logika kibicsaklik, akkor "történtek nagy dolgok"). Üdvözlettel, Demeter Szilárd

Szász Zoltán 2009.10.07. 15:52:17

Kedves Szilárd, meglepően jó a meglátásod, főleg az utolsó mondatod alapján. Már Platónban is felmerült, hogy "Ki őrzi az őrzőket?". Sajnos a lelkészi kart nem lehet leváltani. Ami a névtelen hozzászólásokat illeti az számomra olyan, mintha nem is lenne, akármilyen számíze szerinti is a hozzá vagy mellészólás. Tudod az a szitu, hogy mi itt Erdélyben, Parciumban, sok esetben kiderül, nem tudunk viselkedni, helyesen elmondani a véleményünket. Sajnos lelkészeink már nemhogy hitben, hanem szellemiekben is sok kívánnivalót hagynak maguk után. Ezt szégyenkezve és fájdalommal írom le! Ami a kommunista szekus múltat illeti kicsit olyan ez mint amikor meg van engedve egy csap és a víz már a padlóra folyik. Mi, vagyis az egyház, ahelyett, hogy elzárnánk a csapot a törölgetéssel akarjuk a vizet eltüntetni. A példa azért rossz mert a valóságban nem víz, hanem csatornalé folyik a csapból. Már kitudja hány tíz éve!!! És azt minél inkább törölgeted annál büdösebb. Szeretnék már egy igazi színvonalas társadalmi párbeszédet a problémákat orvosolandó, de erre nem mutatkozik egyelőre esély. Nem az a baj, hogy nem értünk egyet, hanem, hogy ennek még hangot, számítógépképernyőt sem tudunk adni illendően! Szeretettel és áldáskívánással: Szász Zoltán

Demeter Szilárd · http://tempetofi.freeblog.hu 2009.10.07. 21:45:44

Kedves Zoltán, Platónnak Dürenmatt válaszolt, a megfigyelők megfigyelőjének megfigyelőjéről írott rövid kis művében. A lelkészi kart nem is kell leváltani. Mint ahogy az orvosi kart, a mérnöki kart, a tanári kart sem. Ezek mind mi vagyunk. Nem vagyunk sem jobbak, sem rosszabbak másoknál. De ez nem ment fel személyes felelősségünk alól. Amikor a Szigorúan ellenőrzött... c. könyv kéziratát olvastam, folyamatosan kísértett egy emlék. Idősebb írókkal ezt a vitát egyszer már mintha elkezdtük volna néhány pohár bor mellett különböző írótáborokban. És nagyon nem jutottunk sehová. Véleményem szerint azért, mert mi - fiatalok - folyamatosan a "miért" kérdést piszkáltuk, mintha egy lezárt múlthoz tartozó döntést kértünk volna számon. És ezek az idősebb írók nagyon is jól tudták (amit akkor mi nem vettünk észre), hogy ez a múlt nincs lezárva, ez a jelen. Ebben élünk. Ezeknek a választásoknak a következményeit éljük. És ez is az ő döntésük volt. Ezért ma már számomra a kérdés inkább úgy tevődik fel: miért nem? Az elmúlt húsz évben, de inkább a kilencvenes évek elején miért nem történt meg valamilyen szintű számvetés? És ezt nem értem. Nem fér a fejembe, hogy értelmes emberek, akiket meggyötört a diktatúra (az önként, dalolva jelentgetőket elvből kizárom) miért vállalták további évekig, évtizedekig a félelmet (a lelepleződéstől), a lelkiismeretfurdalást, a rejtett szégyent, azt, hogy most bárki az orruk alá dörgölje: besúgó. És ezt ők engedték meg (nem hihették, hogy az archívumok soha nem nyílnak meg; vagy naplók nem kerülnek elő; vagy visszaemlékezésekben nem pendítik meg a témát stb.). Láttam például olyan megbecsült írót, akit egy ittasabb ifjú titán porig alázott csak azzal, hogy idézte a Kondukátoros versét, és felemlegette bizonyos körökben köztudott besúgásait. Az égadta világon semmi nemeset nem találtam a szenvedésében, szégyenkezett, pirult - és a fene egye meg, nem tudtam sajnálni, egyszerűen csak szánalmas volt. Szántam, persze, de soha többet nem akartam vele beszélni, vagy elolvasni az írásait (pedig azelőtt kedveltem). Mintha elárult volna engem. És semmit, de semmit nem hozott fel mentségére. Meg sem próbálta. Vagy vállalta volna, az asztalra csapva, sírva, mittudomén, de nem, lesütött szemmel hallgatott, és ezzel tette jelenné a dolgot. Mintha még most is besúgó lenne - ha érted, mire gondolok: ez a jelen. A baj szerintem nem a társadalmi párbeszéd szintjével van, hanem a hiányával. Üdvözlettel, Demeter Szilárd