Blogosz

MESE NINCS.

Brr!

2010. február 09. 13:24 - BlogoszEditor

Megfagy az ember ereiben a vér, ha azt nézi, mit művelnek a pártok Romániával, az országgal, velünk. Ez nem újdonság.
Az újdonság az, hogy a nagyobbik kormánypárt székhelyén szó szerint is megfagyhat, miközben ezt nézzük.

A PD-L Bihar megyei székhelyén ugyanis lényegében nem fűtenek. Amióta tart a tél, fagyos ülésteremben didereghetjük végig a sajtótájékoztatóikat. Elérték, amit akartak: már a sajtó is reszket tőlük, ha csak meghallja a nevüket. Nagykabátban ülnek az újságírók, a prezídium tagjai meg jól alágarbóznak az öltönyeiknek. Mert ők nem mutatkozhatnak kabátban a saját irodájukban. A kamerák és a fényképezőgépek előtt fessnek kell lenniük - ugyebár a látszat...
Sőt, még a parasztvakítással is sietnek: régebben - azaz nyáron és ősszel - nagy késéssel bevánszorogtak a terembe, még tettek-vettek, nagy modorosan nekikészültek, mostanság azonban időre bevágtatnak, s a tenyerükbe lehelve azt indítványozzák, hogy kezdjük máris. Azzal tüstént hozzá is látnak a fröcsögéshez, hazudozáshoz, mellébeszéléshez. És a végén mintha az újságírói kérdésekből is kevesebb lenne mostanában. Fene sem kíváncsi a dermesztő kamuzásaik második felvonására, amikor úgyis hidegben tartják az embert.
Hűvös a viszonyulásunk. Kihűlni látszik a kapcsolatunk.
S íme, itt már leképeződik lassan, hogy hogyan hatnak vissza - akarva-akaratlanul - a középkori állapotok a párt sajtóban tükröződő arculatára. A cikkek illusztrációjaképp akár egy hóember portréját is betehetnénk lassan. Még derűsebb is lenne, mint a téli hadjáraton masírozó pártkatonák marcona ábrázatai.

Amúgy meg tényleg nem jelez semmi jót, hogy épp annál a pártnál nincs fűtés, amelyik közben a legtöbbet lophatja éppen Romániában. Hiszen jelenleg a PD-L a vezető kormányerő, s affelől semmi kétségünk nem lehet, hogy ezerrel tömik a zsebeiket minden szinten. (Persze a kis szövetségesük is ezt csinálja, a többiek meg ellenzékben hasonlót, de most nem ez a téma.)
Szóval ez a zsugoriság csúcsa: már a pártház fűtési számlájára nem áldoznak, de közben minden lépésük a harácsolásra vezethető vissza.

Jut eszembe: például épp a mai tájékoztatójukon amiatt is szent felháborodásuknak adtak hangot, hogy az önkormányzat megemelte a távhő árát. Csakhogy addig sem működtették rendesen a fűtőtesteket, amíg a régi ár volt érvényben.

Fűtők ők a Napnál.
Hogy repedne el a csövük egy jeges hajnalon...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr882637978

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.